|
Az EU pénzügyi szabályainak felülvizsgálatával kapcsolatos nyilvános konzultáció brüsszeli indításakor Algirdas Šemeta a pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős EU biztos hangsúlyozta , hogy a Bizottság mindenki véleményére kíváncsi. A biztos a sajtótájékoztató alkalmával kiemelte, hogy "azok, akik napi munkájuk során pénzeszközöket kezelnek és alkalmazzák a szóban forgó szabályokat, rengeteg konkrét tapasztalattal és hasznos ötlettel rendelkeznek, melyeket a Bizottság is hasznosíthat a felülvizsgálat során." Hozzátette: "Hiszek abban, hogy a pénzügyi szabályokat úgy tudjuk felhasználóbarátabbá és egyszerűbbé alakítani, hogy az adófizetők érdekeit továbbra is szem előtt tartsuk."
A jövő programjait már most elő kell készíteni
A konzultáció valamennyi érdekelt fél számára nyitott. Az eredmények a költségvetési rendelet és annak végrehajtási szabályai felülvizsgálatához nyújtanak visszacsatolást. A felülvizsgálat eredményeit a Bizottság 2010 közepén hirdeti ki. A következő hónapokban beérkező észrevételek, vélemények nagymértékben fognak hozzájárulni az EU-finanszírozások jövőbeli kezeléséhez. A felülvizsgált szabályokat az új, uniós támogatásban részesülő programok beindításáig véglegesíteni kell – a jelenlegi többéves pénzügyi ciklus 2013-as lejártáig.
Könnyebb hozzáférés az uniós támogatásokhoz
A Bizottság saját tapasztalatai alapján a konzultációs anyag azokra a kulcsfontosságú területekre összpontosít, amelyek a kedvezményezetteket érintik. Lényeges szempont a támogatások odaítélésére vonatkozó nyilvános ajánlattételi felhívások eljárásának javítása. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az eljárások gyakorta hosszadalmasak és megterhelők. A konzultáció lehetőséget biztosít a véleménykifejtésre és a folyamat javítását érintő konkrét javaslatokra. A konzultációs anyag az alábbi kérdésekkel is foglalkozik:
• EU-támogatások esetében a társfinanszírozás rugalmasabb feltételrendszere
• A teljesítményalapú támogatások bevezetése (elért eredmények és nem költségek támogatása)
• A jelenlegi non-profit szabály könnyítése (kiegészítő bevételek engedélyezése).
A szerződések és támogatások hatékonyabb kezelése
A konzultáció második súlypontja a Bizottsági pénzügyi akták egyszerűsítésének módja. A jelenlegi szabályok létrehozásakor a minimális hiba- és csaláslehetőséget tartották szem előtt, a gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek csak fokozzák a bürokratikus terheket. Ez indokolja, hogy a Bizottság megvizsgálja a szabályok módosításának lehetőségét, hogy az adófizetők érdekének magas fokú védelme mellett a lehető leghatékonyabb ügyvitel érvényesülhessen.
A nyilvános konzultáció 2009. december 18-ig tart. További részletekért látogasson el az alábbi weboldalra: http://ec.europa.eu/yourvoice/consultations .
Háttérinformáció
A felülvizsgálat alatt álló dokumentumok a költségvetési rendelet és annak végrehajtási szabályai. E dokumentumok felülvizsgálatára háromévente kerül sor. Jelenleg a második felülvizsgálati eljárás zajlik, az elsőre 2006-2007-ben került sor.
A jelenlegi konzultációról további részletes információt találhat az alábbi linkeken:
németül: http://ec.europa.eu/budget/consultations/FRconsult2009_de.htm
angolul: http://ec.europa.eu/budget/consultations/FRconsult2009_en.htm
franciául: http://ec.europa.eu/budget/consultations/FRconsult2009_fr.htm
A pénzügyi szabályok felülvizsgálata nem tévesztendő össze az EU-költségvetés jelenleg zajló reformjával, amelynek hatóköre sokkal kiterjedtebb, és magában foglalja a kiadási prioritásokat, az uniós költségvetésből származó bevételeket, stb. A Bizottság a költségvetési reformra vonatkozó javaslatait 2009 végéig nyilvánosságra hozza.
|