Navigációs útvonal

A demokratikus jogok gyakorlásának új módja - 31/03/2010

A Lisszaboni Szerződésen feltüntetett aláírásokat bemutató könyvek © EU

Az európai polgárok számára hamarosan új lehetőség nyílik arra, hogy a számukra fontos ügyekben cselekvésre ösztönözzék az Európai Uniót. Hogyan működik majd az új kezdeményezés a gyakorlatban?

Az európai polgári kezdeményezés DeutschEnglishfrançais , amelyet a Lisszaboni Szerződés vezetett be, az Európai Unió működését hivatott demokratikusabbá tenni azáltal, hogy az uniós polgárok számára közvetlenebb beleszólást biztosít a szakpolitikai döntéshozatalba.

A szerződés decemberben lépett hatályba, és a jogszabály-tervezetek megalkotásáért felelős Bizottság ezentúl köteles lesz figyelembe venni a polgári kezdeményezéseket (feltéve, hogy azok bizonyos követelményeknek eleget tettek).

A polgári kezdeményezés „elősegíti majd, hogy élénk vita alakuljon ki mindarról, ami Brüsszelben történik”, mondta Maroš Šefčovič, az intézményközi kapcsolatokért és az igazgatásért felelős új biztos.

A szerződés kimondja, az uniós tagállamok legalább harmadából (azaz jelenleg kilenc tagállamból) legkevesebb egymillió polgár támogatása kell ahhoz, hogy egy polgári kezdeményezést a Bizottság fontolóra vegyen.

A Bizottság most részletesen is meghatározta azokat a szabályokat, amelyeket a petíciók benyújtásakor az uniós polgároknak be kell tartaniuk. A javasolt szabályok szerint az egyes országok méretével arányos számban kell érkezniük az aláírásoknak: a legkisebb tagállamok esetében 4500, míg Németország esetében 72 000 ez a szám.

Amint összegyűlt legkevesebb három tagállamból minimum 300 000 aláírás, a Bizottság nyilvántartásba veszi a petíciót, és eldönti, hogy a kezdeményezés a hatáskörébe tartozik-e. Innen számítva egy év áll a szervezők rendelkezésére, hogy az aláírásokat bemutassák.

Amennyiben a polgári kezdeményezés a követelményeknek megfelel, a Bizottságnak négy hónap áll rendelkezésére arra, hogy megvizsgálja a kérdést, és eldöntse, hogy jogalkotási javaslatot tesz, tanulmányt indít, vagy nem tesz további lépéseket. A Bizottságnak közzé kell tennie indokait.

A visszaélések elkerülésére az aláíróknak fel kell tüntetniük a lakcímüket, születési idejüket, állampolgárságukat és a személyi azonosító számukat (a személyi igazolvány vagy útlevél száma, vagy TAJ-szám). A szervezőknek meg kell adniuk azt is, hogy a petíció kinek az anyagi támogatását élvezi.

A javasolt szabályokat jóvá kell hagynia a Parlamentnek és a Tanácsnak; az első polgári kezdeményezéseket ezt követően lehet elindítani – várhatóan már 2011-ben.

Európai polgári kezdeményezés English

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek