Navigációs útvonal


RÓLUNK
Fotó: Horváth Dániel

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete


A cél a nemzetállamok föderációja
Az oldal elküldése e-mailbenAz oldal elküldése e-mailbenNyomtatható változatNyomtatható változat
A publikálás dátuma: 2012/09/13

Éves helyzetértékelő beszédében Barroso elnök szorgalmazta, hogy az EU váljon nemzetállamok szövetségévé. A politikus bejelentette, hogy a Bizottság ősszel tervet terjeszt majd elő a gazdasági és monetáris unió elmélyítése céljából.

    A cél a nemzetállamok föderációja

    Az Unió helyzetét értékelő beszédében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke meggyőző érveket sorakoztatott fel amellett, hogy Európában irányváltásra és új gondolkodásmódra van szükség.

    Az elnök felvázolta, hogy globalizált világunkban a válság leküzdéséhez és a szuverenitás megőrzéséhez az európai egység elmélyítésén keresztül vezet az út. José Manuel Barroso leszögezte: a globalizáció miatt elengedhetetlenül fontos, hogy Európa még egységesebb legyen. Hozzátette, hogy az egység megerősítése az integráció elmélyítését teszi szükségessé, az integráció elmélyítése pedig a demokrácia megerősítését. Az Európai Parlamentben mondott beszédében a politikus kijelentette: „döntő megegyezésre” kell jutni Európa érdekében, ennek pedig az a feltétele, hogy az EU – a politikai unióra építve – mélyreható integráción alapuló, tényleges gazdasági unióvá váljon.

    Szerdán elmondott beszédében Barroso elnök azt az Európai Bizottság által kidolgozott javaslatot is ismertette, mely közös euróövezeti bankfelügyeleti rendszer   létrehozására irányul. Az intézkedés távlati célját a bankunió kiépítése jelenti. A javaslat elfogadása esetén a jövőben az Európai Központi Bank az eurózóna összes bankja felett felügyeletet gyakorol majd. Ez a bankcsődök megelőzését és a betétesek védelmét hivatott szolgálni.

    Az évértékelő beszédben José Manuel Barroso a fentieken túlmenően:

    • ’európai közéleti tér’ kialakítását szorgalmazta;
    • felvázolta az integráció elmélyítésének lépéseit, és hangsúlyozta: átfogó vita kibontakozására van szükség a 2014. évi európai választások előtti időszakban;
    • kitért az európai politikai pártokra vonatkozó alapszabály megerősítéséről szóló európai bizottsági javaslatra, és szorgalmazta, hogy a főbb pártok állítsanak saját jelöltet az Európai Bizottság elnöki posztjára.

    Szeptember 18-ig a polgárok az EUtube  portálon kérdéseket tehetnek fel az Európai Bizottság elnökének az évértékelő beszéddel kapcsolatban, melyeket José Manuel Barroso élő adásban válaszol majd meg. Az interjút, melyre szeptember 19-én, közép-európai idő szerint 19.00 órakor kerül sor, a Euronews hálózat és honlap , az EUtube , a Bizottság Google+ weboldala, a Europe by Satellite csatorna  és Barroso elnök honlapja  is közvetíteni fogja.

    További információk az Unió helyzetét értékelő beszédről:

    HÍREK
    HÍREK

     


    ISMERI MÁR?

    Utolsó frissítés: 2012/10/17  |Az oldal tetejére