Navigációs útvonal

Mivel foglalkozott az EU 2011-ben? - 28/02/2012

Európai zászlók az Európai Bizottság brüsszeli székháza előtt © EU

A jelentés a tavalyi uniós eredményekről számol be; említést tesz az erőteljesebb gazdasági kormányzásról, a növekedést és munkahelyteremtést serkentő intézkedésekről és azon lépésekről, melyeknek köszönhetően az állampolgárok immár hozzászólhatnak az uniós jogalkotáshoz.

Az elmúlt évben az Európai Unió számos nehézséggel nézett szembe, úgy mint a folytatódó lévő gazdasági és pénzügyi válság, az észak-afrikai és közel-keleti forradalmak, valamint az éghajlatváltozással, a nemzetközi kereskedelemmel és a fejlesztéssel kapcsolatos világszintű tárgyalások.

A 2011-es általános jelentés összegzi az uniós intézmények által az év során folytatott valamennyi tevékenységet. Cikkünkben kiemelünk néhányat a legfőbb eredmények közül.

A válságra adandó válaszként az EU folytatta gazdaságpolitikáinak gyökeres átalakítását. Megszigorította a gazdasági kormányzást English olyan intézkedések által, amelyek az uniós tagországok között hatékonyabb szakpolitikai koordinációt tesznek lehetővé, továbbá nagy betekintést engednek az államháztartások helyzetébe, és szankciókat helyeznek kilátásba a szabályok megsértése esetén. Az Unió decemberben új szabályozási csomagot fogadott el a gazdasági és költségvetési felügyeletre vonatkozóan.

Az EU új uniós szerveket hozott létre, hogy segítsék a tagállami jogalkotókat a pénzügyi szolgáltatások ágazatának felügyeletében.

Az Európai Unió ezenkívül az államadósági válsággal küzdő euróövezeti országokat is támogatta. A jövőre nézve a döntéshozók hosszú távú intézkedések kidolgozását mérlegelik a rászoruló országok megsegítésére.

Célirányos gazdaságélénkítési terv

Az Unió tovább folytatta gazdaságélénkítési terveinek alakítását annak érdekében, hogy az uniós gazdaság versenyképesebbé váljon. A tervek között szerepel az egységes piaci intézkedéscsomag, amely 12 kiemelt intézkedést jelöl meg azzal a céllal, hogy a fogyasztók, a munkavállalók és a vállalkozás jobban ki tudják aknázni az EU előnyeit.

Az energiával, éghajlatváltozással és környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések szintén fontos helyen szerepeltek az EU tavalyi tevékenységében. Az uniós tagállamok kormányai megállapodtak arról, hogy felgyorsítják az uniós energiapiacok integrációját és az energiainfrastruktúra fejlesztését, továbbá hogy javítják az energiahatékonyságot.

2011 elején az EU elfogadta az európai polgári kezdeményezés létrehozásáról szóló jogszabályt. A polgároknak és egyéb csoportoknak, ha elegendő aláírást tudnak gyűjteni, 2012 áprilisától immár lehetőségük lesz arra, hogy jogszabályjavaslat benyújtását kérjék az Európai Bizottságtól az őket érintő konkrét kérdésekkel kapcsolatosan. Ezáltal mindenkinek lehetősége van közvetlenül hozzászólni a szakpolitikák alakításához.

Az EU az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten kirobbant forradalmakat követően májusban útjára indította új európai szomszédságpolitikáját DeutschEnglishfrançais , amelynek alapját a demokrácia iránti közös elkötelezettség képezi.

Horvátország decemberben aláírta a csatlakozásról szóló szerződést, így 2013. július 1-jétől az Európai Unió 28. tagországává válik.

Olvassa el Ön is a 2011-es általános jelentést

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek