|
IP/08/1858
Brüsszel, 2008. december 3.
A Bizottság elnöke, José Manuel Barroso így nyilatkozott: „A keleti partnerség keretében csak akkor valósítható meg a politikai társulás és a gazdasági integráció célkitűzése, ha erre mindkét fél részéről megvan a szilárd politikai akarat. Fokozott energiát kell fordítani közös stabilitásunk és jólétünk előmozdítására. Ennek eredményeként hamarosan jelentős politikai és gazdasági előnyök mutatkoznak majd, és ezáltal növekszik mind az Unió, mind keleti partnereinek stabilitása és biztonsága.”
„Elérkezett az idő, hogy új fejezetet nyissunk keleti partnereinkkel folytatott kapcsolatainkban”, tette hozzá Benita Ferrero-Waldner, a külkapcsolatokért és az európai szomszédságpolitikáért felelős biztos. „Az elmúlt évek eredményeire alapozva ambiciózus, ugyanakkor kiegyensúlyozott ajánlatot terjesztettünk elő. A Kelet-Európában és a dél-kaukázusi térségben zajló események hatással vannak az Unió biztonságára és stabilitására is, ezért az érintett országokkal kapcsolatban határozott, proaktív, egyértelmű politikát kell folytatnunk. Az egyénre szabott programok sikeresnek bizonyultak; az Unió most ezt a módszert kívánja kiterjeszteni és multilaterális dimenzióval kiegészíteni. Továbbra is alapelvünk azonban, hogy a fejlődés elválaszthatatlan partnereink reformtörekvéseitől: az új csomag egyben intenzívebb segítségnyújtást ígér céljaik eléréséhez.
A keleti partnerség teret kíván adni az Unió keleti szomszédai azon törekvésének, hogy közeledjenek az Európai Unióhoz. Ugyanakkor az Uniónak is alapvető érdeke, hogy hozzájáruljon a keleti határain fekvő térség stabilitásához, felelősségteljesebb kormányzásához és gazdasági fejlődéséhez.
1989 óta forradalmi változások zajlottak le az EU keleti határainál. Az egymást követő bővítések folytán keleti szomszédaink nemcsak földrajzi értelemben kerültek jóval közelebb hozzánk, hanem az európai szomszédságpolitika keretében támogatott reformok révén politikai és gazdasági téren is közeledtek az Unióhoz. Az Unióra egyre nagyobb felelősség hárul, hogy segítse partnereit a politikai és gazdasági kihívások megoldásában, és hogy – nem utolsó sorban a tavaly nyári grúziai konfliktus fényében – támogassa a kapcsolatok szorosabbra fűzésére irányuló törekvéseiket. Tekintettel a kaukázusi konfliktusra, az Európai Tanács 2008. szeptember 1-jei ülésén kérte a Bizottságot, hogy az előzetesen tervezettnél hamarabb nyújtsa be javaslatát.
A keleti partnerekkel folytatott konzultációkat követően a Bizottság a keleti partnerekkel folytatott kapcsolatok elmélyítését és a többoldalú együttműködés új keretének létrehozását javasolja. A kezdeményezés új elemei közül a következők a legfontosabbak:
- Többek között szoros, széles körű együttműködésen alapuló szabadkereskedelmi térségre irányuló megállapodásokat tartalmazó új társulási megállapodások azon országok számára, amelyek hajlandóak és készek vállalni az Unióval szemben az ezzel járó széleskörű köztelezettségeket.
- Uniós finanszírozású átfogó programok a partnerek igazgatási kapacitásának fejlesztése érdekében.
- A partnerek gazdaságai által megkívánt aszimmetriát lehetővé tevő, fokozatos integráció az Unió gazdaságába, beleértve a jogszabályok közelítésérre vonatkozó, jogilag kötelező erejű kötelezettségvállalásokat is.
- A partnerek ösztönzése arra, hogy hozzanak létre egymás között szabadkereskedelmi hálózatot, amely hosszú távon szomszédsági gazdasági közösség létrejöttéhez vezethet.
- Úgynevezett mobilitási és biztonsági megállapodások kötése, amelyek megkönnyítik az Unióba való jogszerű beutazást, és ugyanakkor fokozzák a korrupció, a szervezett bűnözés és az illegális migráció elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket. A valamennyi együttműködő partner számára nyújtandó vízummentesség mint végső cél szem előtt tartásával a megállapodások kiterjednének többek között a menekültügyi rendszerek uniós szabványoknak megfelelő továbbfejlesztésére és integrált határigazgatási struktúrák felállítására is.
- A Bizottság az uniós munkaerőpiac további megnyitásának érdekében tanulmányozni fogja a munkaerő-mobilitás lehetővé tevő megoldásokat.
- Az Unió és keleti partnerei energiaellátásának biztonságosabbá tétele.
- A partnerországok gazdasági és társadalmi fejlődését, különösen az országokon belüli súlyos gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását célzó programok.
- Négy, többoldalú szakpolitikai platform létrehozása, melyek a következők: Demokrácia, jó kormányzás és stabilitás, Gazdasági integráció és konvergencia az uniós szakpolitikákkal, Az energiaellátás biztonsága, valamint Személyes kapcsolatok. A platformok célja a partnerek egyéni reformtörekvéseinek további támogatása.
- Útmutató kezdeményezések: integrált határigazgatási program; kkv-keret; A regionális villamosenergia-piacok, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások támogatása; a déli energiafolyosó kiépítése; valamint együttműködés a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzése, továbbá az azokra való felkészülés és reagálás terén.
- A személyi kapcsolatok bővítése és a civil társadalom és más érdekelt felek, köztük az Európai Parlament nagyobb mértékű bevonása.
- További pénzügyi támogatás.
A Bizottság javasolja, hogy e kezdeményezést 2009 tavaszán, különleges „keleti partnerségi csúcstalálkozó”” keretében indítsák el.
[1] Fehéroroszág a keletei partnerségben az Unió és Fehéroroszország közötti kapcsolatok általános fejlődésének mértékével arányosan fog részt venni.
|