Navigációs útvonal

Hol tart a pénzügyi reform? - 10/09/2010

A Standard and Poor's hitelminősítő intézet profit-előrejelzése a New York-i tőzsde kijelzőjén © Reporters

A pénzügyi reform nagy próbatétel előtt áll az elkövetkező hónapokban

Az Unió ősszel folytatja az európai pénzügyi szabályozási rendszer felülvizsgálatára irányuló munkát. Számos jelentős intézkedés született már a kérdésben (például a hitelminősítő intézetek felügyeletének javításáról, valamint a befektetési vállalkozások és a bankok által fizetett bónuszok korlátozásáról), mégis van még mit tenni 2010-ben.

Több kiemelten fontos jogszabály vár végső jóváhagyásra, míg a reform más elemeinek kidolgozására még csak most kerül sor. A Bizottság arra törekszik, hogy a még elő nem terjesztett javaslatok túlnyomó többségét az év végéig benyújtsa, és arra kéri a tagállamokat és az Európai Parlamentet, hogy 2011. végéig fogadják el a vonatkozó dokumentumokat.

Az egyik, hamarosan napvilágot látó javaslat arra irányul, hogy nagyobb átláthatóságot és biztonságot teremtsen a származékos termékek kereskedelmében. Olyan pénzügyi termékekről van szó, amelyek értéke alapul szolgáló eszközön alapszik.

A tervek között szerepel még a pénzügyi eszközök fedezetlen eladásának szabályozása, beelértve az államadóssággal kapcsolatos hitel-nemteljesítési csereügyleteket is. A fedezetlen eladás hasznos és indokolt kereskedelmi eljárás is lehet, egyes nézetek szerint azonban e gyakorlat hozzájárult az adósságválság súlyosbodásához.

Ami a már előterjesztett javaslatokat illeti, a tagállami kormányok és az Európai Parlament igen közel állnak ahhoz, hogy végső megállapodásra jussanak az európai pénzügyi felügyelet új rendszeréről DeutschEnglishfrançais . A kezdeményezés keretében új testület felállítására kerül majd sor, amely az Unió egészének pénzügyi rendszerében figyelemmel fogja kísérni a rendszerszintű kockázatokat. Emellett három új európai felügyeleti hatóság jön létre, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy ellenőrizzék és összehangolják a banki, biztosítási és pénzügyi piacok tagállami felügyeletét.

Már folynak a tárgyalások egy további fontos javaslatról is, amely a hivatásos és intézményi befektetők által használt fedezeti alapok DeutschEnglishfrançais és más alternatív befektetési alapok szabályozását célozza.

Mindezeken túl és a nemzetközi színtéren folyó munkával összhangban az Unió megkezdte a bankokkal és befektetési vállalkozásokkal szemben támasztott tőkekövetelmények DeutschEnglishfrançais ffelülvizsgálatát annak érdekében, hogy minden pénzintézet megfelelő tőketartalékkal rendelkezzék. A pénzügyi válság következtében két ízben már sor került a jogszabályok módosítására, de további változtatásokra van szükség.

Az Unió tervei között szerepel a hitelminősítő ügynökségekre DeutschEnglishfrançais vonatkozó szabályok átgondolása is. A 2008-as válság nyomán az EU szabályokat vezetett be a hitelminősítő ügynökségek nyilvántartásba vétele és felügyelete céljából.

Az Unió még a pénzügyi válság korai időszakában határozott úgy, hogy megemeli a bankbetétek fedezetét DeutschEnglishfrançais . Az intézkedés azt a célt szolgálta, hogy a fogyasztók bizalmát erősítve megakadályozza, hogy az emberek kivét céljából megrohanják a bankokat. A Bizottság júliusban az említett jogszabály alapos felülvizsgálatát javasolta annak érdekében, hogy a kifizetések gyorsabbá váljanak, és gondoskodni lehessen arról, hogy az uniós tagállamok rendelkezzenek a fedezet biztosításához szükséges forrásokkal.

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?

Hasznos linkek