Hátrányos helyzetű gyerekek a Millenárison
Azt szeretnénk, ha ezen a napon
minél több kisgyerek venné birtokába a Millenárist. Sajnos számos hátrányos
helyzetű – fogyatékkal élő, árva vagy csak nehéz anyagi körülmények között élő
– kisgyermek van, akik számára ez segítség nélkül elérhetetlen lenne. Rájuk
gondoltunk, amikor a Millenárissal közösen– különös tekintettel arra, hogy
2010 aszegénység és a kirekesztettség elleni küzdelem éve
Európában– pályázatot hirdettünk a gyereknapi programokra történő
ingyenes, külön busszal való utazásra.
A pályázatra olyan, segítséggel,
fogyatékkal élő, speciális nevelési igényű valamint állami gondoskodásban élő
gyermekeket nevelő intézmények, hátrányos, szegény sorban élő családokat
tömörítő szervezetek jelentkezhettek, amelyek 3-12 éves gyermekek nevelésében
vesznek részt.
A május 20-án lezárult pályázatra
30pályamű érkezett, a pályázók közül 10 intézmény nyert
ingyenes utazást. A pályázók kivétel nélkül nehéz sorban élő gyermekeket nevelő
intézmények, gyermekotthonok, iskolák, óvodák az ország szinte minden
szegletéből.
A nyertes pályázatokat benyújtó
intézmények:
-
Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Újkenéz
(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye)
-
Margaréta Gyermekotthon, Felsőpetény (Nógrád
megye)
-
Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény,
Berettyóújfalu (Hajdú- Bihar megye)
-
Zirc Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ
(Veszprém megye)
-
Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény,
Zalaszentgrót (Zala megye)
-
Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Vizsoly
(Borsod – Abaúj - Zemplén megye)
-
Napközi Otthonos Óvoda, Vereb (Fejér
megye)
-
Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság,
Szekszárd (Tolna megye)
-
Napraforgó Tagóvoda, Zichyújfalu (Fejér
megye)
-
Petőfi SándorÁMK, Madaras (Bács- Kiskun megye)
A pályázat eredményeképpen mintegy
400 gyermek várja nagy izgalommal, hogy–talán életében először– Budapestre látogasson. Reméljük, hogy olyan élményekkel
térnek majd haza, amelyek még sokáig megszínesítik mindennapjaikat.
|