Navigációs útvonal


RÓLUNK
Fotó: Horváth Dániel

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete


Az erős gazdasági unió kiépítéséért
Az oldal elküldése e-mailbenAz oldal elküldése e-mailbenNyomtatható változatNyomtatható változat
A publikálás dátuma: 2011/12/15

A gazdasági integráció elmélyítését, amiről a legtöbb EU-tagállam megállapodásra jutott múlt héten, gazdasági helyreállítást és munkahelyteremtést célzó intézkedéseknek kell kiegészíteniük – hangsúlyozta José Manuel Barroso a Parlamentben.

    Az erős gazdasági unió kiépítéséért

    Az Európai Bizottság elnöke beszédet mondott az Európai Parlament december 13-i plenáris ülésén. José Manuel Barroso kitért az uniós vezetők december 8–9-i csúcstalálkozóján meghozott döntésre, miszerint a 27 tagállam közül 26 új kormányközi szerződést fogad el a költségvetési szabályok megszigorítása céljából. Az elnök hangsúlyozta: a döntés jelzi, hogy a tagállamok készek arra, hogy előrevigyék az európai integráció ügyét.

    A szerződés előírja majd a tagországok számára, hogy költségvetésüket egyensúlyban tartsák, vagy költségvetési többletet halmozzanak fel. Azoknak a tagállamoknak, amelyek túllépik a GDP 0,5%-ában maximalizált államháztartási hiányt, az Európai Bizottság ás a többi uniós tagország felügyelete mellett újra egyensúlyba kell hozniuk költségvetésüket.

    A tervek szerint a tagállami kormányok 2012 márciusában írják alá a szerződést, mely fontos eleme lesz a pénzügyi válságra és az euróövezeti adósságválságra megoldást kereső uniós intézkedéseknek.

    Az uniós válaszlépések az alábbi pontokban összegezhetők:

    • Hat intézkedést tartalmazó jogszabálycsomag – a 2011. december 13-án hatályba lépő jogszabályok célja a költségvetési felügyelet javítása és az államadósságok megfékezésének elősegítése.
    • 2012. évi növekedési jelentés  – a dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és az államháztartások vonatkozásában. A jelentés előterjesztésével veszi kezdetét az ún. európai szemeszter, az a hat hónapot átívelő időszak, melynek során a tagországok kormányai egymással konzultálva alakítják ki költségvetési és gazdaságpolitikájukat.
    • Uniós mentőalap – az uniós vezetők csúcstalálkozójukon úgy határoztak, hogy az euróövezet állandó mentőalapját a tervezettnél korábban, már 2012 júliusában létrehozzák (a jelenlegi ideiglenes mentőalap 2013 közepéig folytatni fogja működését).

    A tagországok hamarosan döntést hoznak arról, hogy az IMF rendelkezésére bocsátanak-e – 200 milliárd eurót meg nem haladó összegben – további forrásokat abból a célból, hogy segítsék az eurózóna adósságválságba került tagjait.

    2012 márciusában az uniós vezetők át fogják tekinteni, hogyan lehet tovább mélyíteni a költségvetési koordinációt, és megvizsgálják azt a javaslatot, melynek elfogadása esetén megnyílik az út az euróövezeti országok számára a közös kötvénykibocsátás előtt.

    Növekedés és foglalkoztatás

    Beszédében José Manuel Barroso ezenfelül további és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a gazdasági stabilizáció és a munkahelyteremtés előmozdítása érdekében. Példaként említhetők a következők:

    • az EU gazdasági integrációjának elmélyítését szolgáló, már elfogadott intézkedések végrehajtása (a szolgáltatások, az energiaügy, az innováció, az internet és a szabadkereskedelmi megállapodások terén);
    • javaslatok elfogadása a kisvállalkozások, a szabályozás javítása, az adóreform és az energiabiztonság témájában.

    Bővebben Barroso elnök december 13-i parlamenti beszédéről

    Bővebben az Európai Tanács december 8–9-i üléséről

    További információ

     

    HÍREK
    HÍREK

     


    ISMERI MÁR?
    Európa Pont

    Az Európai Unió szakmai és kulturális találkahelye Budapesten

    A májusi programból:

    Fókuszban:
    Európai identitás és állampolgárság, fogyasztóvédelem

    Máj. 4.: Európa jövője vitaest 

    Máj. 5.: Európa-nap

    Máj. 11.: Lumiére Filmklub: Inkubátor

    Máj. 22.: Európa szalon: Artur Domoslawski

    Bővebben...


    Utolsó frissítés: 2012/01/03  |Az oldal tetejére