|
Március 15-én Japán az EU segítségét kérte a kibontakozó humanitárius katasztrófa elhárításához. Több százezer embernek van azonnali szüksége gyógyszerre, átmeneti szállásra és élelmiszerre azután, hogy földrengés és szökőár pusztított az ország északkeleti partvidékén.
Az EU működésbe hozta katasztrófaelhárítási rendszerét, amely belső és nemzetközi válságok kialakulásakor segítséget hivatott nyújtani a 27 tagállamnak ahhoz, hogy összehangolják segítségnyújtási intézkedéseiket.
Ennek eredményeként több ország azonnal felajánlotta, hogy Japán kérésének megfelelően pokrócokat, matracokat, vizes palackokat, tartályokat és víztisztító berendezéseket küld a helyszínre.
Az EU további intézkedésekkel próbál segíteni:
-
online kommunikációs rendszertállít fel a földrengés sújtotta övezetben tartózkodó uniós polgárok számára;
- tíz fős szakértői csoportot állított össze, melynek tagjai indulásra készen várják, hogy ha kell, Japánba utazzanak az uniós segítségnyújtás koordinálása céljából. Bevetése esetén a csapat radioaktivitással, nukleáris technológiával és más szakterületekkel foglalkozó szakemberek segítségére is támaszkodhat majd;
- humanitárius szakértőt és összekötő tisztviselőt küld az ENSZ segélycsapatába. Az utóbbi a japán kormánnyal folytatott kommunikáció összehangolásában fog szerepet vállalni.
Atomerőmű-válság
Az EU szorosan figyelemmel követi a japán atomerőművekben kialakult válsághelyzet fejleményeit. A Bizottság rendszeres tájékoztatást kap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől.
Az uniós intézmény a 27 tagállam atomenergiai hatóságának képviselőivel és az európai atomerőművek építéséért és működtetéséért felelős személyekkel is találkozott. A Bizottság a találkozót azért hívta össze, hogy felmérje, milyen gyorsan tudna az EU reagálni hasonló válsághelyzetben.
A Bizottság biztonsági próbának kívánja alávetni az összes uniós atomerőművet, és a műveletet maga fogja koordinálni. Az EU a szomszédos országokat is fel fogja kérni, hogy vállaljanak kötelezettséget hasonló stressztesztek végzésére.
További segítség
Az Unió folyamatosan kapcsolatot tart a japán kormánnyal, hogy megállapítsa, milyen további segítséget tud nyújtani a szigetország számára.
|