Navigációs útvonal

Esélyegyenlőség a közbeszerzésben - 02/04/2012

Kézfogás © iStockphoto

Az EU új jogszabállyal kíván gondoskodni arról, hogy az európai cégeknek ugyanolyan lehetőségeik legyenek a világpiacon, mint amilyenekkel versenytársaik rendelkeznek Európában.

Az EU ajánlatkérő hatóságai által meghirdetett közbeszerzési szerződések nagy részére a világ bármelyik országából jelentkezhetnek ajánlattevők. Az európai cégek azonban csak bizonyos országokban vehetnek részt az áruk, illetve szolgáltatások beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásokban. Az Európai Bizottság egy új közbeszerzési jogszabállyal English változtatni szeretne ezen az igazságtalan helyzeten.

A közbeszerzés, vagyis a hatóságok által áruk és szolgáltatások beszerzése céljából kötött szerződések értéke világviszonylatban évente 1000 milliárd euró körül mozog. Az Európai Unióban 2010-ben mintegy 420 milliárd euró állt a közbeszerzési szerződéseket megnyerő vállalkozások rendelkezésére.

Ennek az összegnek körülbelül 84%-áért versenybe szállhatott bármilyen cég, a világ bármelyik országából – csak a közüzemi és a védelmi ágazatban voltak korlátozások az ajánlattevő származási országát illetően. Az Egyesült Államokban ezzel szemben a külföldi cégek a rendelkezésre álló 556,25 milliárd eurónak csak a 32%-ára pályázhatnak. Japánban ez az arány még ennél is kisebb, csupán 28%.

A korlátozások olyan ágazatokat érintenek, ahol az EU nagyon versenyképes: az építőipart, a tömegközlekedést, az orvostechnikai eszközök ágazatát, az energiatermelést, a gyógyszeripart stb.

A Bizottság most azt javasolja, hogy az 5 millió eurót meghaladó szerződéseknél, ha a beszerzés tárgyát képező áruk és szolgáltatások nagy része nem tartozik nemzetközi megállapodások hatályába, az ajánlattevő hatóságok dönthessenek úgy, hogy kizárnak az eljárásból nem uniós ajánlattevőket.

A javaslat szerint ha valamely hatóság él ezzel a lehetőséggel, tájékoztatnia kell erről az Európai Bizottságot. Az uniós intézménynek két hónapja lesz arra, hogy mérlegelje, indokolt-e a hatóság döntése. A mérlegelés alapjául az szolgál majd, hogy az érintett ország milyen mértékben nyitja meg közbeszerzési eljárásait az uniós cégek előtt.

Ha egy ország rendszeresen hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az európai vállalkozásokkal szemben, a Bizottság tárgyalást kezdeményezhet a probléma megoldására. Amennyiben ez nem jár sikerrel, az EU korlátozhatja a szóban forgó ország cégeinek hozzáférését az uniós piacokhoz, például egy adott ágazatot célzó korlátozásokkal, vagy az országból származó árukra, illetve szolgáltatásokra alkalmazott büntető ár kiszabásával.

A gazdasági visszaesés miatt több ország protekcionista intézkedéseket vezetett be, hátrányosan megkülönböztetve az európai cégeket. Ha a javasolt jogszabály életbe lép, tisztességesebb versenyfeltételeket teremt és megnöveli az üzleti lehetőségeket az európai cégek számára az EU határain belül és kívül egyaránt. Ezenkívül segíteni fogja a kisebb uniós vállalkozásokat, hogy részt vehessenek külföldi közbeszerzési eljárásokban, és fel fogja lendíteni a foglalkoztatást az Európai Unióban.

Nemzetközi hozzáférés a közbeszerzési szerződésekhez DeutschEnglishfrançais

Kereskedelmi témák – közbeszerzés English

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek