Bizottság prioritásainak bemutatásakor úgy fogalmazott: a testület
legfontosabb feladata az lesz, hogy fellendítse a gazdaságot és munkahelyeket
teremtsen a válság miatt munkanélkülivé vált milliók számára. A Bizottság
elnöke emellett elkötelezte magát azon pénzügyi reformok folytatása mellett is,
amelyek újabb válságok kialakulását hivatottak megakadályozni.
Ami a hosszú távú célkitűzéseket illeti, a gazdasági növekedés jegyében
született tízéves EU-terv, a Lisszaboni Stratégia az idén lezárul. A stratégiát
felváltó új dokumentum kidolgozása már folyamatban van. A Bizottság elnöke
hivatalosan márciusban terjeszti elő a javaslatot, de a célkitűzéseket
ismertető munkadokumentumot már közzétette.
A múlt héten José Manuel Barroso nagy vonalakban ismertette is az EU
vezetőivel az „Európa 2020”-ként ismert tervet. A stratégia az alacsony
szén-dioxid-kibocsátású iparágak előmozdítására, a kutatásba és a fejlesztésbe
való beruházásra, a digitális gazdaság megteremtésére, valamint az oktatás és a
képzés korszerűsítésére összpontosít.
Az új terv ezenkívül a közös piac megszilárdításának feladatát helyezi
előtérbe, illetve azt hivatott elérni, hogy a tagállamok a megengedett korlátok
közé szorítsák vissza költségvetési hiányukat. Barroso elnök szerint ehhez
jobban össze kell hangolni az uniós országok gazdaságpolitikáját. Jelenleg húsz
tagállam lépte túl a megengedett 3%-os államháztartási hiányt.
Az új Bizottság az EU első olyan végrehajtó testület, amely a Lisszaboni
Szerződés hatálya alatt végzi munkáját. A szerződés az uniós döntéshozatalt
hivatott egyszerűsíteni, emellett elősegíti, hogy az EU nagyobb szerepet
játsszon a nemzetközi porondon. Az EU-szerződések őreként az új Bizottságnak
biztosítania kell a reformok végrehajtását is. Ez azért is nehéz feladat, mert
szinte valamennyi uniós intézmény működése megváltozik.
Kezdve ezt a Bizottsággal. A szerződés létrehozta a külügyi főképviselői
posztot, melyre a Bizottság alelnöki tisztségét is betöltő Catherine Ashton
nevezték ki.
Első mandátuma során Barroso elnök a globális felmelegedés elleni küzdelmet
az általa vezetett testület egyik fontos feladataként tartotta számon. Az új
éghajlat-politikai portfólió arról tanúskodik, hogy ez új megbízatása alatt sem
lesz másként. Az EU arra törekszik, hogy a nemzetközi tárgyalások mihamarabb
újrakezdődjenek, és ott folytatódjanak, ahol a koppenhágai éghajlat-változási
konferencián abbamaradtak.
Az éghajlat-változási tárca nem az egyetlen új tisztség. A Bizottság
történetében először jött létre kizárólag az uniós belügyeknek, illetve a
humanitárius segítségnyújtásnak szentelt tárca. Számos más portfólió is
átalakult.
A második Barroso-Bizottság ezen a héten tartja első ülését. Az új
Bizottságba mind a 27 uniós tagállam egy-egy biztost delegált. A 27 biztosból
14 az előző Bizottságnak is tagja volt. A biztosok megbízatása öt évre
szól.
EU 2020 – Stratégia a fenntartható növekedésért 

Politikai iránymutatás az új Bizottság számára 

