|
IP/09/1563
Brüsszel, 2009. október 22
„A szerzői jogok és az internet a kreativitás és az innováció motorjaként szolgál, és ez minden európainak hasznára válik.A versenyképes, virágzó egységes digitális piac kialakítására irányuló törekvésekben mindkettőnek fontos szerep jut.Ez az egységes digitális piac csak a tartalomkészítők közreműködésével valósulhat meg, de az érdeklődő felhasználóként és innovatív fogyasztóként egyaránt érintett digitális generáció részvételét semnélkülözheti – mondta Viviane Reding, az Európai Unió információs társadalomért és médiaügyért felelős biztosa. –Az elkövetkező években kiemelt feladatomnak fogom tekinteni, hogy a Bizottság más tagjaival együtt kidolgozzuk a digitális tartalom országhatárokon átívelő EU-szintű hozzáférhetővé tételének egyszerű, felhasználóbarát jogi keretszabályozását, ügyelve ugyanakkor arra is, hogy a szerzői jogok szilárd védelemben részesüljenek, az alkotók pedig anyagilag is megtalálják számításukat.” „A szellemi alkotások – szerzői jogok, szabadalmak, védjegyek, formatervezési minták – oltalma központi szerepet játszik mind a tudásalapú gazdaság működésében, mind Európa versenyképességének javításában.Reformtörekvéseink között kiemelt helyet kell kapnia: nem csupán jogi kategóriákra, hanem megalapozott gazdasági megfontolásokra kell építenünk, azokra a megoldásokra összpontosítva, amelyek serkenteni fogják a valódi innovációt és beruházásokat" – mondta Charlie McCreevy, a belső piacért felelős EU-biztos.
Az Európai Bizottság ma vitaanyagot adott közre az egységes európai digitális piacról, és nyilvános konzultációtindított, melyben friss ötleteket vár a kreatív tartalom online piacának felélénkítéséhez.A dokumentum kiemeli a kreativitást megalapozó szerzői jogok fontosságát Európa kulturális öröksége szempontjából.
A Bizottság álláspontja szerint az internetes kreatív tartalom valódi belső piacának kialakítása konkrét fogyasztó- és versenybarát szabályokat követel.Ebből a szempontból a dokumentum három olyan célt jelöl meg, amelynek érdekében jogszabályokat kell alkotni:
- a kreativitás megfelelő ellentételezésre találjon, és a digitális világ egyaránt hasznára váljék az alkotóknak, a jogtulajdonosoknak és Európa kulturális sokféleségének,
- a fogyasztóknak egyértelmű árak mellett legyenek jogszerű eszközei arra, hogy bárhol, bármikor széles tartalomválasztékhoz férhessenek hozzá,
- legyenek egyenlőek a versenyfeltételek a kreatív tartalom EU-szintű forgalmazását szolgáló új üzleti modellek és innovatív megoldások számára.
Európában a kulturális és kreatív ágazat (amelybe a kiadott tartalom, tehát egyebek mellett a könyvek, az újságok és folyóiratok, a zeneművek és hangfelvételek, a filmek, a lekérhető videoanyagok és a videojátékok tartoznak) évi több mint 650 milliárd eurós forgalmat bonyolít, és az EU GDP-jéhez 2,6%-kal, a foglalkoztatáshoz több mint 3%-kal járul hozzá.Az európai politikusoknak ennek megfelelően gondoskodniuk kell a szerzői jogok védelméről, különösen akkor, ha figyelembe vesszük napjaink változó gazdasági és technológiai környezetét.
Az európai digitális menetrend elsőbbségi kérdéseiről zajló vitafolyamathoz illeszkedve és a nemzeti szinten folyó hasonló vitákhoz csatlakozva a Bizottság most olyan gyakorlati megoldások megvitatását szeretné előtérbe állítani, amelyek bátorítást adnak az új üzleti modelleknek, és segítik az ipar kezdeményezéseinek érvényesülését és az innovatív megoldásokat. A Bizottság emellett azt is szeretné megvitatni, hogy szükség van-e az európai uniós belső piac „szabálykönyvének” harmonizálására, naprakésszé tételére vagy felülvizsgálatára.
Előzmények
Július 9-i beszédében Viviane Reding biztos asszony felvázolta egy európai digitális menetrend nagyra törő jövőképét ( SPEECH/09/336). E menetrendhez csatlakozva a ma közreadott vitaanyag két nyilvános konzultáció eredményeit ( IP/06/1071 és IP/08/5), valamint a Bizottság online tartalommal foglalkozó platformjában (lásd a testület zárójelentését: http://ec.europa.eu/avpolicy/docs/other_actions/col_platform_report.pdf ) és a Bizottság kapcsolódó kezdeményezéseiben (lásd az Online Kereskedelmi Kerekasztal jelentését az online kiskereskedelem lehetőségeiről és gátjairól: IP/08/1338és http://ec.europa.eu/competition/sectors/media/online_commerce.html, illetve a kerekasztal résztvevőinek 2009. október 19-i közös nyilatkozatát „az online zeneforgalmazás általános elveiről”: IP/09/1548) tett megállapításokat foglalja össze.
A Bizottság szolgálatai által „Kreatív tartalom egy egységes európai digitális piacon: A jövő kihívásai” címmel összeállított vitaanyag a következő internetcímen olvasható: http://ec.europa.eu/avpolicy/other_actions/content_online/index_en.htm.
|