50 év integráció - 50 helyszínen
Az "50 év integráció 50 helyszínen" - elnevezésű országos rendezvénysorozat az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a magyar kormány közötti együttműködés keretében jött létre. Célja, hogy alkalmat teremtsen a települések jövőjéről szóló lakossági beszélgetésekhez, ahhoz hogy az érdeklődők szűkebb környezetük fejlesztéséről, a gondok megoldásáról az európai értékek és politikák szemszögéből folytassanak vitát.
A lakossági fórumokat és kerekasztal-beszélgetéseket szórakoztató kulturális programok színesítik. Az előadók között európai parlamenti képviselők, európai uniós szakértők, valamint a helyi üzleti közösség és a diplomáciai testület képviselői egyaránt részt vesznek.
A rendezvénysorozatra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez tartozó Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység írt ki nyílt pályázatot - ennek alapján választották ki azt az ötvenhét önkormányzatot, amely európai uniós forrásból tarthatja meg a rendezvényeket ez év októberében és novemberében. A jelentkezők több környező önkormányzattal együttműködve adhatták be pályázatukat, a legfontosabb feltétel az volt, hogy összterületükön a lakosság legalább ötvenezer ember legyen. 10 nyertes csoport került kiválasztásra, ők összesen 57 településen csaknem 1 millió lakost képviselnek. A támogatás maximális mértéke pályázatonként 3 millió Ft (12 ezer Euró), a projekt keretében összesen 29 millió Ft-ot osztanak szét.
A pályázat alapját képező, négy évre szóló együttműködési megállapodás, amelyet a magyar kormány az Unió kommunikációs és információs politikájának végrehajtása érdekében kezdeményezett, 2007. május 11-én lépett életbe. A partnerség alapja közösen meghatározott kommunikációs stratégia, amelyet a Külügyminisztérium Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztálya, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája fogalmazott meg. A pénzügyi eszközöket az Európai Bizottság adja, a pénzügyi lebonyolításért a Nemzeti Fejlesztési Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egysége felel.
|