Navigációs útvonal


RÓLUNK
Fotó: Horváth Dániel

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete


Növekedés a foglalkoztatásért – a fő uniós reformcél
Az oldal elküldése e-mailbenAz oldal elküldése e-mailbenNyomtatható változatNyomtatható változat
A publikálás dátuma: 2010/09/08

José Manuel Barroso bizottsági elnök az Európai Parlamentben mondott első helyzetértékelő beszédében ismertette a jövő évre vonatkozó uniós stratégiai terveit.

    Növekedés a foglalkoztatásért – a fő uniós reformcél

    „Azt üzenem minden európainak: bízhatnak abban, hogy az Európai Unió mindent megtesz a jövőjükért” – nyilatkozta az elnök.

    José Manuel Barroso parlamenti beszédében elmondta, hogy az EU gazdasági kilátásai jobbak, mint egy évvel ezelőtt, és további javulásra számíthatunk e tekintetben. A növekedés gyorsabb lesz a vártnál, a munkanélküliek száma már nem növekedik.

    „Munkánk azonban ezzel még nem ért véget” – tette hozzá. „Fel kell gyorsítanunk reformprogramunk végrehajtását.”

    A következő 12 hónapban a Bizottság a tervek szerint új jogszabályjavaslatokat terjeszt majd elő, hogy javítsa az EU gazdasági irányítását, elősegítse a szakképzettség fejlesztését, fellépjen a szegénység és a kirekesztés ellen, csökkentse a kisvállalkozásokra háruló adminisztrációs terheket, és megszüntesse a kereskedelmet gátló akadályokat az EU egységes piacán.

     

    HÍREK
    HÍREK

     


    ISMERI MÁR?
    Európa Pont

    Az Európai Unió szakmai és kulturális találkahelye Budapesten

    A májusi programból:

    Fókuszban:
    Európai identitás és állampolgárság, fogyasztóvédelem

    Máj. 4.: Európa jövője vitaest 

    Máj. 5.: Európa-nap

    Máj. 11.: Lumiére Filmklub: Inkubátor

    Máj. 22.: Európa szalon: Artur Domoslawski

    Bővebben...


    Utolsó frissítés: 2010/10/31  |Az oldal tetejére