Navigációs útvonal

Vége a roncshajók pályafutásának - 11/03/2009

A hajó © EB

Az Európai Parlament elfogadta azt a tengerbiztonsági csomagot, melynek értelmében feketelistára kerülhetnek a kockázatot jelentő hajók.

Az 1999-ben Franciaország partjainál elsüllyedt olajszállítóról kapta nevét az az uniós intézkedéscsomag English, amely a hajók ellenőrzésének, a vészhelyzetekre való reagálásnak és a balesetek kivizsgálásának szabályait fekteti le. Az Erika–III csomag polgári felelősségi intézkedéseket is tartalmaz, és meghatározza azokat a kötelezettségeket, amelyeket a tagállamoknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy biztosítsák, a lobogójuk alatt közlekedő hajók megfelelnek a biztonsági előírásoknak.

Az új szabályok megalkotásával az EU azt kívánja elérni, hogy ne fordulhasson többé elő a 2002 novemberében balesetet szenvedett olajszállító, a Prestige esetéhez hasonló környezeti katasztrófa. A tartályhajó Spanyolország északnyugati partjainál viharba került és léket kapott. Akárcsak az Erika, a Prestige sem kapott engedélyt arra, hogy befusson egy menedékkikötőbe, ahol rakományát, a 77 ezer tonna nehézolajat egy másik tartályhajóba szivattyúzhatták volna. Vissza kellett térnie a nyílt tengerre, ám az Atlanti-óceánon – Spanyolországtól mintegy 250 kilométernyire – a hajó elsüllyedt.

Az Erika és a Prestige tragédiájából okulva az EU azóta betiltotta a régi egyfalú olajszállító hajók használatát.

Az új jogszabályok értelmében:

• független hatóság dönt majd arról, hova kell menniük a veszélyben lévő hajóknak;

• az európai kikötőknél jelentkező valamennyi hajónak ellenőrzésen kell majd átesnie. A kockázatot jelentő hajókat gyakrabban fogják ellenőrizni, és a hatóságok a szabályokat ismételten megszegő vízi járműveket kitilthatják a forgalomból;

• a hajóbiztonsági bizonyítványokat kibocsátó szervezeteket ellenőrzéseknek kell majd alávetni;

• európai központ jön majd létre a hajóforgalom nyomon követésére, és a tengeri közlekedéssel összefüggő adatcsere a tagállamok között a SafeSeaNet elnevezésű hálózat segítségével valósul majd meg;

• ellenőrzések fogják biztosítani, hogy a tagállami tengerhajózási hatóságok megkövetelik az országuk lobogója alatt közlekedő hajóktól a nemzetközi előírások betartását;

• iránymutatások készülnek a tengeri balesetek kivizsgálásához;

• kötelező biztosítási rendszer fog életbe lépni a balesetek okozta károk fedezésére. A hajóüzemeltetők felelősek lesznek az utasokat ért károkért.

Antonio Tajani közlekedési biztos szerint az intézkedéssel az EU határozott lépést tesz az uniós polgárokat egyre jobban foglalkoztató azon aggodalmak eloszlatására, melyek az EU felségvizein közlekedő hajók alkalmassága kapcsán merülnek fel. A biztos kifejtette, hogy a jövőben a hajótulajdonosoknak, az üzemeltetőknek, a hajók legénységének és a parti hatóságoknak egyaránt nagyobb lesz a felelőssége a balesetek megelőzésében.

Az EU jelentős tengeri hatalom, a világ flottájának 25%-át mondhatja magáénak. Hajók szállítják az EU belkereskedelmi forgalmának mintegy 40%-át, a külkereskedelmi forgalom pedig szinte teljes mértékben tengeri úton zajlik. Az uniós kikötők minden évben körülbelül 3,5 milliárd tonna szállítmány ki- vagy berakodásának színhelyei, utasforgalmuk pedig meghaladja a 400 millió főt.

 

Bővebben az EU tengeri közlekedési politikájáról English

 

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek