Az EU új szabályokat vezet be a külföldi mobilhasználatra, az ún.
„barangolásra” vonatkozóan. A szabályok július 1-jén lépnek hatályba és
legalább 60%-os költségcsökkentést eredményeznek majd a fogyasztóknak.
A kiváló időzítéssel, azaz a nyári szezon előtt elfogadott új szabályok
értelmében a távközlési vállalatok kevesebbet számíthatnak fel a más európai
tagországból kezdeményezett, illetve ott fogadott mobiltelefon-hívások
után.
Ez az első alkalom, hogy az EU korlátozza a szöveges üzenetek és az
adatszolgáltatások díját. A szabályok értelmében ráadásul csökkennek a
külföldről kezdeményezett mobil telefonhívások díjának már megállapított felső
határértékei is.
Az európai uniós tagállamokból hazaküldött szöveges üzenetekért a
szolgáltatók legfeljebb 11 eurócentet (vagy nemzeti valutában kifejezett ezzel
egyenértékű összeget) számíthatnak fel a felhasználóknak. Ez kevesebb mint fele
az eddigi díjnak, amely átlagosan 29 centet tesz ki (azaz sokkal többet, mint a
belföldi SMS-ek után fizetett összeg). Az Európai Unió más tagállamaiba utazó
uniós polgárok továbbra is ingyenesen fogadhatnak majd szöveges üzeneteket
mobiltelefonjaikon.
A többi barangolási szolgáltatás – pl. az e-mail- és képküldés, illetve az
internetes böngészés – után fizetendő díjak esetében a felső határértékek
meghatározására nagykereskedelmi szinten került sor. Ez azt jelenti, hogy a
határértékek azokra a tarifákra vonatkoznak majd, amelyeket az egyik
szolgáltató a másiknak felszámol.
A viszonteladók számára a maximális díj letöltött megabájtonként 1 euró
(szemben a jelenlegi megabájtonként 1,68 euró uniós átlagárral). Ez a
viszonteladói díjplafon 2010-re 0,80 euróra, míg 2011-re 0,50 euróra csökken. A
tarifák áfa nélkül értendők.
A fogyasztók ezentúl olyan biztonsági korlátot határozhatnak meg
számlájukhoz, amely alapesetben 50 eurós – tetszőlegesen növelhető –
számlaösszeg elérésekor korlátozza a szolgáltatásokat. Ezzel a mechanizmussal
elkerülhető lesz, hogy a fogyasztók kellemetlen meglepetésben részesüljenek a
számla kézhezvételekor és úgy járjanak, mint például az a német állampolgár,
akinek franciaországi utazása során egy TV-műsor letöltéséért 46 000 eurós
összeget számláztak ki.
Az új szabályok értelmében a mobilszolgáltatóknak a 30. másodperctől kezdve
másodperc-alapon – nem pedig percalapon – kell számlázniuk a barangolási
hívásokat. A várakozások szerint ez több mint 20%-kal fogja csökkenteni a
telefonszámlák végösszegét.
Az EU első ízben 2007-ben korlátozta az európai uniós tagországok között
lebonyolított mobilhívások díjszabását, miután megállapítást nyert, hogy ezek a
hívások átlagosan négyszer többe kerültek a belföldi hívásoknál, díjszabásuk
pedig óriási eltéréseket mutatott a különböző tagállamok viszonylatában.
A Bizottság barangolással kapcsolatos weboldala
Tenger, napfény és SMS (Sea, sun and SMS) a Facebookon