Navigációs útvonal

A 2010. évi Európai Foglalkoztatási Napokon szerte Európából érkezett álláskeresők és munkaadók találkozhatnak az október közepéig tartó állásbörzéken, szemináriumokon és műhelybeszélgetéseken.

Idén ősszel több mint 500 esemény ad lehetőséget Európa-szerte az álláskeresőknek, hogy munkatársat kereső vállalkozásokkal találkozzanak. Az Európai Foglalkoztatási Napok kiváló alkalmat kínálnak úgy az iskolából, felsőoktatásból kikerülő frissen végzettek, mint a már szakmai tapasztalattal rendelkező emberek számára, hogy tájékozódjanak az európai állásoktól és a szakmai mobilitási lehetőségekről.

Az év eleje óta már a javulás jelei észlelhetők az európai munkaerőpiacon. A foglalkoztatás stabilizálódott, a munkanélküliségi ráta február óta változatlanul 9,6%.

A 2009. júliusi (9,1 %) és 2008. júliusi (6,7 %) adatokkal összevetve azonban egyértelműen kitűnik az, hogy a munkaerőpiac nem lábalt még ki a válságból.

Annak ellenére, hogy Európa határai megnyíltak a munkavállalók előtt, a válságból és a munkanélküliségből kiutat kereső európai polgárok között még mindig sokan vannak, akik megállnak hazájuk országhatárainál. A 2010. évi Európai Foglalkoztatási Napok ezen hivatott változtatni: a negyedik alkalommal megrendezett eseménysorozat több mint 200 városban várja az álláskeresőket európai munkaerőpiaci mobilitási lehetőségekkel.

Az állásbörzéken a vállalatok felvételi elbeszélgetéseket tarthatnak, hogy megtalálják a megfelelő képzettségű jelentkezőket. A jelentkezők sikeres interjú esetén akár helyben megkaphatják álmaik állását.

A konferenciák, tájékoztató rendezvények és állásbörzék megszervezésében az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) segédkezett. Az EURES-hálózat több mint 750 tanácsadóval áll a munkáltatók és az álláskeresők rendelkezésére.

Az Európai Foglalkoztatási Napok központi eseménye a Job Day Europe EnglishfrançaisNederlands nevű rendezvény, amelynek az Európai Bizottság ad otthont Brüsszelben. A rendezvényre október 2-án szombaton 10 és 17 óra között kerül sor a Berlaymont épületben, ahol közel 40 munkaadó és az állásajánlatok széles választéka várja az érdeklődőket.

Az álláskeresők konferenciákon és műhelybeszélgetéseken is részt vehetnek, ahol az uniós országokban való álláskereséshez kaphatnak tájékoztatást és tanácsot.

Ha részt víván venni az eseményen, az interneten regisztrálhat. A belépés ingyenes mindazok számára, akik önéletrajzuk legalább 10 példányával felszerelkezve érkeznek.

Az európai foglalkoztatáspolitikáról bővebben

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek