A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal

José Manuel Barroso bejelentette, hogy a Bizottság új gazdasági intézkedéseket tervez, és elmondta, hogy az euróövezet országainak támogatniuk kell az eurót, le kell küzdeniük az adósságválságot és szorosabbá kell tenniük a gazdasági uniót.
„Ezért életbevágó közös valutánk túléléséhez és megerősödéséhez az euróövezet szigorúbb irányítása” – jelentte ki a Bizottság elnöke november 16-án az Európai Parlamentben. „A piacok és a befektetők azt várják tőlünk, hogy erősebb kézzel irányítsuk az eurózónát. Ez nem csupán politikai kérdés azok számára, akik – akárcsak én, és Önök közül oly sokan – egy erősebb Európát szeretnének látni. Most a józan ész is azt diktálja, hogy szigorítani kell a gazdasági kormányzást az euróövezetben – és persze az egész Európai Unióban.”
A jobb gazdasági koordináció következtében a tagállamok kormányai jobban össze tudják majd hangolni azokat a válaszokat, amelyeket az EU fő gazdasági jellegű kihívásaira kívánnak adni. Emellett jobban tudják támogatni a növekedés fellendítését és a munkahelyteremtés felgyorsítását is.
Az EU a gazdasági válság kezdete óta több lépést tett ebbe az irányba. Ezek közé tartozik az a hat jogszabályt tartalmazó csomag
, amely a költségvetési felügyelet javítását és az államadósságok megfékezését célozza.
Az EU emellett tavaly elindította az első úgynevezett európai szemesztert is. A féléves ciklusok segítséget adnak a tagállamoknak a saját költségvetési és gazdaságpolitikáik kidolgozásához azáltal, hogy a kormányok munkájuk során figyelembe vehetik a többi tagállam által tett észrevételeket is.
A következő szemeszter november 23-án indul, amikor a Bizottság nyilvánosságra hozza az éves növekedési jelentést. Ez a jelentés tartalmazza majd azokat az átfogó gazdaságpolitikai prioritásokat, amelyekre az uniós tagállamok kormányainak a következő évben különleges figyelmet kell fordítaniuk.
A Bizottság további intézkedéseket is javasol, amelyek segítségével szigorítani lehet az eurózóna túlzott költségvetési hiánnyal küzdő országainak gazdasági és pénzügyi felügyeletét. A rendszerszintű adósságproblémákkal küzdő országok a javaslatok értelmében kötelesek lesznek végrehajtani a többi ország által előírt intézkedéseket, ugyanis csak ebben az esetben kapnak majd támogatást az euróövezet mentőalapjából.
A Bizottság emellett nyilvános konzultációt tart majd, amely során arra keresi a választ, hogy bocsásson-e ki kötvényeket az euróövezet a pénzügyi mentőalap pénzügyi forrásainak gyarapítása érdekében.
José Manuel Barroso kijelentette, hogy erős politikai akaratra és eltökélt vezetésre van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a polgárok és a pénzügyi piacok bizalma.
„Jelenleg kimondottan rendszerszintű válsággal állunk szemben, amelynek csak úgy tudunk véget vetni, ha még elkötelezettebben küzdünk mindannyian” – mondta a Bizottság elnöke. „A jövőben még szorosabbá kell tennünk az integrációt, ehhez pedig szerződésmódosításra lesz szükség. Egyértelműen kijelenthetem: ha a cél az Európai Unió, a közösségi módszer, az uniós intézmények és a közös célok iránti felelősségérzet megerősítése, én a szerződések módosítása mellett vagyok.”