Navigációs útvonal

Kövesse Ön is az EU jövőjéről szóló vitát március 27-én! - 24/03/2014

Fiatal nő szólásra jelentkezik a civil párbeszéd keretében megrendezett egyik tagállami vitafórumon

Az EU meghívására több mint 150 uniós polgár vesz részt március 27-én, Brüsszelben az Európa jövőjéről megrendezendő vitán. Ha Ön is részt szeretne venni a vitában, írja meg kérdéseit, észrevételeit a Facebookon vagy a Twitteren az #EUdeb8 címke segítségével.

A vita azoknak a fórumoknak a betetőzése, amelyeket az európai biztosok 2012 szeptembere óta tartottak az EU tagállamaiban. Több mint 15 ezer uniós polgár vett részt ezeken a civil párbeszédeknek nevezett rendezvényeken, ahol – még a májusi európai parlamenti választások előtt – lehetőségük nyílt elmondani, milyen elképzeléseik, javaslataik vannak Európa gazdasági és politikai jövőjével kapcsolatban.

Március 27-én az egész nap a páneurópai vita jegyében telik: az uniós meghívottak – 3 fő minden egyes tagállami vitafórum résztvevői közül, összesen több mint 150 fő az 50-nél is több civil párbeszéd helyszínéről – tematikus beszélgetéseken fognak részt venni. A rendezvényen többek között a következő témakörök kerülnek majd napirendre:

  • az uniós polgárokat megillető jogok,
  • a válság leküzdése,
  • az éghajlatváltozás,
  • valamint olyan fogyasztóvédelmi kérdések, amelyek hatással vannak az emberek mindennapjaira.

Az esemény csúcspontját az összes meghívott részvételével megrendezésre kerülő záróvita jelenti, amelyen az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is jelen lesz. A záróvitára közép-európai idő szerint 16.00 és 17.00 óra között kerül sor. Az eseményt élőben közvetítjük az interneten English (en) . Az érdeklődők a közösségi oldalakon is nyomon követhetik a vitát.

Civil párbeszédek

2013-ban az unió meghirdette a polgárok európai évét, hogy felhívja az emberek figyelmét az őket uniós polgárként megillető jogokra. A kezdeményezés keretében Európa-szerte vitafórumokra, ún. civil párbeszédekre került sor, ahol az uniós polgárok elmondhatták, mit remélnek, mit várnak a jövőtől, és hogy véleményük szerint milyen irányt kellene követnie az Európai Uniónak a jövőben. A vitafolyamat 2014-ben is folytatódott.

Egy, a civil párbeszédek időszakában végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett uniós polgárok 51%-a hisz abban, hogy Európa megerősödve kerül ki a válságból, és 74%-a támogatja a politikai integráció elmélyítését. A válaszadók 88%-a szerint hasznos lenne további vitafórumokat tartani a polgárok részvételével.

A polgárok észrevételei, elképzelései és javaslatai segítségül szolgálnak majd az EU számára a jövőbeli reformok kidolgozásakor. A közelgő európai parlamenti választásokra való tekintettel különösen fontos, hogy az uniós polgárok közvetlenül hangot adhassanak véleményüknek.

Sajtóközlemény – Vita Európa jövőjéről

Vita Európa jövőjéről English (en)

Vita Európa jövőjéről – élő webes közvetítés English (en)

Az Európai Bizottság a Twitteren – @EU_Commission

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek