|
|
|
|
2012/02/10
Innovatív Európa – állapotfelmérés
Az Európai Unió tesz bizonyos előrelépéseket, a növekedés azonban lelassult. Ez a jelenség rámutat arra, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni ahhoz, hogy Európa gazdasága megőrizze globális versenyképességét.
Tovább…
|
|
2012/02/07
Mi az az ACTA?
Az EU 2012. január 26-án írta alá a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást, angol rövidítéssel az ACTÁ-t. Miről is szól ez a megállapodás, és milyen tévhitek kapcsolódnak hozzá?
Tovább…
|
|
2012/02/06
Erasmus program – az európai fiatalok készségeinek fejlesztéséért
Az 1987-ben indított Erasmus program segítségével közel három millió európai végezhetett tanulmányokat, illetve vehetett részt szakképzésben külföldön.
Tovább…
|
|
2012/02/02
A bizalom helyreállítása, a növekedés és a foglalkoztatás fellendítése
Az EU vezetői egyetértenek: sürgősen cselekedniük kell a fiatalkori munkanélküliség csökkentése, a kisvállalatok támogatása és az uniós piac teljes kiépítése céljából. A csúcson döntés született a gazdasági kormányzást megerősítő új szerződés aláírásának időpontjáról is.
Tovább…
|
|
2012/02/02
Magyar újságíró az Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díj egyik nyertese
Az EU 27 tagállamának 358 újságírója tollából származó, közel 500 újságcikk közül Makarész Rita írását ítélték a második legjobbnak az Európai Bizottság "Európa a betegekért" elnevezésű kampány égisze alatt 2011-ben harmadik alkalommal meghirdetett újságírói pályázaton.
Tovább…
|
|
2012/02/01 - 2012/02/29
Európa Pont: februári program
Fókuszban: Aktív idősödés európai éve
Tovább…
|
|
2012/01/30
2012. április 1-jétől Ön is részt vehet az uniós jogalkotásban
Hamarosan Önnek is lehetősége lesz arra, hogy új jogszabályjavaslat kidolgozását kérje a Bizottságtól. Az új honlapon minden információt megtalál arról, hogyan lehet „polgári kezdeményezést” indítani.
Tovább…
|
|
2012/01/27
Lisa berajzolta magát a világűrbe
Néhány napja egy 11 éves magyar kislány dicsekedhet azzal az osztálytársai előtt, hogy egy, a Földtől 20 000 km távolságra keringő műhold az ő nevét viseli majd.
Tovább…
|
|
2012/01/26
Az Ön személyes adata, Ön rendelkezik vele
Az Európai Bizottság által kidolgozott új javaslatok az adatvédelmi szabályozás egységesítése révén nagyobb beleszólást kívánnak biztosítani az embereknek abba, hogy mások hogyan használják fel személyes adataikat.
Tovább…
|
|
2012/01/23
Az EU az állatok védelméért
Az EU új tervet dolgozott ki, hogy az uniós állatjóléti szabályozás terén fennálló joghézagok pótlása révén hatékonyabb védelmet biztosítson az állatok számára, és elősegítse, hogy a fogyasztók a szükséges információk birtokában hozhassák meg döntéseiket.
Tovább…
|
|
2012/01/19
A gazdasági válság tanulságai – nyilvános konzultáció
Mondja el Ön is véleményét arról, hogyan segíthet az EU a vállalatok szerkezetátalakításakor az alkalmazottaknak.
Tovább…
|
|
2012/01/16
Konzultáció a készpénzfizetéstől eltérő fizetési módok megkönnyítéséről
Ön szerint az elektronikus pénzforgalmi piacon folyó verseny növelésével miképpen lehetne elérni, hogy az uniós vásárlók a készpénzfizetésen kívüli fizetési módszerek nagyobb választékából választhassanak, különösen ha online vásárolnak?
Tovább…
|
|
2012/01/12
Az EU internetes gazdaságának bővüléséért
Az EU ösztönözni kívánja az online kereskedelmet. Az ebből a célból előterjesztett új javaslatok azt hivatottak elősegíteni, hogy EU-szerte könnyebben lehessen termékeket vásárolni az interneten, ami kedvezően hat majd a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre is.
Tovább…
|
|
2012/01/04
A dán elnökség prioritásai – Cél a holnap Európája
2012. január 1-jétől Dánia látja el az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Célja, hogy közös erőfeszítéssel új lendületet adjon Európának, amely jelenleg súlyos kihívásokkal szembesül.
Tovább…
|
|
2012/01/03
Előtérben a gyermekjátékok biztonsága
Miközben a gyerekek karácsonykor kicsomagolják a régen vágyott plüssmackót, triciklit vagy fénykardot, szüleik biztosak lehetnek abban, hogy az Unióban vásárolt játékok a világon a legbiztonságosabbak.
Tovább…
|
|
2012/01/03
Európa megújítása
A Bizottság 2012. évi ütemterve a gazdasági növekedésre, a pénzügyi ágazat reformjára és az Unió hatékony nemzetközi képviseletére összpontosít.
Tovább…
|
|
2011/12/20
A versenyképes, alacsony széndioxid-kibocsátású energiaágazat felé
Az EU terveket fogalmaz, hogy a kibocsátást úgy mérsékelje több mint 80%-kal, hogy a csökkenés ne járjon kedvezőtlen hatásokkal az energiaellátásra és a versenyképességre nézve.
Tovább…
|
|
2011/12/19
Ön tisztában van jogaival?
Ha ismeri az uniós polgárként Önt megillető jogokat, könnyebben tudja kamatoztatni a rendelkezésére álló lehetőségeket – így például azt, hogy az EU bármelyik országában munkát vállalhat.
Tovább…
|
|
2011/12/15
Az erős gazdasági unió kiépítéséért
A gazdasági integráció elmélyítését, amiről a legtöbb EU-tagállam megállapodásra jutott múlt héten, gazdasági helyreállítást és munkahelyteremtést célzó intézkedéseknek kell kiegészíteniük – hangsúlyozta José Manuel Barroso a Parlamentben.
Tovább…
|
|
2011/12/13
Döntő lépések a határozottabb fegyelem, integráció és konvergencia felé
Az adósságválság elleni fellépésnek és a piacba vetett bizalom helyreállításának eszköze egy olyan új kormányközi szerződés lesz, amely szigorítani fogja a költségvetésre vonatkozó szabályokat, és megerősíti a gazdasági koordinációt.
Tovább…
|
|
2011/12/09
Az uniós vezetők ülésének középpontjában a gazdaság fellendítése áll
Az euróövezet gazdasági kormányzásának megerősítése áll majd az európai vezetők Brüsszelben (december 8–9-én) tartandó csúcstalálkozójának középpontjában. További témák: energiaügy és az EU esetleges további bővítése.
Tovább…
|
|
2011/12/06
A vásárlók bizalmáért
Az új uniós jogszabályoknak köszönhetően a fogyasztók gyorsabban, könnyebben és olcsóbban rendezhetik majd kereskedőkkel támadt vitáikat – függetlenül attól, hogy az EU mely tagországában vásárolták meg a vita tárgyát képező terméket.
Tovább…
|
|
2011/12/02
A kutatástól az eredményekig
Az újonnan javasolt 80 milliárd eurós költségvetésű uniós kutatási keretprogram arra összpontosít, hogy a kutatók eredményeiket termékek és szolgáltatások kidolgozásában hasznosíthassák.
Tovább…
|
|
2011/11/25
Legfőbb cél a növekedés
A Bizottság ajánlás- és intézkedéscsomagot tett közzé, melyben gazdaság- és költségvetés-politikai prioritásokat határozott meg a 2012. évre, és intézkedéseket javasol az euróövezet pénzügyi kormányzásának és stabilitásának megerősítésére.
Tovább…
|
|
2011/11/23
Bevándorlási politika, amellyel mindenki nyer
Az új migrációs megközelítés segítségével az EU olyan megállapodásokat köthet szomszédaival és egyéb országokkal, amelyek az egyes emberek és az érintett országok számára is előnyösek.
Tovább…
|
|
2011/11/18
Erősebb és szorosabb gazdasági integrációt
José Manuel Barroso bejelentette, hogy a Bizottság új gazdasági intézkedéseket tervez, és elmondta, hogy az euróövezet országainak támogatniuk kell az eurót, le kell küzdeniük az adósságválságot és szorosabbá kell tenniük a gazdasági uniót.
Tovább…
|
|
2011/11/17
A hitelminősítő intézetek elszámoltathatóságáért
Az EU arra törekszik, hogy a jelenleg zajló pénzpiaci reformok keretében megszigorítsa a hitelminősítő intézmények felett gyakorolt felügyeletet.
Tovább…
|
|
2011/11/11
Őszi gazdasági előrejelzés – megtorpan a gazdaságélénkülés
Az előrejelzés szerint 2012 folyamán az Európai Unióban nagyjából stagnálni fog, 2013-ban pedig lassú növekedésnek indul a gazdaság. A munkanélküliség a jelenlegi magas szinten marad.
Tovább…
|
|
2011/11/03
Uniós prioritások a G20-ak csúcstalálkozóján
Az EU fel fogja szólítani a világ vezető gazdaságait, hogy fogadjanak el egy cselekvési tervet a globális növekedés ösztönzésére, a pénzügyi piacok megreformálására és a nemzetközi kereskedelem fellendítésére.
Tovább…
|
|
2011/10/28
Az EU választ ad az euróövezeti adósságválságra
Az uniós vezetők olyan intézkedésekről döntöttek, amelyek révén több támogatás nyújtható az adósságproblémákkal küzdő országoknak, és helyreállítható Európa pénzügyi stabilitása.
Tovább…
|
|
2011/10/21
Ötpontos terv az európai stabilitásért és növekedésért
Az európai állam- és kormányfők október 23-i gazdasági ülésének témáját az Európai Bizottság ütemtervében szereplő pontok jelentik majd.
Tovább…
|
|
2011/10/20
Európa összekapcsolása
Az EU 50 milliárd eurót tervez infrastrukturális beruházásokra fordítani – a cél: hálózatainak összekapcsolásával Európát versenyképesebbé tenni, és új munkahelyeket teremteni.
Tovább…
|
|
2011/10/18
Gazdálkodjunk okosan az erőforrásokkal: a kevesebb lehet több
Jövőnk nagyban függ attól, milyen hatékonyan bánunk az erőforrásainkkal ma. Az alábbiakban adunk néhány ötletet ahhoz, hogyan gazdálkodhatunk okosabban természeti kincseinkkel.
Tovább…
|
|
2011/10/17
Vásárlás határon innen és túl: egységes európai adásvételi szerződés
Az önként választható, közös adásvételi szabályokat jelentő szerződési forma a remények szerint elősegíti majd a határon átívelő kereskedelmet, csökkenti a cégek költségeit, illetve nagyobb választékot és védelmet biztosít a fogyasztóknak.
Tovább…
|
|
2011/10/12
Javaslat a közös agrárpolitika reformjára (prezentációval)
Az Európai Bizottság ma előterjesztette a Közös Agrárpolitika (KAP) reformtervezetét a 2013 utáni időszakra.
E javaslatnak az a célja, hogy valamennyi térségben növelje a mezőgazdaság versenyképességét, fenntarthatóságát és helyi kötődését, s ezáltal valamennyi európai polgárnak egészséges és jó minőségű élelmezést biztosítson, megóvja a környezetet és fejlessze a vidéki területeket.
Tovább…
|
|
2011/10/10
Nyílt napok: a régiók a gazdasági növekedésért
Az EU-tagországok helyi és regionális hatóságainak képviselői október 10. és 13. közötti brüsszeli találkozójukon áttekintik, hogyan lehet lendületet adni a versenyképességnek, a gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatásnak.
Tovább…
|
|
2011/10/07
Növekedés és foglalkoztatás – a regionális támogatás jövője
A javaslatok célja tökéletesíteni az uniós régiók számára nyújtott támogatásokat, és előtérbe helyezni a növekedést és a munkahelyteremtést célzó nagy hatású programokat.
Tovább…
|
|
2011/10/06
Erősödik a küzdelem az EU költségvetését érintő csalások ellen
A szigorúbb ellenőrzés egyre több olyan esetre derít fényt, amelyben a kedvezményezett szabálytalanul használt fel uniós pénzeket. Ez azt jelenti, hogy az EU a rosszul kezelt összegek egyre nagyobb részét szerzi vissza a polgárok érdekeit szolgáló programok javára.
Tovább…
|
|
2011/10/06
Kérdezzen Ön is az Európai Bizottság elnökétől!
Az uniós polgárok október 5-ig kérdéseket tehetnek fel Barroso elnöknek. Az elnök élő adásban válaszolja meg a kérdéseket. Az interjút a YouTube World View és a Euronews TV közvetíti.
Tovább…
|
|
2011/09/29
Európa megújítása
José Manuel Barroso bizottsági elnök az Európai Parlamentben tartott éves helyzetértékelő beszédében felvázolta az EU tervezett stratégiáját, amely a fenntartható növekedést és a munkahelyteremtést hivatott megalapozni.
Tovább…
|
|
2011/09/27
A felsőoktatás reformjára irányuló program
Az EU együttműködik a tagállami kormányokkal annak érdekében, hogy a felsőoktatás minősége javuljon, a tantervek jobban igazodjanak a piaci igényekhez és a társadalmilag hátrányos helyzetben lévőknek is lehetőségük legyen egyetemre járni.
Tovább…
|
|
2011/09/23
Az uniós büntetőjogi stratégia tervezete
Az uniós polgárok jobb védelmét szolgáló új terv meghatározza, hogy a szabályok megsértése mely esetben minősül bűncselekménynek, és elősegíti az uniós szabályok hatékonyabb végrehajtását.
Tovább…
|
|
2011/09/20
Időközi gazdasági előrejelzés: megtorpan a fellendülés
A várakozások szerint az EU gazdasági növekedése 2011 végére szinte teljesen leáll az államadósság-válság és a pénzpiaci zavarok következtében.
Tovább…
|
|
2011/09/16
Az európai kulturális örökség ünnepe
A kulturális évad kezdetén megrendezett Kulturális Örökség Napjai során ötven ország több ezer helyszíne és műemléke várja tárt kapukkal a látogatókat. Az esemény azon ritka alkalmak egyike, amikor Európa lakói együtt ünnepelhetik és élvezhetik közös kulturális örökségünket.
Tovább…
|
|
2011/09/15
"Elnököltünk" - európai uniós témájú verseny középiskolásoknak
A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete „Elnököltünk” címmel európai uniós témájú versenyt szervez középiskolás diákoknak. A vetélkedő első három helyezett csapata brüsszeli tanulmányúton vehet részt. Jelentkezési határidő: október 3.
Tovább…
|
|
2011/09/09
Biztonságos energiaellátás az Unió határain belül és kívül
A jobb kormányközi koordináció erősebbé teszi az Európai Uniót az energiabeszállítókkal folytatott nemzetközi tárgyalásokon.
Tovább…
|
|
2011/09/05
Az egyik legfontosabb cél: a gazdaság fellendülése
Jobb gazdasági kormányzás, új támogatási terv Görögország megsegítésére és a bankszektor reformja - néhány példa azokra az intézkedésekre, amelyek megvalósítására szükség van a gazdasági fellendülés és a munkahelyteremtés érdekében.
Tovább…
|
|
2011/09/05
Új lépések az autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére
A szén-dioxid-kibocsátást csökkentő autóipari innovációkra ösztönöz az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós stratégia új intézkedése.
Tovább…
|
|
2011/09/01
Szeptember 13-án avatják fel Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb biogázüzemét Szarvason
A 4,2 megawatt teljesítményű biogázüzem közel 500 millió forintos EU-támogatással, összesen 3,9 milliárd forintból valósul meg, és komplex módon szolgálja a gazdasági, környezetvédelmi és mezőgazdasági célokat.
Tovább…
|
|
2011/08/23
Külföldön szeretne tanulni? A lehetőség nyitva áll!
Hamarosan eljön a tanévkezdés ideje. Az Erasmus és a Leonardo da Vinci mobilitási programok adta lehetőségeket idén is fiatalok ezrei használják ki és utaznak egy másik uniós országba tanulmányok végzése vagy szakmai gyakorlat szerzése céljából.
Tovább…
|
|
2011/08/17
Cipruson és Horvátországban a legjobb a fürdővizek minősége
Noha valamivel rosszabb a vízminőség, mint tavaly, Európa szinte valamennyi tengerparti és belvízi fürdőhelyén elég tiszta a víz a fürdéshez és az úszáshoz.
Tovább…
|
|
2011/08/17
A zavartalan nyaralásért
Egy másik uniós országba készül nyaralni? Olvassa el tanácsainkat, hogy a vakáció tényleg kikapcsolódás legyen!
Tovább…
|
|
2011/08/04
Idén is kint leszünk a Szigeten! - European Meeting Point
Idén is, immár hagyományosan, európai uniós helyszínnel leszünk jelen Közép-Kelet-Európa legnagyobb kulturális-zenei rendezvényén, a Sziget Fesztiválon. A fesztivált több százezer magyar és külföldi fiatal keresi fel minden évben, informális légköre és a tudatosan képviselt kulturális sokszínűsége kiváló közeget kínál arra, hogy európai uniós prioritásokat is hangsúlyosan megjelenítsünk. A 2011. augusztus 10-15. között helyet kapó programsorozat integráns része lesz a "Csobbanj Európával!" installáció, ahol is az európai uniós állampolgárság kínálta lehetőségekről - mint például utazás, továbbtanulás, munkavállalás, pályázatok, támogatások és nyugdíjak - kaphatnak tájékoztatást a látogatók az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, az Europe Direct irodák, valamint az EUvonal-EU Tájékoztató Szolgálat munkatársaitól. Eze
Tovább…
|
|
2011/07/12
Hidakat építeni, akadályokat lebontani: az EU nyelvészeket keres
Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) elindította a nyelvészek 2011. évi felvételi eljárását, melynek keretében az EU intézményeiben fontos szerepet betöltő fordítókat és tolmácsokat keres, közöttük magyar anyanyelvű fordítókat.
Tovább…
|
|
2011/07/08
Roaming szélesebb választékkal és alacsonyabb árakkal
Az EU-ban használt mobil roaming-szolgáltatások által okozott "számla-sokk" végleg eltűnhet a versenyképesebb piac kialakítására törekvő intézkedések által.
Tovább…
|
|
2011/07/05
Lengyelország átveszi az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét
2011 második félévének prioritásai: gazdasági növekedés, biztonságosabb Európa, szorosabb kapcsolatok az EU keleti és déli szomszédjaival
Tovább…
|
|
2011/06/28
EU-csúcs: gazdaság, bevándorlás és Horvátország csatlakozása
Az Európai Tanács június 23-24-i csúcstalálkozóján fontos döntéseket hozott a gazdaságpolitika, a bevándorlás, az észak-afrikai országokkal fennálló kapcsolatok, valamint Horvátország csatlakozásának tárgyában.
Tovább…
|
|
2011/06/23
Együtt a diszkrimináció ellen! - európai uniós újságíródíj, 2011
Az Együtt a diszkrimináció ellen! európai uniós újságíródíj az egyetlen olyan megmérettetés a nyomtatott és online médiában dolgozók újságírók számára, amely az EU diszkriminációs és sokféleségi kérdéseire összpontosít. A díjjal az Európai Bizottság azokat az újságírókat ismeri el, akik hozzájárulnak az EU-ban a sokszínűség értékének és hasznainak jobb nyilvános megértéséhez, és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez.
Tovább…
|
|
2011/06/22
A biztos válaszol
Internetes chat Krisztalina Georgievával a Facebookon az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtestről (június 22., 16 óra)
Tovább…
|
|
2011/06/22
Vegyes a kép az alapvető jogok védelme terén
Az Európai Uniónak három területen - a romák integrációja, a menedékkérőkkel szemben tanúsított bánásmód, valamint az adatvédelem terén - kell előrehaladást elérnie a közeljövőben.
Tovább…
|
|
2011/06/22
Új lendületet kap az energiamegtakarítás és -hatékonyság
A legolcsóbb energia az, amit fel sem használunk. Európa 2020-ra kitűzött, 20%-os energiahatékonysági céljának eléréséhez megkezdődött a visszaszámlálás.
Tovább…
|
|
2011/06/17
A biztonságos utazáshoz vigye magával egészségügyi kártyáját!
Az ingyenes európai egészségügyi kártya segítségével könnyebben részesülhetünk egészségügyi ellátásban a 27 tagállamban, illetve Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában és Svájcban.
Tovább…
|
|
2011/06/17
Csobbanj Európával!
Európai uniós turné indul Magyarország strandjain - országszerte 27 helyszínen - 35 napon keresztül, június 18. és augusztus 21. között.
Tovább…
|
|
2011/06/07
A Bizottság előterjeszti a 2011-es országspecifikus ajánlásokat
A Bizottság 27 országspecifikus és egy további, az euróövezet egészére vonatkozó ajánláscsomagot fogadott el annak elősegítésére, hogy a tagállamok a növekedés, a foglalkoztatás és az államháztartás területén kívánatos eredmények érdekében felgyorsítsák gazdaság- és szociálpolitikai intézkedéseiket.
Tovább…
|
|
2011/06/06
Nemzetközi fotópályázat a Dunáról
A World Press Photo budapesti szervezője az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete együttműködésével nemzetközi fotópályázatot hirdet Duna címmel. A Duna fotókiállítás a World Press Photo kisérő kiállításaként Budapesten, a Néprajzi Múzeumban kerül bemutatásra.
Tovább…
|
|
2011/05/31
Az Európa Pont júniusi programja
Fókuszban a Duna-stratégia és az EU-elnökség átadása Lengyelországnak
Tovább…
|
|
2011/05/31
G8-csúcstalálkozó: globális célok
Közel-Kelet és Észak-Afrika, nukleáris biztonság és gazdasági fellendülés - ezek voltak a legfontosabb témák a G8-ak május 26-27-i, a franciaországi Deauville városában tartott csúcstalálkozójának napirendjén.
Tovább…
|
|
2011/05/30
A bevándorlás méltányos és hatékony kezelése
Az új uniós intézkedések célja az, hogy a tagországok jobban tudják kezelni a területükre irányuló bevándorlást, javítani tudjanak munkaerő-ellátással kapcsolatos problémáikon, és megakadályozzák a visszaéléseket.
Tovább…
|
|
2011/05/25
Magyar nyertes a Bizottság vállalkozási díján
Antonio Tajani, a Bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős alelnöke ünnepélyes díjátadó keretében május 24-én jelentette be Budapesten az immár ötödszörre megrendezésre kerülő Európai Vállalkozási Díj nyerteseit. A nagydíjat a barcelonai hatóságok vállalkozási központja, az Activa érdemelte ki. A budapesti Hotel Panda a "felelősségteljes és inkluzív vállalkozás" kategória díját kapta egyedülálló foglalkoztatási modelljéért, amelyben a dolgozók 95%-a fogyatékkal élő.
Tovább…
|
|
2011/05/23
Vissza az iskolába!
Európai tisztviselők látogatnak egykori középiskoláikba május 23. és 27. között
Tovább…
|
|
2011/05/16
Tavaszi gazdasági előrejelzés: folytatódik a fellendülés Európában
Az EU gazdasága 2011-ben várhatóan tovább erősödik, és folytatódik a fokozatos gazdasági fellendülés. A növekedés idén 1,75% körül fog alakulni.
Tovább…
|
|
2011/05/12
Az egészségügy megreformálása a technológia segítségével
Az információs és kommunikációs technológiák (ikt-k) révén az uniós egészségügyi szolgáltatók jobb és hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatnak a betegeknek, miközben a csökkennek a költségek is.
Tovább…
|
|
2011/05/10
Közös álláspont kialakítása a migráció kezelésében
Az EU közös menekültügyi rendszer kialakítására, a határellenőrzések szigorítására, a határok nélküli utazási térség felügyeletének javítására törekszik, és a bevándorlási politika révén kívánja betölteni az üresen maradt állásokat.
Tovább…
|
|
2011/05/10
EuroCine27 - Európai filmfesztivál Budapesten
Az EuroCine27 az Európai Unió minden tagországából egy-egy – összesen tehát 27 – alkotást mutat be. Az idei rendezvény ismét filmek gazdag és sokszínű választékát tartogatja több európai főváros közönségének. A fesztivál Budapestre és Varsóba először látogat el.
Tovább…
|
|
2011/05/04
Stratégia a fajok és élőhelyük védelmére
A Bizottság 2020-ig szóló új megközelítést dolgozott ki a biológiai sokféleség fenntartására. A cél a fajok magas kipusztulási arányának csökkentése, az EU természeres ökológiai rendszereinek lehető legteljesebb helyreállítása és egy világméretű probléma kialakulásának megelőzése.
Tovább…
|
|
2011/04/26
Szigorú költségvetés a növekedésért
A 2012. évi költségvetési tervezet kifizetési előirányzatai 132,7 milliárd EUR-t tesznek ki, ami 2011-hez képest 4,9%-os emelkedést jelent.
Tovább…
|
|
2011/04/20
Európa-napi fesztivál a Millenárison
A magyarországi EU-intézmények az Európa-nap alkalmából az idén kétnapos fesztivállal várják a családokat a május 7-8-i hétvégén a Millenárison. Az egész napos gyermek- és családi programok, színielőadások és koncertek - például a Budapest Bár produkciója - mellett a fesztiválon bemutatkoznak az európai tájékoztató szolgálatok, és különleges hangsúlyt kapnak az olyan témák mint az önkéntesség, a fiatalok mobilitása, a soknyelvűség, a klímaváltozás és a diszkrimináció elleni küzdelem.
Tovább…
|
|
2011/04/18
Egységes európai szabadalom a kutatás és innováció fellendítése érdekében
A Bizottság európai szabadalomra tett javaslatot, amely az EU 25 országában biztosítana védelmet a találmányoknak. A 25 tagállamban érvényes oltalom a jelenlegi vállalati költségeket 80%-kal csökkentené.
Tovább…
|
|
2011/04/14
Az uniós gazdaság megerősítésének ütemterve
Az EU 12 kiemelt intézkedést határoz meg, hogy a fogyasztók, a munkavállalók és a vállalkozások számára jobban működő egységes piacot biztosítson.
Tovább…
|
|
2011/04/13
Intelligens energiával a fenntartható jövőért
A fenntartható energia európai hete rendezvény 2011-ben arra hívja fel a polgárokat, a vállalkozásokat és a hatóságokat, hogy elgondolkodjanak azon, hogyan lehetne csökkenteni Európa energiafogyasztását.
Tovább…
|
|
2011/04/11
Európai irodalmi (hosszú-)hétvége az Európa Pontban
Írótalálkozó Spiróval, Konráddal és európai írótársaikkal; az európai irodalom éjszakája Budapest különleges helyszínein; gyerekirodalmi hétvége Varró Danival, Marék Veronikával és Farkasházi Rékával - április 15 és 17 között ezekkel az irodalmi programokkal várja az Európa Pont az érdeklődőket a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Tovább…
|
|
2011/04/07
Bizottság: a tagállamok állítsák össze a romák integrációját célzó nemzeti stratégiáikat
Az Európai Bizottság április 5-én előterjesztette a romák integrációját célzó nemzeti stratégiák összehangolásának uniós keretrendszerét, amely elősegíti majd a nemzeti romapolitikák kialakítását, valamint az integrációs erőfeszítéseket támogatva hozzájárul az uniós források mobilizálásához. Április 7-én és 8-án pedig magas szintű EU-s romaügyi értekeletet tartanak Budapesten.
Tovább…
|
|
2011/04/04
Hogy halad az egységes piac kiépítése a tagállamokban?
A legtöbb uniós országban a terveknek megfelelően halad az egységes piacra vonatkozó szabályok átültetése a nemzeti jogba, és ez kedvezően hat a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre.
Tovább…
|
|
2011/03/29
Az EU közlekedési ütemterve 2050-re: az összekapcsolt hálózatoké a jövő
A hatékonyabb közlekedést megcélzó tervek szerint össze kell kapcsolni Európa közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési hálózatait, meg kell szüntetni az importolajtól való függőséget és csökkenteni kell az üvegházhatású gázokat.
Tovább…
|
|
2011/03/28
"Gazdasági unióval erősítettük meg a monetáris uniót"
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatai az Európai Tanács március 24-25-i üléséhez kapcsolódóan.
Tovább…
|
|
2011/03/24
Konzuli segítség minden uniós polgárnak
Az EU-n kívüli országokban átutazó vagy tartózkodó EU-s polgárok számára konzuli védelmet kell nyújtani akkor is, ha hazájuk ott nincs képviselve. Az EU új intézkedésekkel népszerűsíti az uniós polgárok e jogát.
Tovább…
|
|
2011/03/23
Tánc és téma: lehetőségek Európája
Beszélgetés EU-s gazdasági tendenciákról, gazdaságpolitikáról, az Európa 2020 stratégiáról, majd Nagy Csilla díjnyertes táncdarabja, a Konzerv az Európa Pontban (2011. március 23., 18:00 - 21:00).
Tovább…
|
|
2011/03/21
Egyszerűbb adószabályok a vállalkozások számára
A több uniós tagállamban tevékenykedő vállalatok a közös adószabályok révén könnyebben és olcsóbban folytathatnak üzleti tevékenységet az egységes piacon.
Tovább…
|
|
2011/03/18
Segítség Japán számára
Az EU késedelem nélkül reagált Japán segélykérésére, és megtette a szükséges lépéseket a március 11-i földrengés és szökőár következményeivel, többek között a néhány atomerőművében kialakult válsághelyzettel küzdő ország megsegítésére.
Tovább…
|
|
2011/03/18
Képregény-kiállítás és party az antirasszista világnapon az Európa Pontban
A tizenegy éve Magyarországon is megrendezésre kerülő és egyre nagyobb figyelmet kapó antirasszista világnap idén március 21-én a képregénnyel, a karikatúrával és a humorral szövetkezik, hogy felhívja a figyelmet diszkrimináció abszurditására.
Tovább…
|
|
2011/03/16
Félév félidőben – EU-tájékoztató napok az ország 12 pontján
Az országszerte európai uniós lakossági tájékoztatással foglalkozó Europe Direct-irodák március 17. és 25. között információs napokat tartanak Budapesten és 11 vidéki nagyvárosban. A tájékoztató irodák felkészült tanácsadói a helyi bevásárló központokba kitelepülve első kézből adnak közérthető és testreszabott válaszokat a nagyközönségnek az európai uniós tagsággal kapcsolatos állampolgári kérdésekre. Mivel félidejéhez közeledik az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége, a tájékoztató napokon a Europe Direct-tanácsadók külön figyelmet fordítanak az elnökséggel kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolására.
Tovább…
|
|
2011/03/10
Előtérben az energiatudatos Európa
Minden háztartás évente 1000 eurót takaríthat meg, és összesen kétmillió munkahely jöhet létre az energiatakarékosságra és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra vonatkozó új uniós javaslatok nyomán.
Tovább…
|
|
2011/02/28
Együttműködés, szuverenitás, demokrácia és stabilitás – Catherine Ashton előadása Budapesten
Az Uniónak arra kell törekednie, hogy külpolitikájának alapelvei − az együttműködés, a szuverenitás tiszteletben tartása, a demokrácia és a stabilitás – egyszerre érvényesüljenek – fejtette ki Catherine Ashton a Budapesti Corvinus Egyetemen, 2011. február 25-én tartott előadásán."Az alapelvek felsorolása nagyon könnyű, kivitelezésük azonban annál nehezebb" – mondta a főképviselő. Az egyik fő probléma, hogy az alapelvek egyidejű érvényesítése nem lehetséges, az esetleges kompromisszumok ugyanakkor nehezen indokolhatóak. "A megalapozott pragmatizmusra való őszinte törekvést gyakran cinikus opportunizmusnak tűnhet."
Tovább…
|
|
2011/02/23
Önkéntes börze Novák Péterrel az Európa Pontban
A Budapesti Önkéntes Centrum közreműködésével önkéntes börzét rendezünk az Európa Pontban február 24-én 15 és 19 óra között. A börzén olyan szervezetek mutatkoznak be, amelyek a környezetvédelem, a kultúra, az esélyegyenlőség vagy a szociális munka területén várják lelkes önkéntesek jelentkezését. A szervezetek és a jelentkezők egymásra találásában Novák Péter is a segítségünkre lesz.
Tovább…
|
|
2011/02/18
Vasziliu: legyen minden családnak elérhető a bölcsődei-óvodai nevelés
A Bizottság – történetében először – szakpolitikai kezdeményezést indít azzal a céllal, hogy valamennyi gyermek sikeresebben startolhasson életpályáján, és így megteremtődjenek az eredményes társadalmi integráció, egész életen át tartó tanulás, személyes fejlődés és későbbi foglalkoztathatóság alapjai. Andrula Vasziliu biztos február 21-én egy budapesti konferencián mutatja be a cselekvési tervet.
Tovább…
|
|
2011/02/17
Neelie Kroes, a Bizottság alelnöke üdvözli a magyar médiajogszabályok módosításait
Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke üdvözli azokat a módosításokat, amelyeknek a médiaalkotmányba és a médiatörvénybe való bevezetéséről a magyar hatóságokkal megállapodtak.
Tovább…
|
|
2011/02/16
Tárgyalásos közbeszerzési eljárás kulturális programok promóciójára
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tárgyalásos közbeszerzési eljárás meghirdetését tervezi 2011. március elején az új európai uniós információs és kulturális központjában, az Európa Pontban folyó programok promóciójára, valamint a 2011. május 6-án megrendezésre kerülő Európai Kulturális Intézetek Éjszakája projekt promóciójára.
Tovább…
|
|
2011/02/14
Forgatás indul!
Február 10. és 20. között huszonkét olyan film vetítésére kerül sor a berlini filmfesztiválon, amelyek uniós társfinanszírozással készültek. Az eseményen a Bizottság bemutatta MEDIA Mundus nevű új programját.
Tovább…
|
|
2011/02/11
Bemutatkozott a Fiatal Európa Szerkesztőség: velük lesz tele a sajtó!
Megkezdi a felkészülést az a 25 egyetemi hallgató, akik közül 20-an a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként tudósíthatnak az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségéhez kapcsolódó eseményekről.
Tovább…
|
|
2011/02/11
Az innováció élénkítése
A Bizottság bemutatta az uniós kutatásfinanszírozás modernizálására irányuló terveit. A cél az innováció fellendítése, a hozzá kapcsolódó gazdasági hatás növelése, a kutatók innovációs tevékenységeinek támogatása és a közpénzek megfelelőbb felhasználása.
Tovább…
|
|
2011/02/09
Egy töltő mindenhez
Mérgelődött már azon, hogy nem tudta kölcsönkérni barátja vagy kollégája mobiltöltőjét, mert az nem volt kompatibilis az Ön telefonjával? Ennek a korszaknak most vége. Az összes mobiltelefonnal kompatibilis egységes töltő egyszerű ötletének megvalósítását az Európai Bizottság már sok éve szorgalmazza. A Bizottság és 14 mobiltelefon-gyártó közötti együttműködésnek köszönhetően a terv elindult a megvalósulás útján, és február 8-án Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke kezébe vehette az egységes szabványtöltő mintapéldányát.
Tovább…
|
|
2011/02/08
Tánc és Téma: Szegénység
"Tánc és téma" címmel új sorozat indul az Európa Pontban. Február 9-én a szegénység problémáját járják körül táncosok és ismert személyiségek. 18 órától Veiszer Alinda beszélget Ferge Zsuzsa szociológus professzorral a szegénységről; ezt követően André Rolland és Bagira a tánc nyelvén mesélik el egy társadalmilag hátrányos helyzetbe került ember drámai küzdelmét a fennmaradásért.
Tovább…
|
|
2011/02/08
Európai Action és Slam Poetry est az Európa Pontban
Rendhagyó költészeti programot szervezünk február 10-én este az Európa Pontban: Három pokol című estjükkel fellépnek Balogh Attila és Jónás Tamás roma származású kortárs magyar költők, majd a Ludditák együttes ad elő egy különleges slam performanszt.
Tovább…
|
|
2011/02/04
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulója nyerte az uniós fordítási versenyt
Az Európai Bizottság évente megrendezésre kerülő „Juvenes Translatores” megmérettetése, vagyis a fiatal fordítók versenye 27 nyertesének nevét ma hozták nyilvánosságra. A magyar diákok közül Czenthe Anna, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulójának németről magyar nyelvre készült fordítása bizonyult a legjobbnak.
Tovább…
|
|
2011/02/03
Tárgyalásos közbeszerzési eljárás kulturális és szakmai programok szervezésére
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tárgyalásos közbeszerzési eljárás meghirdetését tervezi 2011. február második felében-március elején kulturális és szakmai programok szervezésére új európai uniós információs és kulturális központjába, közösségi terébe, az Európa Pontba.
Tovább…
|
|
2011/02/02
Reflektorfényben a régiók
Az EU a munkahelyteremtésre és a fenntartható növekedésre kívánja összpontosítani a regionális fejlesztésre szánt támogatást. A politikai döntéshozók 2011. január 31-én és február 1-jén találkoztak Brüsszelben, hogy megvitassák ezt az új megközelítést.
Tovább…
|
|
2011/02/01
Indul a Szóval!? Országos Vitaverseny
Április végéig mérhetik össze erejüket, vitatkozótudományukat a magyar középiskolások a Szóval!? Országos Vitaversenyen, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a magyar Külügyminisztérium közös programján.
Tovább…
|
|
2011/01/31
Európa Pont - februári program
Az Európa Pont programjainak fókusza februárban a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem lesz. Február 9-én Veiszer Alinda beszélget Ferge Zsuzsa szociológussal a gyermekszegénységről, 10-én a témába vágó slam poetry-estet rendezünk, 17-én pedig a Cigányok ideje forog az Európa Moziban. De lesz még táncszínház, unplugged koncert, fórum a külföldi munkavállalásról és tucatnyi egyéb program is, hogy bemutassuk: Európa pont a tiéd!
Tovább…
|
|
2011/01/27
Konzultáció az európai közbeszerzési piac modernizálásáról
A közbeszerzés az EU GDP-jének mintegy 17%-át teszi ki. A számos tagállamban jellemző szoros költségvetés és gazdasági nehézségek idején a közbeszerzési politikának a közpénzek leghatékonyabb felhasználását kell biztosítania a növekedés és munkahelyteremtés érdekében. Ehhez olyan rugalmas és felhasználóbarát eszközökre van szükség, amelyekkel az európai állami szervek a lehető legkönnyebben, átláthatóan és a verseny ösztönzésével ítélhetnek oda szerződéseket. Ezeket célkitűzéseket szem előtt tartva az Európai Bizottság ma konzultációt indított.
Tovább…
|
|
2011/01/27
A szűkös források hatékonyabb felhasználása
Uniós elképzelés a természeti erőforrások intelligens felhasználásáról, a környezetvédelemről és a gazdasági növekedés élénkítéséről.
Tovább…
|
|
2011/01/24
Roma Café – a Karavan Familia az Európa Pontban január 28-án
Hogy a cigány zenéről és a cigány kultúráról hitelesebb képet kapjunk, lassan meg kellene ismerni a másik, kevésbé közhelyes oldalát is - ehhez kíván segítséget nyújtani a Karavan Familia. Január 28-án az Európa Pontban az együttes bemutatja a cigány zene sokféleségét, és ízelítőt ad a cigány kultúra eddig kevésbé ismert vonásaiból.
Tovább…
|
|
2011/01/20
Az EU jó úton halad a műholdas navigáció megvalósítása felé
Az Európai Unió 2014-ben indítja be globális navigációs műholdrendszerét, a Galileo-t. Az EGNOS a GPS pontosságát javítja Európa-szerte, már jelenleg is szolgáltatásokat biztosít bizonyos felhasználók
Tovább…
|
|
2011/01/20
Tárgyalásos közbeszerzési eljárás rendezvényszervezés tárgyában
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete tárgyalásos közbeszerzési eljárás meghirdetését tervezi 2011. februárjában a májusi Európa Nap alkalmából rendezett fogadás és utcafesztivál megrendezésére.
Tovább…
|
|
2011/01/18
Vissza az iskolába!
Az uniós intézmények tisztviselői ellátogatnak volt iskoláikba, hogy az Európai Unió tevékenységeiről beszélgessenek a fiatalokkal
Tovább…
|
|
2011/01/14
Európa Mozi: Nyócker - kisebbségek, szlömösödés, multikulturalizmus
Az Európa Pont az Európa Mozi sorozat első vetítésével debütál január 20-án. Öt órától rövid előadást hallhattok az Európai Unióban élő kisebbségekről, migrációról az EU kisebbségpolitikájáról. Hat órától vetítjük Gauder Áron Nyócker című filmjét, amely 2005-ben több fesztiválon is elnyerte a legjobb filmnek/animációs filmnek járó díjat. A vetítés után az alkotókkal, Gauder Áron filmrendezővel és Novák Erik producerrel beszélgetünk a szegénységről, szlömösödésről, multikulturalizmusról.
Tovább…
|
|
2011/01/14
A gazdaságélénkítés feltételeinek megteremtése
A gazdaságpolitikai koordináció első európai szemesztere keretében kiadott jelentés 10 prioritást határoz meg a tekintetben, mire kell az EU-tagállamoknak összpontosítaniuk az Európa előtt álló főbb gazdasági kihívások leküzdése céljából.
Tovább…
|
|
2011/01/13
Teltházzal kezdte meg működését az Európa Pont
Több ezer érdeklődővel nyitotta meg kapuit Budapest új kulturális találkahelye a Millenárison
Tovább…
|
|
2011/01/12
Európa kulturális fővárosai 2011-ben: Tallinn és Turku
Megkezdődtek az ünnepségek Tallinnban és Turkuban. Idén e két történelmi kikötőváros kulturális örökségét ismerheti meg a világ.
Tovább…
|
|
2011/01/07
2011, az önkéntesség európai éve
Az EU célja az egy évig tartó kampánnyal az, hogy elismerésben részesítse az önkéntesek tevékenységét, segítsen az előttük álló problémák leküzdésében, és még több embert ösztönözzön cselekvésre.
Tovább…
|
|
2011/01/04
Észtország bevezeti az eurót
Az észtek 2011. január 1-jén kezdik el használni az eurót. A megfelelő előkészítésnek és a széles körű tájékoztatásnak köszönhetően várhatóan zökkenőmentesen fog zajlani az észt koronáról való átállás.
Tovább…
|
|
2011/01/04
Magyarország az EU élén
Spanyolország és Belgium után 2011. január 1-jétől Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztségét.
Tovább…
|
|
2010/12/21
Európa Pont - kétnapos nyitófesztivál
Január elején nyílik meg a budapesti Európa Pont, amely egyszerre lesz európai uniós információs központ, könyvtár, találkozóhely valamint kapocs az állampolgárok és az EU intézményei között.
Tovább…
|
|
2010/12/20
A Bizottság engedélyezi Magyarország számára a termőföldszerzésre vonatkozó átmeneti időszak meghosszabbítását
Az Európai Bizottság a mai napon úgy döntött, hogy Magyarország 2010. szeptember 10-i kérésének megfelelően engedélyezi a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárok és valamennyi jogi személy termőföldszerzésének korlátozására vonatkozó átmeneti időszak három évvel történő meghosszabbítását.
Tovább…
|
|
2010/12/20
Új utakon a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen
Az EU új stratégiát dolgozott ki annak az uniós célnak az elérésére, hogy 2020-ig 20 millió embert sikerüljön kiemelnie a szegénységből. Több mint 80 millió embert fenyeget a szegénység az EU területén.
Tovább…
|
|
2010/12/14
A jövő állásainak betöltéséhez szükséges készségek
Tíz évre szóló stratégia a korszerű, minőségi szakoktatásért, amely révén a munkavállalók megszerezhetik a szükséges képességeket ahhoz, hogy megfelelő munkát találjanak a gyorsan változó gazdasági környezetben.
Tovább…
|
|
2010/12/10
Ön szerint hogyan kell védeni a befektetők érdekeit?
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációkat indított a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv, valamint a pénzügyi szolgáltató cégek elleni szankciók tárgyában. A globális gazdasági válságra válaszul az Európai Unió azonnali intézkedéseket hozott, hogy orvosolja a pénzügyi szolgáltatások piacán tapasztalható hiányosságokat, és biztosítsa e piac biztonságát.
Tovább…
|
|
2010/12/09
A Bizottság elindítja a Duna-régió fejlesztési stratégiáját
Az Európai Bizottság ma terjesztette elő a Duna-régióra és annak 115 millió lakójára vonatkozó uniós stratégiáját. A kezdeményezés a komoly gazdasági lehetőségek kihasználását és a régió környezeti állapotának javítását kívánja elősegíteni. A hosszú távú együttműködés keretét kijelölő stratégia alapvető szerepet játszik a fenntartható közlekedés előmozdítása, az energiarendszerek összekapcsolása, a környezetvédelem, a vízkészletek megőrzése és a gazdasági környezet javítása terén.
Tovább…
|
|
2010/12/01
Fokozatos, ám egyenetlen a gazdasági fellendülés
Az előrejelzések szerint 2010 és 2012 között folytatódik az EU tagállamaiban a gazdaságélénkülés, és jövő évtől kismértékben ugyan, de a foglalkoztatás terén is javulás várható.
Tovább…
|
|
2010/11/24
Az EU javítani kívánja a foglalkoztatási arányt és a munkahelyek minőségét
A Bizottság új közleményt jelentetett meg, amelyben célul tűzi ki, hogy 2020-ban az uniós foglalkoztatási arány 75% legyen.
Tovább…
|
|
2010/11/23
Európa biztonságáért
Öt célkitűzés a szervezett bűnözés, a terrorizmus, a számítástechnikai bűnözés, a válságok és a kataszrófák jelentette biztonsági kockázatokkal szembeni együttműködés terén.
Tovább…
|
|
2010/11/19
KAP - reformlehetőségek
Az EU három lehetőséget javasol a közös agrárpolitika megreformálására. Célja mind a hárommal az, hogy gondoskodjon az élelmiszer-ellátás biztonságáról, a mezőgazdaság fenntarthatóságáról, a környezet védelméről és a hatékonyabb vidékfejlesztésről
Tovább…
|
|
2010/11/17
A Bizottság tagjai a magyar kormánnyal a találkoztak Brüsszelben
A magyar kormány november 17-én Orbán Viktor vezetésével látogatást tett Brüsszelben, ahol találkozott többek között az Európai Bizottság tagjaival. A találkozót José Manuel Barroso és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatója követte (videó).
Tovább…
|
|
2010/11/16
Akadálymentesítés minden szinten
Az EU tíz évre szóló stratégiát dolgozott ki abból a célból, hogy a fogyatékkal élők Unió-szerte minden területen könnyebben vehessenek részt az európai társadalmak életében.
Tovább…
|
|
2010/11/12
Helyzetjelentés a bővítésről
A 2010. évi bővítési stratégia és a következő országok uniós tagság felé vezető lépéseinek értékelése: Horvátország, Izland, Törökország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Albánia, Bosznia és Hercegovina, Montenegró, Szerbia és Koszovó.
Tovább…
|
|
2010/11/09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete új irodába költözik
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete új irodába költözik, melynek címe: 1024 Budapest, Lövőház u. 35.
Tovább…
|
|
2010/11/05
Nukleárishulladék-kezelés - szigorú biztonsági előírások
Napirenden az atomerőművek kiégett fűtőelemeinek végleges elhelyezésére vonatkozó közös uniós szabályozás kérdése. Az atomerőművek termelik az Európai Unióban felhasznált villamos energia harmadát - egyúttal azonban évente 7000 köbméter radioaktív hulladékot is termelnek.
Tovább…
|
|
2010/10/28
Gyorsabb katasztrófaelhárítás az Unión belül és kívül
Minthogy a katasztrófák száma és súlyossága továbbra is növekszik, a jó szándékokból gyors, hatékony intézkedéseket kell kovácsolni, amelyek életeket mentenek és gyorsítják az újjáépítést.
Tovább…
|
|
2010/10/28
Sok ország, egy piac
Az egységes piacra vonatkozó új szabályok révén az uniós polgárok a jövőben könnyebben telepedhetnek le, vállalhatnak munkát, és folytathatnak üzleti tevékenységet más EU-tagországokban.
Tovább…
|
|
2010/10/22
Indul a vita az egységes piac új stratégiájáról
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete meghívja Önt sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai találkozójára, amelynek témája az Európai Egységes Piaci Intézkedéscsomag (Single Market Act). Helyszín: az Európai Unió Háza, Budapest,Deák Ferenc u. 15. I. emelet Időpont: 2010. október 27. szerda, 15 óra
Tovább…
|
|
2010/10/20
Kommunikációs kampány keretében a NFÜ közbeszerzési eljárásban ajánlattételi felhívásokat tett közzé
Magyarország EU-s tagságának hatodik évében újabb fejezethez érkezik, 2011 első félévében Magyarország tölti be a soros elnöki tisztséget. Ez kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar társadalom többet tudjon meg az Európai Unió működéséről, közelebb érezze az uniós intézményeket és világosabbá váljon, az EU döntései mindannyiunk életét közvetlenül befolyásolják.
Tovább…
|
|
2010/10/19
Modern rabszolgaság - Az emberkereskedelem elleni küzdelem
Az emberkereskedelemmel szembeni eredményes fellépés továbbra is megoldandó feladat. Összehangolt uniós intézkedésekre van szükség a bűnelkövetők felelősségre vonása és az áldozatok védelme érdekében.
Tovább…
|
|
2010/10/11
Hétfőn öttagú európai szakértői csoport kezdte meg munkáját a vörösiszap-katasztrófa helyszínén
Hétfőn Franciaországból, Belgiumból, Svédországból, Ausztriából és Németországból érkeztek Magyarországra annak az európai polgári védelmi csapatnak a szakértői, akik segítséget nyújtanak a magyar hatóságoknak az ajkai vörösiszap-tározó sérülése kapcsán keletkezett szennyeződés felszámolása érdekében tett erőfeszítéseikben. A szakértők közvetlenül a baleset helyszínére érkeztek, az Európai Bizottság szombat (október 9.) óta Magyarországon tartózkodó összekötő tisztviselőjével együtt.
Tovább…
|
|
2010/10/07
Innováció a társadalmi haladásért
Az EU új stratégiát dolgozott ki, hogy elősegítse az új áruk és szolgáltatások megjelenését, közvetve pedig a növekedést és a munkahelyteremtést.
Tovább…
|
|
2010/10/06
Bemutatkoznak a fiatalokat segítő EU-s támogatási programok
Karriertanácsadás, CV-ambulancia, tájékoztatás nyelvtanulási lehetőségekről, ösztöndíjakról, kulturális és oktatási csereprogramokról, valamint beszélgetések, játékok, nyeremények, zene és színház – ez az Európai Unió új kampányát bemutató kétnapos rendezvény kínálata. A "Youth on the Move - Mozgásban az ifjúság" program interaktív, kétnapos megnyitója a budapesti Millenáris Parkban lesz október 8–9-én.
Tovább…
|
|
2010/10/01
Nem az országhatárok a fontosak
Gryllus Dorka, a Youth on the Move nagykövete Magyarországra nemcsak azért érkezett, hogy népszerűsítse a mobilitás előnyeit, hanem most mutatják be Fatih Akin filmjét, amelyben ő is játszik. Többek közt a kétlakiságról, barátságokról és persze a RotFrontról is kérdeztük.
Tovább…
|
|
2010/09/30
Magyar siker a fiatal tudósok versenyén
Horváth Dávid és Balassi Márton az ökológia oktatásában felhasználható innovatív számítógépes módszerek kifejlesztésével nyerték el a társadalomtudományi kategória első díját a Fiatal Tudósok Európai Versenyén Lisszabonban. Az idén 22. alkalommal megrendezett megmérettetésen rajtuk kívül cseh és lengyel ifjú kutatók értk el első helyezést.
Tovább…
|
|
2010/09/30
Szigorúbb szabályok az államadósság mérséklésére
A pénzügyi válság tanulságait levonva a Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot terjesztett elő, hogy megerősítse a gazdasági és fiskális politika uniós szintű összehangolására szolgáló eszközöket, és bővítse azok hatáskörét.
Tovább…
|
|
2010/09/24
Európai nyelvi koktélbár szeptember 30-án a Gödör Klubban
Idegennyelvi kavalkád, értékes nyeremények és ízelítő a sokszínű európai nyelvi palettáról Hajós Andrással és számos közismert, népszerű fellépővel: keveredj bele te is az európai nyelvi forgatagba!
Tovább…
|
|
2010/09/22
Mobilitás Villámplakát Pályázat – szeptember 22-27
Gyors vagy és kreatív? Ráadásul elmúltál már 16 éves, de 30 még nem?
Tovább…
|
|
2010/09/21
Az EU támogatja a szélessávú internet térnyerését
Az EU szeptember 20-án olyan intézkedéseket fogadott el, amelyek a gyors és nagyon gyors szélessávú internethálózat kiépítését és használatának elterjedését segítik majd elő Európában.
Tovább…
|
|
2010/09/16
Felhívás: a nemek közötti egyenlőség európai szakkönyvtárába vár hozzájárulásokat az EU
A vilniusi székhelyű Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) felhívást intéz a hazai állami intézményekhez, helyi és regionális hatóságokhoz, társadalmi szervezetekhez, kutatóközpontokhoz és könyvtárakhoz, hogy járuljanak hozzá egy egész Európát átfogó szakkönyvtár és adatbázis létrehozásához.
Tovább…
|
|
2010/09/15
Elstartolt a 'Mozgásban az ifjúság' program
A kezdeményezés révén az Európai Unió arra törekszik, hogy javítsa az európai oktatási rendszerek teljesítményét, ösztönözze a diákmobilitást, és fellépjen a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen.
Tovább…
|
|
2010/09/08
Növekedés a foglalkoztatásért – a fő uniós reformcél
José Manuel Barroso bizottsági elnök az Európai Parlamentben mondott első helyzetértékelő beszédében ismertette a jövő évre vonatkozó uniós stratégiai terveit.
Tovább…
|
|
2010/09/03
Gyerekprogramok a Millenárison
Mi a hátrányos helyzetű gyerekekről sem feledkezünk meg! Nefelejcs bérlet - Pályázat gyerekprogramokra A 2010-es év „a szegénység és kirekesztettség elleni küzdelem európai éve”. Az év kapcsán, a Millenárissal összefogva az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szeretné lehetővé tenni, hogy a hátrányos helyzetben élő gyerekek színvonalas programokon vegyenek részt az ősz folyamán.
Tovább…
|
|
2010/09/02
Iskolák figyelem: kezdődik a fiatal fordítók uniós versenye!
Szeptember 1-től jelentkezhetnek azok a középiskolák, melyek részt kívánnak venni 2010-ben az EU fiatal fordítóknak rendezett versenyén. A „Juvenes Translatoresként” (latinul: fiatal fordítók) ismert verseny jelentkezési határideje október 20-a. Az online jelentkezési lap az EU összes hivatalos nyelvén elérhető. A verseny, amelyen 1993-as születésű diákok vehetnek részt, mindegyik kiválasztott iskolában egyszerre, november 23-án kerül lebonyolításra.
Tovább…
|
|
2010/08/27
11. ARC - Díjátadóval egybekötött sajtótájékoztató
Kedves ARCostársunk! Ünnepelni mindenki szeret. Az ARC ünnepe minden évben az a pillanat, amikor megnyitja az óriásplakát kiállítás kapuit. Nyilvánvalóan csak jelképes értelemben, hiszen az ARC nem barrikádozza körbe magát fallal, szigorú beléptető rendszerrel. Nyitottság, az átjárás szabadsága határozza meg szellemiségét is több mint egy évtizede.
Tovább…
|
|
2010/08/26
2010-es tavaszi Eurobarométer: Az uniós polgárok támogatják a szigorúbb európai gazdasági irányítást
Az európaiak 75%-a úgy gondolja, hogy az EU tagállamai között erősebbnek kell lennie a gazdasági és pénzügyi szakpolitikák koordinálásának ahhoz, hogy hatékonyabban vehessük fel a harcot a gazdasági válsággal szemben.
Tovább…
|
|
2010/08/24
Üzenet Európának a Szigetről - EU Trió Fókusz és European Meeting Point - Sziget 2010
A European Meeting Point, a Sziget Fesztivál egyik új programhelyszíneként azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az Európai Unió elnökségi tisztjét 2010 januárja és 2011 júliusa között betöltő három ország - Spanyolország, Belgium és Magyarország – közös trió elnökségére. A korábban nem tapasztalt intézményi együttműködés eredményeként életre hívott projekt részeként a Sziget programszervezői számos kiváló spanyol, belga és magyar előadót hívtak meg, hogy az Európában egyedülálló rendezvényen hangsúlyosan mutathassák be kortárs művészeti életüket.
Tovább…
|
|
2010/07/26
Részvételi felhívás a 21. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathonra
Andrula Vasziliu biztos, valamint neves osztrák, szlovák és magyar közéleti személyiségek védnökségével október 19-23. között kerül megrendezésre a 21.Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathoni Sport-, Kulturális és Idegenforgalmi Fesztivál.
Tovább…
|
|
2010/07/20
Európa eddig legnagyobb összegű beruházása a kutatásba és az innovációba
6,4 milliárd euró az intelligens növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésére – Európa eddig legnagyobb összegű beruházása a kutatásba és az innovációba
Tovább…
|
|
2010/07/19
A Bizottság elhalasztja az EU magyarországi pénzügyi segítségnyújtása 5. felülvizsgálatának lezárását
Az Európai Bizottság küldöttsége, szoros együttműködésben a Nemzetközi Valutaalappal munkatársaival, lefolytatta az Európai Unió Magyarország számára nyújtott pénzügyi segítségnyújtás ötödik felülvizsgálatát július 6-a és 17-e között. A küldöttség üdvözölte az új kormány elkötelezettségét a 2010-es, a GDP 3,8%-át kitevő költségvetési hiánycél elérése iránt és nyugtázta, hogy számos intézkedés történt az idei évben az ezt meghaladó hiányt eredményező folyamatok ellensúlyozása érdekében. Ugyanakkor a küldöttség megállapította, hogy számos kérdésben a kormánynak több időre van szüksége, hogy további pontosítással szolgáljon. Emiatt elhalasztották a felülvizsgálat lezárását és egyúttal arról is határoztak hogy helyes lenne folytatni a tárgyalásokat egy későbbi időpontban.
Tovább…
|
|
2010/07/12
Jó utat! Uniós utasjogok
Azok, akik idén repülőgéppel vagy vonattal mennek nyaralni, az Európai Unióban széles körű jogokat élveznek. A jövőben a busszal és hajóval utazókat is hasonló jogok illetik majd meg.
Tovább…
|
|
2010/07/08
Csobbanj Európával a Balaton Sound fesztiválon!
Egy nap erejéig Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválján is
lehetőség nyílik rá, hogy kötetlen hangulatban uniós kérdésekben jártas
szakemberekkel beszélgethessen a koncertekre érkező közönség.
Tovább…
|
|
2010/06/30
Csökken a külföldi mobilozás barangolási díja
Az EU új szabályokat vezet be annak érdekében, hogy a mobiltelefonjukat külföldön használó fogyasztóknak ne kelljen csillagászati összegeket fizetniük az internetes böngészésért és letöltésekért.
Tovább…
|
|
2010/06/24
Eredeti vagy hamis?
Magyar és görög diákok nyerték meg a termékhamisítás és kalózkodás elleni küzdelem témájában meghirdetett uniós versenyt. Magyar, görög, spanyol, cseh és lengyel tanulók végeztek az élen a Színtiszta utánzat elnevezésű uniós versenyben.
Tovább…
|
|
2010/06/23
Velünk is megtörtént: bEUgrottunk - ARC+ pályázati felhívás
Hat évvel ezelőtt bEUgrottunk egy közösségbe, amit Európai Uniónak hívnak. Teljes jogú tagjai lettünk. Te észrevetted, vagy bezárkóztál, és nem is érdekel, mi történik odakinn? Jól érzed magad itt? Vagy inkább gyorsan elköltöznél? Megtaláltad a helyed? Szereztél új barátokat? Jól kijössz a szomszédokkal? Szoktál velük beszélgetni? Közösségben élsz, vagy közönség vagy?
Tovább…
|
|
2010/06/21
Középpontban az államadósság, a banki adók és a növekedési terv
Csúcstalálkozójukon az EU vezetői arra törekedtek, hogy helyreállítsák az Unió pénzügyi stabilitásába vetett bizalmat, és megerősítsék a gazdaságirányítást.
Tovább…
|
|
2010/06/16
Hazánkban kiemelkedően magas a gyermekszegénység relatív kockázata
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén ma mutatták be azt a gyermekszegénységgel foglalkozó jelentést, amelyet a Tárki és a brüsszeli Applica készített. A tanulmány részletes elemzések alapján jellemzi valamennyi tagállamot a gyermekszegénység szempontjából. A jelentés szerint a tagállamok többségében magasabb a szegénység kockázata a gyermekek esetében mint a népesség átlagát tekintve, és e relatív kockázat hazánkban valamint Csehországban a legmagasabb.
Tovább…
|
|
2010/06/15
Csobbanj EUrópával! – uniós tájékoztató kampány az ország strandjain
Az EU magyarországi tájékoztató irodái az idén nyáron a strandokon is nyitva állnak az érdeklődők előtt. 2010. június 15. és augusztus 14. között több hazai fesztivál mellett 37 fürdőhelyen is megfordul a Europe Direct-hálózat kisbusza, amely – például több ezer strandlabda bevetésével - az uniós tájékoztató irodák szolgáltatásaira kívánja felhívni a nyaralók figyelmét.
Tovább…
|
|
2010/06/10
Nem hivatalos bizottsági látogatás Magyarországon
Az Európai Bizottság szolgálatai, szorosan együttműködve a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel, június 7-9. között látogatást tettek Budapesten, hogy nem hivatalos megbeszéléseket folytassanak a soron következő kormánnyal. A látogatás során megállapítást nyert, hogy a hatóságok 2010 vonatkozásában elkötelezettek a korábbi megállapodással összhangban álló, a GDP 3,8%-ában rögzített államháztartási hiánycél mellett, továbbá szükség esetén szándékukban áll korrekciós intézkedések bevezetése is. A következő felülvizsgálat július elejére végére várható, ennek keretében részletekbe menően kerül sor hivatalos tárgyalásokra a szóban forgó intézkedésekre és egyéb szakpolitikai lépésekre vonatkozóan.
Tovább…
|
|
2010/06/10
Foci és fejlesztés: hajrá, Afrika!
Az EU fejlesztési biztosa az idén Afrikának szurkol a foci-vébén, amelynek magas színvonalú közvetítéséhez az Európai Bizottság is hozzájárult 200 afrikai újságíró és fotós képzésének támogatásával. Az afrikai országok fejlődését az EU a futballtornától függetlenül is elkötelezetten támogatja.
Tovább…
|
|
2010/06/09
Műhelykonferencia a gyermekszegénységről
MEGHÍVÓ: A Tárki és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete "A gyermekszegénység és a gyermekek jól-léte Magyarországon és az Európai Unióban" címmel műhelykonferenciát szervez.
Tovább…
|
|
2010/06/04
Orbán Viktor magyar miniszerelnök látogatása a Bizottság elnökénél (videóval)
Barroso elnök és Orbán miniszterelnök június 3-án Brüsszelben az EU Tanácsának 2011. első félévében sorra kerülő magyar elnökségéről valamint az európai és a magyar gazdasági helyzetről tárgyalt.
Tovább…
|
|
2010/06/03
Válságmegelőzés a pénzügyi ágazatban
Az Európai Bizottság új szabályokat tervez bevezetni a hitelminősítő intézmények páneurópai felügyeletének kialakítása céljából, és nyilvános konzultációt indít a pénzintézetek irányításáról.
Tovább…
|
|
2010/06/01
Az EU a szigorúbb CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló célkitűzés bevezetését mérlegeli
A vonatkozó tanulmány szerint a globális felmelegedés leküzdésének költségei ma alacsonyabbak, mint 2008-ban, az uniós éghajlatváltozási célkitűzések elfogadásakor.
Tovább…
|
|
2010/05/25
Gyereknapi program az esélyegyenlőség jegyében a Millenárison
A korábbi évekhez hasonlóan a Millenáris május 30-án, vasárnap ingyenes gyereknapi programot szervez – az idén az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével összefogva. A maratoni rendezvényen különböző világokat ismerhetnek meg a gyerekek, ügyességi játékokon és kreatív, fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. A nap kiemelkedő eseménye lesz még a Ghymes együttes koncertje, valamint a Langaléta Garabonciások és a Ládafia Bábszínház egy-egy előadása.
Tovább…
|
|
2010/05/20
Magyar döntősök az euróról szóló fotópályázaton
Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Foigazgatósága fotópályázatot hirdetett csapatok számára „Mit jelent számunkra az euró?” címmel. A verseny hét döntősét – köztük egy magyar csapatot – május 25-én várják Brüsszelbe a végső eredményhirdetésre. Vajon elhozzák-e a magyarok a fődíjat?
Tovább…
|
|
2010/05/20
Az EU bemutatja az európai digitális menetrendet
Az információs és kommunikációs technológiák kulcsfontosságú elemei annak az uniós stratégiának, melynek célja, hogy a gazdasági növekedés felgyorsuljon, és az EU meg tudjon birkózni a legfontosabb kihívásokkal, köztük az éghajlatváltozással és a társadalom elöregedésével.
Tovább…
|
|
2010/05/17
Három helyszínen zajlott az EU-s fesztiválszezon
Az esélyegyenlőség napját és az Európai Unió születésnapját az idén összesen három – két fővárosi és egy pécsi – fesztivállal ünnepelték meg Magyarországon az EU intézményei.
Tovább…
|
|
2010/05/12
Jöhet az észt euró!
Az euróövezeten kívüli tagállamok közül Észtország a következő, amely csatlakozhat az eurózónához.
Tovább…
|
|
2010/05/03
Gondold át a világod! Európa-Nap 2010, Pécs, Rókusdomb
Május 9., az Európa Nap alkalmából az Európai Parlament tájékoztatási irodája utcafesztivált rendez Pécsett, hogy együtt ünnepeljük Magyarország EU-s csatlakozásának 6. évfordulóját. Koncertek, játszóház, zenei tehetségkutató, kicsiknek és nagyoknak szóló programok várják az érdeklődőket a pécsi Rókusdombon.
Tovább…
|
|
2010/04/30
EU Loves You: Európa Napi Utcafesztivál az Erzsébet téren
60 éve született a mai Európai Unió, ünnepelj velünk! EU LOVES YOU, Európa Napi Utcafesztivál az Erzsébet téren
Tovább…
|
|
2010/04/29
Magyar cikk nyerte el az EU újságíró-pályázatának második díját
Az Európai Unió a Süddeutsche Zeitung nevű német napilapnak ítélte oda a megkülönböztetés problémájának tudatosításáért járó „A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” díjat. A második helyen Balla István, a FigyelőNet újságírója végzett.
Tovább…
|
|
2010/04/21
Jogérvényesülés és biztonság - a polgárok és a vállalkozások érdekében
Az Európai Bizottság új, öt évre szóló tervet dolgozott ki, hogy elősegítse az uniós tagállamok együttműködését az igazságügy és a belbiztonság területén. A terv 12 fő javaslatot fogalmaz meg, és olyan különböző területeket ölel fel, mint a számítógépes bűnözés, a határellenőrzés, a menekültügy, méltányos bírósági eljárások stb.
Tovább…
|
|
2010/04/14
Megtalált jelentés – nemzetközi konferencia a filmfeliratok fordításáról
A filmfeliratok fordítása nagyban eltér az írott szövegek fordításának gyakorlatától. A műfordításhoz hasonlóan a képernyőn vagy vásznon megjelenő fordítás önálló műfajt képez. Egy Prágában megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia a fordításnak ezt a modern válfaját igyekszik közelebbről vizsgálni.
Tovább…
|
|
2010/04/13
Ön hogyan képzeli el az európai mezőgazdaság jövőjét?
Az EU nyilvános vitát kezdeményez az uniós agrárpolitikáról, mivel átfogó reformnak kívánja azt 2013-ban alávetni.
Tovább…
|
|
2010/04/12
Az 'Európai Fiatal Újságíró Díj 2010' magyarországi nyertese Iván Viktória
Brüsszel, 2010. április 12. – A harmadik alkalommal meghirdetett Európai Fiatal Újságíró Díjra európai szinten 1000 pályázat érkezett. A nemzeti zsűrik minden résztvevő országban egy zsűri-találkozó keretében választották ki a nemzeti győzteseket.
Tovább…
|
|
2010/04/09
A romák támogatása - kitörés az ördögi körből
A Bizottság arra kéri a tagállamokat, vegyék jobban igénybe a rendelkezésre álló európai uniós támogatási forrásokat a romák társadalmi beilleszkedésének elősegítésére.
Tovább…
|
|
2010/03/31
Az uniós vezetők elfogadták a 2020-ra kitűzött kutatási, éghajlatpolitikai és foglalkoztatási célkitűzéseket
Az uniós vezetők – a jövő évtized gazdasági növekedését szolgáló stratégia részeként – a korábbinál erőteljesebb gazdasági együttműködés mellett döntöttek. A döntés az Unió vezetőinek brüsszeli találkozóján született meg, amely során a politikusok először vitatták meg hivatalos keretek között az Európa 2020 stratégiát. A Bizottság a stratégiát a múlt hónapban terjesztette elő.
Tovább…
|
|
2010/03/31
A Bizottság elfogadta a 2010-re szóló stratégiai prioritásokat
Az Európai Bizottság ma fogadta el 2010. évi munkaprogramját. A munkaprogramból kitűnik, hogy a Bizottság eltökélt szándéka, hogy kivezesse Európát a gazdasági válságból, és az uniós polgárok számára közvetlen haszonnal járó szakpolitikai döntéseket hozzon. A Bizottság 34 stratégiai prioritás ez évben történő megvalósítását határozta el. További 280 megfontolásra váró fontos javaslatot is rögzített 2010-re és azon túlra. A Bizottság munkaprogramja felvázolja az elkövetkező évek fő politikai kötelezettségvállalásait.
Tovább…
|
|
2010/03/25
Uniós jelentés: a gazdasági növekedés kulcsa, hogy minél több nő kerüljön vezetői pozícióba
A legnagyobb jegyzett európai vállalkozások tíz igazgatótanácsi tagja közül egyetlen egy nő, és az Európai Unió összes központi bankját férfiak irányítják. Ha mindkét nem teljes képviselettel rendelkezne a vezetői pozíciókban, az a gazdaság javát szolgálná – állítja az Európai Bizottság által március 25-én ismertetett új jelentés, amely előkészíti az idén elfogadásra kerülő, nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új bizottsági stratégiát.
Tovább…
|
|
2010/03/23
Európai kampány a fenntartható energiáért
A fenntartható energia 2010-ben megrendezett európai hete alkalmából az új európai energiaügyi biztos bemutatja a bizottsági stratégiát, amelynek célja, hogy csökkenjen Európa fosszilis energiaforrásoktól való függése.
Tovább…
|
|
2010/03/12
Karrier az Európai Uniónál
Az EU gyökeresen átalakítja az uniós tisztviselők kiválasztási eljárását. Az új rendszer nem annyira a formális tudást, mint inkább a tényleges készségeket fogja mérni.
Tovább…
|
|
2010/03/11
Sikertörténetek a roma kisebbség támogatásáról
Az EU konferenciát rendezett olyan uniós finanszírozású projektek bemutatása céljából, amelyek a romák életszínvonalát hivatottak javítani
Tovább…
|
|
2010/03/08
Szépirodalmi barangolás a műfordítás határok nélküli világában
Szlovák, magyar. Egymástól nagyban eltérő nyelvek és egymáshoz nagyban közelálló képi világ. Vajon lehetséges-e a Dunán átívelő hidakat építeni a szépirodalom segítségével és pozitív megvilágításba helyezni a két szomszédos országot az utóbbi időben jellemző barátságtalan kapcsolatot? Vajon képes-e a műfordítás révén az irodalom békésebb és szívélyesebb képet festeni?
Tovább…
|
|
2010/03/08
A nők még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak
Az Európai Bizottság lendületet ad a nemek közötti bérkülönbség csökkentéséért tett erőfeszítéseknek. A nők az Európai Unióban átlagosan 18%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A bérkülönbség alig csökkent az utóbbi 15 év folyamán, sőt, egyes országokban tovább növekedett.
Tovább…
|
|
2010/03/03
Európa 2020 – a Bizottság új gazdasági stratégiája
A Bizottság tízéves stratégiát dolgozott ki, hogy újra növekedési pályára állítsa az európai gazdaságot. A stratégia a tagállami és az európai szakpolitikák jobb összehangolását szorgalmazza, hogy lendületet adjon az „intelligens, fenntartható és minden társadalmi rétegnek előnyöket biztosító gazdasági növekedésnek.
Tovább…
|
|
2010/03/02
Az új technológiáké a jövő
Az EU útjára indítja az e-készségek első európai hetét. Az új technológiák ismerete kiemelt fontosságú Európa versenyképessége szempontjából. A megfelelő informatikai tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy érdekes állást töltsünk be egy dinamikus munkahelyen.
Tovább…
|
|
2010/02/25
Zöld jelzés Izlandnak
Izland késznek találtatott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére
Tovább…
|
|
2010/02/25
Hahn biztos a Duna-stratégiáért szólalt fel Budapesten
A környezet állapotának javítása és a régió hatalmas gazdasági lehetőségeinek jobb kiaknázása céljából Johannes Hahn, regionális politikáért felelős európai biztos felszólalt a mai budapesti konferencián, amelynek témája a Duna-régió európai stratégiája.
Tovább…
|
|
2010/02/16
A második Barroso-Bizottság prioritásai
Az első Barroso-Bizottság kinevezésekor az EU gazdasági helyzete jó volt, a munkanélküliség pedig csökkenő tendenciát mutatott. Öt évvel később, az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságát követően az új Európai Bizottságra (2010–2014) új kihívások várnak.
Tovább…
|
|
2010/02/15
A lágyan ömlő Verlaine-versektől a molekuláris biológiáig
Beszélgetés Gyenes Bertalannal, a Bizottság Juvenes Translatores elnevezésű fordítási versenyének magyar nyertesével
Tovább…
|
|
2010/02/11
112 – életbevágó, hogy ismerje!
Az európai lakosok túlnyomó többsége még mindig nem tudja, hogy a 112-es hívószám segítségével Európa egész területéről riasztani lehet a rendőrséget, a tűzoltókat és a mentőket.
Tovább…
|
|
2010/02/09
Hivatalba lépésre kész az új Bizottság
A Parlament bizalmat szavazott José Manuel Barroso elnök új biztosainak. Az Európai Parlament képviselői ma jóváhagyták az Európai Bizottság 26 tagját. Ezzel José Manuel Barroso elnök új biztosai munkához is láthatnak.
Tovább…
|
|
2010/02/08
"Gondolkozz, mielőtt elküldöd!" – február 9. a biztonságosabb internet napja
A biztonságosabb internet napja alkalmából az Európai Bizottság felszólítja az internetes közösségépítő hálózatok üzemeltetőit, hogy tegyenek többet a gyermekek védelme érdekében.
Tovább…
|
|
2010/02/03
Krisztalina Georgievával végre teljes a kép
A mai napon lezárult a biztosjelöltek európai parlamenti meghallgatása. Az Európai Parlament képviselői szerdán három órán át tették fel kérdéseiket az új bolgár biztosjelöltnek.
Tovább…
|
|
2010/01/28
Eurobarométer 2009 ősz – Még mindig a munkanélküliséget tartjuk a legsúlyosabb problémának
A magyar megkérdezettek nagy része a munkanélküliséget tekinti a legsúlyosabb problémának, amellyel hazánknak szembe kell néznie – derül ki a 2009 őszén végzett közvéleménykutatás eredményeit összegző, ma bemutatott Eurobarometer-jelentésből. Míg a világ és az EU gazdasági helyzetét tekintve a magyarok harmada számít pozitív fordulatra az elkövetkező egy évben, addig saját, illetve Magyarország gazdasági életében csupán 14% vár javulást. Ezzel párhuzamosan tovább nőtt az euróbevezetését támogatók száma.
Tovább…
|
|
2010/01/25
Krisztalina Georgieva az új bolgár biztosjelölt
A Parlament február 3-án hallgatja meg a bolgár jelöltet, az új Bizottságról pedig február 9-én szavaz
Tovább…
|
|
2010/01/18
Meghívó a 72. Eurobarometer magyar Nemzeti Jelentését bemutató rendezvényére.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete meghívja Önt a 72. Eurobarometer magyar Nemzeti Jelentését bemutató rendezvényére. Időpont: 2010. január 28., csütörtök 10 óra Helyszín: Gerbeaud Ház (1051 Budapest, Vörösmarty tér 7. - Dorottya utcai bejárat)
Tovább…
|
|
2010/01/18
Haiti földrengés – az EU segítő kezet nyújt
Az Európai Unió több mint 130 millió eurót folyósít kárenyhítési és helyreállítási munkálatok céljára Haitinak. A szigetország a későbbiekben további segélyekre számíthat.
Tovább…
|
|
2010/01/14
Európa-nap 2010: segíts kiválasztani a nyertes plakátot!
Dinamikus. Változatos. Egységes. Fantáziadús. Ez Európa szelleme, amelyet 10, a 2010. május 9-i Európa-napra készített plakát idéz meg.
Tovább…
|
|
2010/01/11
Európa Naptár – a tudatos környezeti nevelés eszköze
Rendelje meg iskolája számára az Európa Naptárt! Az Európai Bizottság – a Generation Europe és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közreműködésével - a 2010/2011-es tanévre is ingyenesen biztosítja a középiskolák 11. évfolyamos tanulói számára az Európa Naptárat.
Tovább…
|
|
2010/01/08
Kapuikat nyitják Európa kulturális fővárosai
Európa 2010. évi kulturális fővárosaként debütál Essen, Pécs és Isztambul. A pécsi nyitórendezvényre január 10-én várják a látogatókat.
Tovább…
|
|
2010/01/05
Ismét indul a verseny az Európa Zöld Fővárosa címért
Az Európai Bizottság már keresi azokat a városokat, melyek 2012-ben és 2013-ban Európa Zöld Fővárosai lehetnek.
Tovább…
|
|
2010/01/05
Új vezető az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének élén
Dr. Szűcs Tamás kapott megbízást a Bizottság magyarországi képviseletének vezetésére.
Tovább…
|
|
2010/01/05
A spanyol elnökség a Lisszaboni Szerződésre kíván összpontosítani
A spanyol elnökség terveiben a gazdasági fellendülés, az EU nemzetközi színtéren játszott szerepe és a polgárok jogainak kérdése szintén előkelő helyet foglal el. Az új év kezdetétől Spanyolország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Spanyolország ígérete szerint az elnökség fő célja a Lisszaboni Szerződés végrehajtása lesz.
Tovább…
|
|
2010/01/04
Az európai szegények megsegítése
2010 – A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve. Európa vezetői tíz évvel ezelőtt elkötelezték magukat amellett, hogy 2010-re felszámolják a szegénységet az Európai Unióban. A határidő közeledtével azonban még viszonylag távolinak tűnik a cél.
Tovább…
|
|
2009/12/22
Mit tett Önért az EU az elmúlt év során?
Az Európai Bizottság ebben az évben is összeállította multimédiás évkönyvét, amely az Európai Unió által az elmúlt év során elért legfontosabb eredmények közül mutat be néhányat. Az évkönyv olyan sikertörténetek gyűjteménye, melyek esetében az uniós fellépés a polgárok számára kézzelfogható eredményeket hozott; a témák számos területet érintenek a demencia új kezelésére vonatkozó kutatásoktól a gazdasági válság hatásainak mérséklésére irányuló intézkedésekig.
Tovább…
|
|
2009/12/07
Biztonságosak-e az Ön karácsonyi égői?
Az Unió legújabb felmérése szerint sok égő súlyosan áramütés- és tűzveszélyes. A biztonság kedvéért kapcsolja ki őket éjszakára vagy amikor nem tartózkodik otthon. A Bizottság által vezetett piacfelmérés szerint a karácsonyi égők közül minden harmadik áramütés- és tűzveszélyes.
Tovább…
|
|
2009/12/01
Az Európai Bizottság üdvözli a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését
A Lisszaboni Szerződés ma, 2009. december 1-jén lép hatályba. Ez alkalomból a portugál kormány, a svéd elnökség és az Európai Bizottság közös ünnepséget szervez Lisszabonban. A Bizottság meggyőződése, hogy az új szerződés fontos új előnyökhöz juttatja a polgárokat, és belátható időtávra rendezi az intézmények körüli vitákat. Ezzel lehetővé válik az Európai Unió számára, hogy teljes mértékben a gazdasági és pénzügyi válságból való zökkenőmentes kilábalásra, valamint a környezetbarátabb növekedést célzó 2020-as stratégia előmozdítására koncentrálhasson.
Tovább…
|
|
2009/12/01
Az út Koppenhágába
Milyen álláspontot képvisel majd az EU a koppenhágai klímakonferencián a bangkoki és a barcelonai tárgyalások után? Az ENSZ égisze alatt megrendezendő koppenhágai klímakonferencián az EU komoly előrelépést jelentő megállapodás megkötésére törekszik majd annak érdekében, hogy a globális felmelegedés ne öltsön katasztrofális méreteket.
Tovább…
|
|
2009/11/24
Brüsszeli tanulmányút – Energia, Klíma
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete környezetvédelem és energia témával foglalkozó szervezetek képviselőinek jelentkezését várja brüsszeli tanulmányútra. A látogatás elsődleges célja az Európai Unió döntéshozatali rendszerének bemutatása, különös tekintettel a klímaváltozás és energiahatékonyság vizsgálatához kapcsolódó fejlesztésekre.
Tovább…
|
|
2009/11/23
Harmadszor szállnak versenybe a középiskolás fordítók
Mintegy 3000 diák teszi próbára nyelvi ismereteit a november 24-én rendezendő harmadik Juvenes Translatores versenyen az északi sarkkörön található svédországi Kalixtól kezdve a krétai Heraklionon és Mezőkövesden át egészen a Karib-tengeren található Saint Martinig.A fordítóversenyt – melynek neve latinul „fiatal fordítók”-at jelent – az összes részt vevő iskolában egyszerre tartják brüsszeli idő szerint 10–12 óra között, az iskola felügyelete alatt.
Tovább…
|
|
2009/11/23
Megszületett a döntés az EU új vezető tisztségviselőiről
Az európai vezetők a belga miniszterelnököt választották az EU első állandó elnöki posztjának betöltésére. A külügyi tisztséget pedig a brit Catherine Ashton, az EU kereskedelmi biztosa tölti be.
Tovább…
|
|
2009/11/20
A "Határokat húzni, határokat nyitni" című projekt ünnepi záróestje a Budapesti Német Iskolában
A 1989-es fordulat visszafordíthatatlan következményekkel járt Magyarországon, Németországban és Európában egyaránt. Az NDK-s polgárok szabadság és demokrácia utáni vágya megnyitotta a magyar határokat és ledöntötte a berlini falat. A vasfüggöny, amely Európát kettévágta, eltűnt.
Tovább…
|
|
2009/11/17
Magyarország nem tart igényt a nemzetközi hitel soron következő részletére
2009. november 16-án az Európai Bizottság, szorosan együttműködve a Nemzetközi Valutaalappal, eredményesen lezárta az uniós pénzügyi segítségnyújtás harmadik felülvizsgálatát. A következtetések szerint Magyarország megfelelő előrelépést tudott felmutatni gazdasági programja tekintetében. Az érezhetően javuló piaci feltételeknek és a külső finanszírozás iránti igény jelentős csökkenésének köszönhetően a felülvizsgálat lezárását követően Magyarország nem kívánja a nemzetközi hitel soron következő részletét igénybe venni.
Tovább…
|
|
2009/11/17
A FigyelőNet és a Népszava újságírója nyerte az idei Újságírói Díjat
Balla István és Scipiades Erzsébet írásai versenyeznek tovább a európai fordulóban
Tovább…
|
|
2009/11/11
Képzelj el egy új világot
Halász Dániel magyar fotós nyerte meg a kreativitás és innováció európai éve (2009) keretében „Képzelj el egy új világot!” címmel megrendezett fotópályázatot. A közönségdíjat is magyar fotós szerezte meg Szabó Balázs személyében.
Tovább…
|
|
2009/11/09
Az Európai Unió keresi az újságírás fiatal csillagait Elindult az Európai Fiatal Újságíró Díj 2010!
Az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága harmadik alkalommal hívja versengésre a fiatal európai újságírókat. Az Európai Fiatal Újságíró Díj 2010 az Európai Unió bővítési politikájának témaköréhez kapcsolódóan keresi Európa legjobb fiatal újságíróit.
Tovább…
|
|
2009/11/09
A vasfüggöny lebontása – Európa emlékezik
Európa a berlini fal ledöntésének 20. évfordulóját ünnepli. 2009. november 9-én lesz húsz éve, hogy a kommunista kelet-német hatóságok beadták a derekukat, és engedélyt adtak az ország lakosainak arra, hogy szabadon utazzanak Kelet- és Nyugat-Berlin között.
Tovább…
|
|
2009/11/04
Vége a recessziónak, de továbbra is nagy kihívások elé nézünk
Fokozatos javulás várható, jövőre lassuló növekedéssel. Az EU kilábalóban van a recesszióból: az év második felében nő a bruttó hazai termék. Az év eleji visszaesés következtében azonban a 2009-es év egészére vonatkozó előrejelzés változatlan: becslések szerint a GDP 4%-kal csökken.
Tovább…
|
|
2009/10/27
Mindent az EU történetéről – egy egérkattintással
Az EU új digitális könyvtára online hozzáférést biztosít a nagyközönség számára az utóbbi hatvan évben megjelent összes uniós kiadványhoz
Tovább…
|
|
2009/10/21
Ön hogyan költené el az EU-pénzeket?
Az EU által finanszírozott programokra vonatkozó pénzügyi szabályok felülvizsgálatának részeként az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított. A közpénzek kedvezményezettjei és kezelői felkérést kapnak, hogy küldjék el észrevételeiket azzal kapcsolatban, miként lehetne a támogatásokra és szerződésekre vonatkozó szabályokat minden fél számára hatékonyabbá tenni. A nyílt konzultáció valamennyi érdekelt fél számára megteremti a gyakorlati tapasztalatcsere lehetőségét; ennek révén a Bizottság többek között szélesítheti a támogatottak körét és egyszerűsítheti a pénzügyi akták kezelését. A kezdeményezés különösen fontos annak fényében, hogy az EU megkezdte a felkészülést a 2014-es új generációs programokra.
Tovább…
|
|
2009/10/16
Válaszd ki a legjobb fotót!
Az idei év a kreativitás és az innováció európai éve. Ennek keretében az Európai Bizottság fotópályázatot indított „Képzelj el egy új világot” címen. A fődíj 5000 euró értékű fotófelszerelés és egy utazás Stockholmba, az európai év zárórendezvényére.
Tovább…
|
|
2009/10/16
A Határnyitás 20 éve - fotókiállítás Brüsszelben
Húsz éve,1989. szeptember 11-én 0 óra 01 másodperckor, Magyarország a kelet- európai országok közül elsőként megnyitotta nyugati határát. A Határnyitás 20 éve című kiállítás ennek az éjszakának kíván emléket állítani. A kiállítás megtekinthető Brüsszelben, az Európai Bizottság Berlaymont épületének földszinti aulájában 2009. október 20-tól 2009. október 30-ig.
Tovább…
|
|
2009/10/15
Uniós csatlakozás – Horvátország a következő?
A várakozások szerint már a jövő év folyamán lezárulhatnak a csatlakozási tárgyalások Horvátország és az Európai Unió között.
Tovább…
|
|
2009/10/07
Miénk ez a cirkusz - Az EU társadalmi tevékenységét bemutató roadshow az Erzsébet téren
Október 10-én és 11-én a Gödör Klub mellett felállított cirkuszi sátorban kiderül, hogy mit tehet értünk a szociális Európa. Fontos kérdésekről, oldott környezetben, akrobaták, artisták és bohócok közreműködésével beszélgethetnek a szakértőkkel az érdeklődők.
Tovább…
|
|
2009/10/05
A H1N1-vírus okozta 2009. évi világjárvány
Az A(H1N1)-influenzavírus okozta világjárvány elleni küzdelemről szóló bizottsági közlemény összefoglalása
Tovább…
|
|
2009/10/05
A Lisszaboni Szerződés győzelmet aratott Írországban
Az ír szavazók támogatásukról biztosították a Lisszaboni Szerződést a kérdésben második alkalommal megtartott népszavazáson.
Tovább…
|
|
2009/10/05
OPEN DAYS 2009 – a régiók és a városok európai hete (október 5–8.)
A hetedik éve az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága szervezésében megrendezett nyílt napokra – azaz a régiók és a városok európai hetére – idén október 5. és 8. között kerül sor.
Tovább…
|
|
2009/10/01
A gyors és környezetbarát városi közlekedésért
Új tervet dolgozott ki az EU, hogy Európa-szerte hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye a városi közlekedést.
Tovább…
|
|
2009/10/01
eTwinning Hét - hétfőig lehet jelentkezni
Az "eTwinning" program partneriskolák internetes együttműködését segíti elő Európa 32 országában. Az új tanév alkalmából az eTwinning csapata idén is megrendezi az éves „eTwinning Hetek” kampányt. A magyarországi rendezvény időpontja: 2009. október 7-9.
Tovább…
|
|
2009/09/30
Szécsi Noémi az Európai Unió Irodalmi Díjának magyar kitüntetettje
A brüsszeli Flagey színházban 12 európai szerző vehette át az újonnan alapított, az Európai Unió Irodalmi Díja elnevezésű kitüntetést. Az ünnepségen az európai kulturális élet 800 szereplője vett részt. A rendezvényt José Manuel Barroso elnök és Henning Mankell író irodalomról szóló beszélgetése nyitotta meg. Az eszmecsere végkövetkeztetése szerint a díj igazi értéke az, hogy a határokat legyőzve képes lesz az irodalmat Európán belül és túl eljuttatni az olvasókhoz.
Tovább…
|
|
2009/09/24
A bank- és a pénzvilág – egy évvel a válság kirobbanása után
A héten csúcstalálkozót tartó G20-as csoport számára is jelzésértékű, hogy az EU javaslatcsomagot dolgozott ki a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó ágazat felügyeletének megszigorítása céljából.
Tovább…
|
|
2009/09/21
Álmodj, alkoss, újíts! – kreativitás és innováció az idegennyelv-oktatásban
Álmodj, alkoss, újíts! – kreativitás és innováció az idegennyelv-oktatásban címmel szervez rendezvényt középiskolai nyelvtanárok számára az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, a Europe Direct Információs Hálózat Baranya Megyei Európai Információs Pontja és az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatóságának budapesti kirendeltsége. A konferenciára Pécsett, 2009. szeptember 22-én kerül sor.
Tovább…
|
|
2009/09/21
Európa a klímaváltozás ellen – budapesti programok
Szombaton Margot Wallström, a Bizottság alelnöke és a brit Editors együttes együtt kampányolt Budapesten, hogy a klímavédelem jeletőségére hívják fel a figyelmet. Vasárnap és kedden kerékpáros felvonulásokat támogat a Bizottság képviselete az európai mobilitási hét alkalmából.
Tovább…
|
|
2009/09/17
Újabb elnöki mandátum Barrosónak
Az Európai Parlament újra Barrosót választotta az Európai Bizottság élére
Tovább…
|
|
2009/09/16
Eurobarometer, 2009 tavasz: a magyarok globális választ várnak a válságra
A 2009 tavaszán végzett és a budapesti Gerbaud Házban ma bemutatott Eurobarometer felmérés hátterét a gazdasági válság adta Magyarországon is az EU többi tagországához hasonlóan. A magyar megkérdezettek nagy arányban fejeztek ki aggodalmat a munkanélküliség és a gazdasági helyzet miatt. Az aktuális problémák megoldását tekintve sem voltak optimisták: az emberek háromnegyede szerint kimondottan rossz irányba haladnak a dolgok hazánkban. A hazai gazdaság kedvezőtlen helyzete a megkérdezettek szerint a világgazdaság folyamatainak is köszönhető.
Tovább…
|
|
2009/09/15
Meghívó
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete meghívja Önt a
Tovább…
|
|
2009/09/11
Európai klímakampány: ingyenes Editors-koncert Budapesten
Az Európai Bizottság és az MTV Networks International július 15-én indította útjára a "Play to stop – Europe for Climate" elnevezésű, hat hónapig tartó kampányt, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az éghajlatváltozás veszélyeire, és egyúttal mozgósítsa őket a decemberben, Koppenhágában tartandó klímakonferencia előtt. A kampány budapesti állomására Margot Wallström, a Bizottság alelnöke is ellátogat.
Tovább…
|
|
2009/09/10
Magyar diák lett a "Tejben az erő" fotópályázat első helyezettje
Horváth Benedek 14 éves kisiskolás vehette át az első helyezettnek járó díjat György Gábor képviseletvezetőtől szeptember 9-én, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén. Az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatósága által kiírt fotópályázaton több száz fiatal indult, végül Horváth Benedek kreatív fotója kapta a legtöbb szavazatot, így ő nyerte meg az első helyezettnek járó fődíjat, egy Nintendo Wii Sport konzolt.
Tovább…
|
|
2009/09/09
Gazdasági, társadalmi és környezeti jólét – hogy is állunk valójában?
Az Európai Unió olyan új mutatókat kíván kifejleszteni a gazdasági teljesítmény mérése céljából, melyek nagyobb súllyal veszik figyelembe a társadalmi és környezeti jólét szempontjait.
Tovább…
|
|
2009/09/01
Fordítóverseny középiskolásoknak
Mától lehet jelentkezni arra a fordítóversenyre, amelyet az EU Juvenes Translatores címen, idén harmadik alkalommal hirdet meg az európai középiskolások számára az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága.
Tovább…
|
|
2009/08/31
Európai fotópályázat - Milyen a biztonságos és egészséges munkahely?
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által szervezett pán-európai pályázat célja, felhívni a figyelmet a munkahelyi biztonságra és egészségre. Az Ügynökség küldetése, hogy Európa munkahelyeit biztonságosabbá, egészségesebbé és hatékonyabbá tegye.
Tovább…
|
|
2009/08/28
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételre
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi brüsszeli tematikus tanulmányutak megszervezésére az Európai Unió intézményeinek bemutatására meghatározott csoportok részére.
Tovább…
|
|
2009/08/27
Forgalomirányítás a virtuális térben
A Bizottság nemzetközi tárgyalásokat szorgalmaz az internetforgalom szabályozásával kapcsolatban.
Tovább…
|
|
2009/08/19
José Manuel Barroso bizottsági elnök nyilatkozata a Sopron közelében tartott páneurópai piknik 20. évfordulója alkalmából
A 20 évvel ezelőtti, az osztrák–magyar határon, Sopron közelében tartott páneurópai piknik hozzájárult az európai történelem átformálásá
Tovább…
|
|
2009/08/04
Zenével a szegénység ellen
Tovább…
|
|
2009/07/29
Uniós csatlakozás – Izland sikeresen veszi az első akadályt
Tovább…
|
|
2009/07/23
Segítség a nehézségekkel küzdő tejiparnak
Az EU új intézkedésekkel támogatja a gazdákat, hogy a gazdasági visszaesés idején meg tudjanak birkózni az alacsony tejárak problémájával
Tovább…
|
|
2009/07/20
Együtt az éghajlatváltozás ellen – Az EU és az MTV nemzetközi művészek segítségével mozgósítja a fiatalokat
Az Európai Bizottság és az MTV Networks International július 15-én indította útjára a "Play to stop – Europe for Climate" elnevezésű, hat hónapig tartó kampányt, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az éghajlatváltozás veszélyeire, tudatosítsa bennük a probléma komolyságát és egyúttal mozgósítsa őket a decemberben, Koppenhágában tartandó klímakonferencia előtt.
Tovább…
|
|
2009/07/17
Bizottsági javaslat a földgázellátás zavarainak megelőzésére
Az EU az átláthatóság növelésével és folyamatos helyzetértékeléssel kívánja csökkenteni a fennakadások kockázatát.
Tovább…
|
|
2009/07/16
Új feketelista az európai légtérben repülési tilalom alá eső légitársaságokról
Az Európai Bizottság tegnap elfogadta annak a „feketelistának” a frissített változatát, amely két további országgal bővíti az Európai Unióban biztonsági okokból repülési tilalom hatálya eső légitársaságokat. Biztonsági rendszerük javulásának köszönhetően az aktualizált listáról öt légitársaság lekerült.
Tovább…
|
|
2009/07/16
Képzelj el egy új világot – az Európai Bizottság fotópályázata
Az idei év a kreativitás és az innováció európai éve. Ennek keretében az Európai Bizottság fotópályázatot indít „Képzelj el egy új világot” címen. A fődíj 5000 euró értékű fotófelszerelés és egy utazás Stockholmba, az európai év zárórendezvényére.
Tovább…
|
|
2009/07/14
Barroso elnök és Pielbags biztos üdvözlik a Nabucco-megállapodás aláírását
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Andris Pielbags energiaügyi biztos üdvözlik a kormányközi Nabucco-megállapodás aláírását, amelyre hétfőn került sor Ankarában. A Nabucco-gázvezeték az európai gázkereslet legfeljebb 5-10%-át elégítheti ki, az egyetlen forrástól függő országokban ugyanakkor azonnal érezhetően javulni fog az ellátás biztonsága.
Tovább…
|
|
2009/07/09
Francia nyelvű nyári egyetem Budapesten az EU előtt álló kihívásokról
A Szegedi Tudományegyetem Európa-tanulmányok Központja 2009. július 6-11. között Budapesten francia nyelvű Európai Nyári Egyetemet szervez „Az Európai Unió: A fellendülés ideje?” címmel, az Európai Bizottsággal és a Jean Moulin Lyon 3 Egyetem Európa-tanulmányok Központjával együttműködésben.
Tovább…
|
|
2009/07/08
Kezdődik a nyári szezon
Ötletek és tanácsok a zavartalan európai nyaraláshoz
Tovább…
|
|
2009/07/07
Klikkelj a fákért! – Faültető kampányt indít a Bizottság a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében
Ajándékba kapja a palántát az első 5000 jelentkező az Európai Bizottság "Klikkelj a fákért!" faültető kampánya során. A facsemetékért 10 EU-tagállam – köztük Magyarország – fiataljai jelentkezhetnek az e célra létrehozott honlapon. A kampány célja, hogy tudatosítsa, a klímaváltozás megfékezéséért mindannyiunknak cselekednie kell. Az akció egyben 2009 decemberében sorra kerülő, koppenhágai ENSZ-klímakonferencia előkészítésének része.
Tovább…
|
|
2009/07/01
Svédország veszi át a kormányrudat
A következő hat hónapra Svédország veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztét; napirendjén a gazdasági fellendülés és az éghajlatváltozás szerepel
Tovább…
|
|
2009/06/30
A görbe uborka visszatér: július 1-jétől újra a boltokban a szabálytalan formájú gyümölcs és zöldség
Uniós előírások szűnnek meg holnaptól számos gyümölcs és zöldség méretére és alakjára vonatkozóan, mivel 26 gyümölcs- és zöldségféle esetében hatályukat vesztik a vonatkozó termékspecifikus forgalmazási minőségszabványok.
Tovább…
|
|
2009/06/22
Az uniós országok vezetői támogatják Barroso újraválasztását
A Tanács jóváhagyta, hogy a következő öt évben is José Manuel Barroso töltse be az Európai Bizottság elnöki tisztét.
Tovább…
|
|
2009/06/09
A 2009. évi európai választások eredményei
Az új képviselők előtt álló kihívások: pénzügyi és gazdasági válság, a Lisszaboni Szerződés és az éghajlatváltozás
Tovább…
|
|
2009/06/05
Európa Nostra-díjat kapott a gyöngyösi Mátra Múzeum
Az Európai Kulturális Örökség Díjak hivatalos díjátadó ünnepségén 7 fődíjat és további 21 kitüntetést adtak át a szicíliai Taorminában. A fődíjak egyikét a gyöngyösi Mátra Múzeum kapta a Kulturális örökség helyreállítása kategóriában.
Tovább…
|
|
2009/06/03
Európai választások: 500 millió polgár ügye
2009. június 4–7. között 27 ország 375 millió polgára dönt Európa jövőjéről. Döntéseik meghozatalához számos információforrást vehetnek igénybe.
Tovább…
|
|
2009/05/29
A Bizottság beszámol a közelmúltban elért eredményekről
A gazdaság és az éghajlatváltozás terén meghozott intézkedések a Bizottság sikertörténetei közé tartoznak.
Tovább…
|
|
2009/05/19
Nyitástól határnyitásig – pódiumbeszélgetés az 1989-es osztrák-magyar határnyitásról
Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság volt kancellárja és Kovács László volt külügyminiszter, az Európai Bizottság tagja is részt vesz a Nyitástól határnyitásig című pódiumbeszélgetésen május 28-án, a Deák Palotában. A részvétel ingyenes, német-magyar tolmácsolást biztosítunk.
Tovább…
|
|
2009/05/13
Újra lerombolták a berlini falat
Minden eddiginél több látogatót vonzott az idei EU Utcafesztivál, amelyen 22 ezer ember ünnepelte az Európai Unió születésnapját. Soknemzetiségű gyerekcsapat bontotta le a berlini fal mását, és tízezrek hallgatták a Pál Utcai Fiúk koncertjét május 9-én az Erzsébet téren.
Tovább…
|
|
2009/05/07
Magyar siker a kis- és középvállalkozások európai hetén
Első alkalommal rendezi meg az EU a kis- és középvállalkozások európai hetét, mellyel a kisvállalkozások támogatására és a vállalkozói szellem ösztönzésére törekszik. A kapcsolódó kisfilmverseny legjobbja a vállalkozói szellem kategóriában Ducsai Szabolcs munkája lett.
Tovább…
|
|
2009/04/27
"Európa – Határtalan szabadság" EU utcafesztivál 2009. május 9-én az Erzsébet téren
Szeretettel várunk mindenkit az Európa-nap alkalmából rendezett utcafesztiválunkon 2009. május 9-én az Erzsébet téren. A délután 2 órakor kezdődő utcafesztiválon koncertek, családi programok és játszóház várják az érdeklődőket.
Tovább…
|
|
2009/04/27
Európai választások – Az MTV is segít abban, hogy a fiatalok hallassák hangjukat
Az Európai Bizottság és az MTV Networks International az egész Unióra kiterjedő kezdeményezést indított útjára nemrég „Hallasz engem, Európa?” elnevezéssel, amelynek célja, hogy arra biztassa a fiatalokat: hallassák hangjukat a júniusi európai parlamenti választásokon való voksolással.
Tovább…
|
|
2009/04/24
"Határokat húzni, határokat nyitni“: a Budapesti Német Iskola projektje az osztrák-magyar határnyitás 20. évfordulója alkalmából
„Miért kellett Magyarországon keresztül menekülniük a kelet-németeknek, ha októberben úgyis egyesült Németország?” Ez a kérdés egy középiskolás tanuló számára sokszor távoli, nehezen érthető. A szemtanúk élnek, közöttünk vannak, de a diákoknak ez már történelem – ők még nem is éltek, amikor mindez történt.
Tovább…
|
|
2009/04/24
Ismerje meg Európa ügyfélszolgálatát, a Europe Directet!
Kérdése van Európáról? Országszerte 17 Europe Direct információs iroda várja, hogy felkészült szakembereikhez forduljon európai uniós kérdéseivel. Az irodákat július 1-ig mozgó információs pontok is népszerűsítik országszerte, a szerencsés érdeklődők pedig európai utazást nyerhetnek.
Tovább…
|
|
2009/04/20
Európai Uniós Egészségügyi Újságíró-díjat oszt ki a Bizottság
A díj az egészségügyi ellátással és a betegek jogaival foglalkozó színvonalas újságírást hivatott ösztönözni.
Tovább…
|
|
2009/04/15
Az ötletek viszik előre Európát az európai tavasz napján
A 2009. évi Európai tavasz elnevezésű rendezvény során uniós politikusok európai iskolákba látogatnak el
Tovább…
|
|
2009/03/25
Az EU vezetői elszántan néznek szembe a gazdasági válsággal
A csúcstalálkozó középpontjában a gazdasági válság témája és ezzel összefüggésben a pénzpiaci szabályozás, a gazdaságélénkítés, valamint a munkahelyek biztonságának kérdése állt.
Tovább…
|
|
2009/03/03
Call for expression of interest: building for purchase or rent
For the location of their future European House, the Information Office of the European Parliament and the Representation of the European Commission in Hungary, actually situated at 1052 Budapest, Deák Ferenc street 15. are looking for a building or suitable office space in Budapest for purchase or rent (if necessary after refurbishing and fit out, partitioning, security, IT cabling).
Tovább…
|
|
2009/02/24
Uniós road-show nyugdíjasoknak
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi nyugdíjasoknak szóló uniós road-show szervezésére és megvalósítására. A road-show kiemelt célja a nyugdíjas korosztálynak az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdítása.
Tovább…
|
|
2009/02/24
Állampolgárságuktól függetlenül lakóhelyükön szavazhatnak az uniós polgárok az EP-választáson
Egy demokráciában a szavazás a polgár alapvető joga és kötelessége. Az Európai Unió esetében az uniós polgárok a helyi és európai parlamenti választások tekintetében aktív és passzív választójoggal rendelkeznek; e jogukat abban a tagállamban is gyakorolhatják, ahol lakóhelyük található, még abban az esetben is, ha nem az adott tagállam állampolgárai, továbbá rájuk is ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a lakóhelyük szerinti tagállam állampolgáraira.
Tovább…
|
|
2009/02/17
Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díj
Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díjat oszt ki a Bizottság 2009-ben. A díj az egészségügyi ellátással és a betegek jogaival foglalkozó színvonalas újságírást hivatott ösztönözni.
Tovább…
|
|
2009/02/11
„Bővítsd látókörödet!” – Indul az Európai Fiatal Újságíró Díj 2009 pályázat!
Az Európai Ifjúsági Sajtószövetséggel[1] és a Café Babellel[2] együttműködve a Bizottság Bővítési Főigazgatósága elindította a fiatal újságírók számára kiírt, 2009-es Európai Fiatal Újságíró Díj páneurópai pályázatot. Európa idén ünnepli a vasfüggöny lebontásának huszadik, illetve nyolc közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország, valamint Málta és Ciprus EU-csatlakozásának ötödik évfordulóját. Ezek az évfordulók különösen ösztönözhetik a leendő vagy hivatásos újságírókat szerte Európában arra, hogy átgondolják és kifejezzék az Európai Unió bővítésével kapcsolatos nézeteiket.
Tovább…
|
|
2009/01/30
Együtt az éghajlatváltozás ellen: elindult a Kapcsold k(i) kampány
Az éghajlatváltozás elsődleges oka az óriási mértékű szén-dioxid kibocsátás, melynek több mint egyharmadát a lakossági energiafelhasználás okozza. Az Európai Bizottság pénzügyi forrásaiból a Külügyminisztérium szakmai támogatásával megvalósuló Kapcsold k(i) kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy mindennapi szokásaink apró változtatásával megállíthatjuk az éghajlatváltozást.
Tovább…
|
|
2009/01/26
Európai Ifjúsági Károly-díj: Új határidő a pályázatok benyújtására!
Az Európai Ifjúsági Károly-díj pályázatainak új benyújtási határideje 2009. február 16., így még több pályázó vehet részt a második alkalommal meghirdetett versengésben. Tavaly magyar pályázó nyerte az elismerést.
Tovább…
|
|
2009/01/26
Ifjúsági Fejlesztési Díj 2008/2009 - Fókuszban Afrika
Louis Michel fejlesztési és humanitárius segítségnyújtásért felelős európai biztos pályázatot hirdetett 16 és 18 év közötti diákok számára, "Fókuszban Afrika" címmel.
Tovább…
|
|
2009/01/21
Energiapolitikát várnak a magyarok az EU-tól - Eurobarometer nemzeti jelentés 2008. ősz
Nagyobb teret engedne az EU-nak a politikai életben a magyarok többsége, akik szerint az energiapolitika terén kellene leginkább közös politikát kialakítania az EU tagországainak. A 2008 őszi Eurobarometer felmérés szerint a magyarok továbbra is rendkívül pesszimisták saját életüket illetően, és nem jósolnak pozitívabb jövőt gyermekeiknek sem. A múlt eseményeivel kapcsolatban sem sokkal derűlátóbbak a magyarok: a megkérdezettek fele szerint volt csak a 2004-es bővítés egy, az EU-t erősítő lépés, és minden negyedik megkérdezett szerint Magyarországnak nem származott haszna a Vasfüggöny leomlásából.
Tovább…
|
|
2009/01/13
Mondd el képregényben!
Képregény-pályázatot hirdet az Európai Bizottság „Az Európai Unió és az uniós polgárság” címmel
Tovább…
|
|
2009/01/08
A Cseh Köztársaság átvette a stafétabotot
Csehország első alkalommal tölti be az Európai Unió hathavonta gazdát cserélő elnöki posztját.
Tovább…
|
|
2008/12/19
Európai utcafesztivál szervezése Budapesten
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi utcafesztivál szervezésére és megvalósítására a Schuman-nap (május 9.) tiszteletére. A Schuman-nap mellett az utcafesztivál kiemelt témája a júniusi európai parlamenti választások.
Tovább…
|
|
2008/12/18
Mit tett Önért az EU 2008-ban?
Az Európai Bizottság ebben az évben is összeállította multimédiás évkönyvét, amely az Európai Unió által 2008-ban elért legfontosabb eredmények közül mutat be néhányat. Az évkönyv olyan sikertörténetek gyűjteménye, melyek esetében az uniós fellépés a polgárok számára kézzelfogható eredményeket hozott; a témák számos területet érintenek a játékok biztonságától a pénzügyi válság hatásainak mérséklésére irányuló intézkedésekig.
Tovább…
|
|
2008/12/16
Dűlőre jutottak az uniós vezetők a főbb éghajlati és gazdasági kérdésekben
A történelmi jelentőségű csúcs résztvevői megállapodásra jutottak az éghajlatváltozást, a gazdaság talpra állítását és a Lisszaboni Szerződést érintő kérdésekben.
Tovább…
|
|
2008/12/04
Elindult az Európai Bizottság hitelgarancia programja kis- és középvállalkozások részére Magyarországon is
December 4-én az Európai Bizottság információs nap keretében mutatta be a kis- és középvállalkozók számára nyújtott finanszírozási eszközöket. Az egyik legfontosabb ezek közül a mától Magyarországon is hozzáférhető kis- és középvállalkozói (kkv) garanciakeret, amely a kkv-k egyszerűsített feltételek melletti hitelhez jutását hivatott elősegíteni.
Tovább…
|
|
2008/11/26
Szabadság, biztonság és jogérvényesülés az EU-ban –nyilvános konzultáció
Az Európai Unió egyik alapvető célja, hogy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget kínáljon polgárai számára. A Bizottság úgy határozott, hogy a következő öt év (2010-2014) tervezési folyamatának részeként széles körű nyilvános konzultációt indít e témáról. Az Ön véleményét is szeretnénk megismerni!
Tovább…
|
|
2008/11/20
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételére európai tanulmányok terén
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete munkája során különös hangsúlyt fektet az oktatás minden szintjével való együttműködésre, a diákokkal és a tanárokkal folytatott kommunikációra és konzultációra. Az egyetemi szférával kialakított együttműködésünket 2007 folyamán új alapokra fektettük: szeptemberben "Az európai tanulmányok oktatása és kutatása a magyarországi felsőoktatási intézményekben" címmel konferenciát szerveztünk Gödöllőn, ahová igyekeztünk minden érintett tanszéket meghívni. Az ott elkezdett beszélgetést és tapasztalatcserét egy decemberi találkozón folytattuk, ahol igény mutatkozott magasabb szakmai szintű együttműködési projektek támogatására is.
Tovább…
|
|
2008/11/13
Európai eszme-csere: Mégis hasznos az EU-tagság?
Párbeszéd és vita hatására pozitív változás érzékelhető az Európai Unióval kapcsolatos kérdések megítélésében – ez derült ki az Európai eszme-csere című konferencián alapuló közvélemény-kutatás eredményeiből, melyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája megbízásából a Szonda Ipsos végzett.
Tovább…
|
|
2008/11/11
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételre (Újságíró-szeminárium szervezése)
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi újságíró szeminárium sorozat megszervezésére a magyar médiában dolgozó vezető szerkesztők és főszerkesztők számára.
Tovább…
|
|
2008/11/11
Pénzügyi válság – aktív kiútkeresés
Az EU a Húszak washingtoni világértekezletétől olyan megállapodást vár, melynek alapján megindulhat a nemzetközi pénzügyi rendszer reformja.
Tovább…
|
|
2008/11/03
"Kezedben az éghajlat" - környezetvédelmi vándorkiállítás Budapesten
Mennyivel csökkentem a széndioxid-kibocsátást, ha autó helyett gyalog vagy kerékpárral megyek a sarki üzletbe? Mi történik, ha Magyarországon és az EU-ban egyszer egy héten mindenki a sétát vagy a kerékpárt választja? Játékos formában ad választ hasonló kérdésekre a "Kezedben az éghajlat" című, általános iskolásoknak szóló, interaktív kiállítás, amely december 6-ig látogatható a Millenárison.
Tovább…
|
|
2008/10/29
Közös nyilatkozat az Ecofin-Tanács elnöksége és a Bizottság részéről a Magyarországnak nyújtandó középtávú pénzügyi támogatásról
Tekintettel arra, hogy a világméretű pénzügyi zavarok kedvezőtlen hatást gyakorolnak Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzetére, a Tanács elnöksége és a Bizottság október 13-án kifejezte az Európai Unió elkötelezettségét amellett, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja Magyarországot a piaci nyomás leküzdésében, amely annak ellenére alakult ki, hogy a hatóságok az utóbbi években – többek között az államháztartási hiány 2006 közepe óta megvalósuló jelentős csökkentésével – javították a makrogazdasági és pénzügyi politikát.
Tovább…
|
|
2008/10/13
Nyilatkozat az ECOFIN-Tanács elnöksége és a Bizottság részéről Magyarországra vonatkozóan
A jelenlegi kedvezőtlen globális gazdasági és pénzügyi környezet Magyarország pénzügyi piacaira is hatást gyakorol. A Tanács és a Bizottság közelebbről is megvizsgálja a kialakult helyzetet és támogatja Magyarországnak a jelenlegi problémák megoldására irányuló erőfeszítéseit.
Tovább…
|
|
2008/09/23
Fókuszban a többnyelvűség – Nyelvek Európai Napja 2008
Az Európa Tanács kezdeményezésére 2001-ben, a Nyelvek Európai Éve alkalmából jelölték ki a Nyelvek Európai Napját. Azóta szeptember 26-án számos országban állami és civil szervezetek események egész sorával hívják fel a figyelmet a nyelvi sokszínűségre, az élethosszig tartó nyelvtanulás és a nyelvtudás szinten tartásának jelentőségére, illetve a többnyelvűségre. Az Európai Bizottság határozata alapján 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve is, így magától értetődően a Bizottság számos Magyarországon megrendezésre kerülő programban vesz részt a Nyelvek Európai Napja alkalmából.
Tovább…
|
|
2008/09/15
THE EIT: OPENING THE DOORS TO INNOVATION
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének az Európai Innovációs és Technológiai Intézet megalakuló ülésén elmondott beszéde
Tovább…
|
|
2008/09/01
„A sokszínűségért – a diszkrimináció ellen” - pályázat újságíróknak
Az Európai Bizottság az idén ismét meghirdette „A sokszínűségért – a diszkrimináció ellen” újságírói díjat. Immár ötödik éve, hogy pályamunkákat várnak erre mind az elektronikus, mind a nyomtatott média újságíróitól. A pályázat európai fődíja 4500 euró értékű, de külön díjazásban részesülnek a nemzeti győztesek és a romák elleni diszkrimánició témájáról írt pályaművek szerzői is.
Tovább…
|
|
2008/08/13
Európai utazás akadályok nélkül
Idén nyáron is sokan töltik szabadságukat valamelyik európai országban. A strandolni és idegen tájakkal megismerkedni vágyó turisták számára napjainkban sokkal kevesebb nehézséggel jár az utazás, mint néhány éve.
Tovább…
|
|
2008/07/29
Ajánlati felhívás: A Europe Direct hálózat információs központjait 2009–2012 között befogadó szervezetek kiválasztása
Az Európai Bizottság magyarországi képviselete útján pályázati felhívást tesz közzé azon szervezeteknek a 2009–2012 közötti időszakra történő kiválasztása céljából, amelyek az „Europe Direct Információs Hálózat” összefoglaló néven ismert nyilvános információs központok befogadásáért cselekvésre adható támogatásra és technikai segítségnyújtásra jogosultak.
Tovább…
|
|
2008/07/24
Uniós tolerancia-kamion: kampány a sokszínűség tiszteletéért
Az Európai Unió világviszonylatban is kiemelkedően széles körű szabályozást dolgozott ki a hátrányos megkülönböztetés ellen. Néha azonban a jogi eszközöknél többre van szükség ahhoz, hogy a diszkriminációellenesség üzenete mindenkihez eljusson. Az EU-kampány kamionja az idén Szegedet és Nyíregyházát is felkeresi.
Tovább…
|
|
2008/07/18
Az EU ismét fellép a mobiltelefon-használók érdekében
Szigorú fellépést hirdetett meg a Bizottság a csengőhangokkal kapcsolatos csalások leküzdésére. Az intézmény ezen túlmenően csökkenteni kívánja a szöveges üzenetek és a mobilos internetezés roamingdíját.
Tovább…
|
|
2008/07/11
Eurobarometer: megszavaznák-e a magyarok a lisszaboni szerződést?
Az Eurobarometer 69. felmérése ismét azt mutatja, hogy a magyar válaszadók sokkal pesszimistábbak a többi EU tagország állampolgárainál mind jelenlegi helyzetük, mind jövőbeni kilátásaik értékelésekor. A magyarok nem bíznak saját intézményeikben, ellentétben a legtöbb uniós országgal, és úgy gondolják, hogy Magyarország nem tudja kihasználni az Európai Unió nyújtotta előnyöket. Az EU jövőjét és az uniós intézmények szerepét illetően viszont optimistábbak, mint a legtöbb európai ország. A Képviselet ennek a helyzetnek az értelmezésére kérte az uniós és a magyar intézmények képviselőit az Eurobarometer Nemzeti Jelentésének bemutatóján július 11-én, Budapesten.
Tovább…
|
|
2008/07/08
Franciaország az EU soros elnöke
A Lisszaboni Szerződésre adott ír „nem” új kihívások elé állítja az uniós elnökséget fél évre átvevő Franciaországot.
Tovább…
|
|
2008/07/04
Megújított szociális menetrend a 21. század kihívásaira
A Bizottság július 2-án és 3-án bejelentett, "megújított szociális menetrend" című új javaslatcsomagja a legkülönbözőbb politikákat egy csokorba gyűjtve kívánja az eddiginél is jobban megerősíteni Európa szociális dimenzióját. A kezdeményezés célja a szolidaritás és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés kiterjesztése az oktatásban, az egészségügyben, a diszkrimináció elleni küzdelemben és a globalizáció negativ hatásainak kiküszöbölése terén.
Tovább…
|
|
2008/06/13
Diák-fotópályázat a Kutatók Éjszakájára
Magyarország idén is részt vesz a Kutatók Éjszakája elnevezésű európai rendezvénysorozatban, melynek során szeptember 26-án délutántól kezdve egész éjjel nyitott laboratóriumok és egyetemek várnak országszerte kicsiket és nagyokat, hogy hétköznapi nyelvre lefordítva közelebb hozzák őket a tudomány világához. Az eseménysorozatot az idén fotópályázat is kíséri.
Tovább…
|
|
2008/06/13
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételre
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi nyilvános eszmecserén alapuló közvélemény-kutatás elvégzésére. Jelentkezési határidő: 2008. június 23.
Tovább…
|
|
2008/06/13
Igaz-e, hogy az EU 65 órára emelné a heti munkaidőt?
A Bizottság örömmel fogadta a tagállamok szakminiszterei által június 10-én elért kompromisszumot a munkaidő-irányelvről. Az irányelv-javaslat évek hosszú sora óta feküdt az asztalon, így a hétfői megállapodás jelentős áttörésnek számít. Megmutatja, hogy a 27 tagállam képes az együttműködésre a korábban szinte lehetetlennek tűnő ügyekben is. A megállapodás egyben hozzájárul a szociális párbeszéd európai szintű felélénkítéséhez, hiszen a jelenlegi kompromisszumos javaslat több ponton is számít a szociális partnerek közötti érdekegyeztetésre.
Tovább…
|
|
2008/06/12
Fehérvári diák nyerte a középiskolai túra második fordulóját
Szabó Hedvig székesfehérvári középiskolás nyerte meg az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által szervezett Középiskolai Európa Túra második főnyereményét, egy 2 személyes, 3 napos brüsszeli utazást. A EU-népszerűsítő road-show 2007 szeptembere és 2008 decembere között 22 magyarországi középiskolát érint. A programsorozat célja, hogy a 14-18 éves korosztály körében interaktív programokon keresztül mutassa be az Európai Uniót.
Tovább…
|
|
2008/06/04
"Egyetemes Európa" programsorozat: Brüsszelbe utaznak a játékos kedvű egyetemisták
Sikerrel zárult az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium megbízásából megvalósult programsorozat, melynek keretében a fiatalok különböző információs és szórakoztató programok keretében tájékozódhattak az őket érintő uniós lehetőségekről. Az érdeklődő, játékos kedvű diákok Brüsszelbe utazhatnak.
Tovább…
|
|
2008/05/21
Merre tovább, Európa? – 60 év után újabb kongresszus Hágában
Az Európai Mozgalom május 23-24-én ismét megrendezi Hágában az Európa Kongresszust. A szervezők az Európai Bizottság által is támogatott eseménytől azt várják, hogy olyan új lendületet adjon az európai építkezésnek, mint elődje, az 1948-as kongresszus. A megvitatandó témák jelentős részét ezúttal az internetezők javaslatai alapján állították össze, és maga vita is élőben követhető lesz a világhálón.
Tovább…
|
|
2008/05/21
Korszerűbb agrárpolitikát Európának
A Bizottság javaslata szerint az agrárpolitika kiigazítása nyomán az uniós gazdák mennyiségi korlátozások nélkül termelhetnének, és ezáltal jobban kielégíthetnék az egyre növekvő élelmiszer-keresletet. A javaslatról május 21-én Budapesten a Mezőgazdasági Főigazgatóság munkatársai tájékoztatták a magyar gazdaszervezeteket és a sajtót.
Tovább…
|
|
2008/05/20
Ingyenes EU-segélyvonal a labdarúgó Európa-bajnokság szurkolóinak
Ingyenes, magyar nyelvű telefonos segítségre számíthatnak az idei foci Eb-re Ausztriába látogató hazánkfiai az Európai Bizottság és az UEFA jóvoltából. Belépőjegy-problémák, orvosi ellátásra való jogosultág, légiutasok jogai és egyebek: a segélyvonal munkatársai minden fogyasztóvédelmi kérdésre igyekeznek választ találni.
Tovább…
|
|
2008/05/19
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételre
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi környezetvédelmi témájú interaktív kiállítás megrendezésére Budapesten.
Tovább…
|
|
2008/04/29
Uniós növekedés – lassan, de biztosan
Lassabb gazdasági növekedésre és magasabb inflációra számíthatunk Európában a pénzpiaci viharok folytatódása és a gazdasági kilátások világszintű romlása miatt. A munkanélküliség várhatóan tovább csökken, de a korábban számítottnál lassabb ütemben.
Tovább…
|
|
2008/04/21
Beszélgessünk Európáról! - felhívás középiskolai osztályok részére
Az Európai Tavasz programsorozat keretében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete olyan középiskolai osztályok jelentkezését várja, amelyek tanulói érdeklődnek Európa, az Európai Unió jövője és aktuális kérdései iránt. A jelentkezők közül egy osztályt meghívunk május 10-i utcafesztiválunkra, ahol a diákoknak alkalmuk lesz találkozni és beszélgetni Kovács Lászóval, az Európai Bizottság magyar tagjával.
Tovább…
|
|
2008/04/04
Felhívás közbeszerzési eljárásban való részvételre: brüsszeli tanulmányutak szervezése
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közbeszerzési szerződés megkötését tervezi brüsszeli tematikus tanulmányutak megszervezésére az Európai Unió intézményeinek bemutatására meghatározott csoportok részére.
Tovább…
|
| |