|
A szerződés eredményeként a nyertes ajánlattevő(k) tematikus tanulmányutakat szervez(nek) Brüsszelbe, várhatóan 2009 novembere és 2010 februárja között. A szerződés összértéke nem haladja meg a nettó 45000 eurót.
A csoportos tanulmányutak projekt keretében általánosabb, ugyanakkor természetesen konkrétan meghatározott célcsoportok kiutazását támogatja a Képviselet. A következő időszakban újságírók, helyi roma politikusok, valamint civil szervezetek számára tervezünk utakat. A tanulmányutak résztvevőit a Képviselet választja ki.
Az ajánlattevő gondoskodik a tanulmányút teljes megszervezéséről és lebonyolításáról (ideértve az utazás és a szállás megszervezését is). Megszervezi a tanulmányút teljes szakmai programját, felkéri az egyes intézményekben az előadókat, egyezteti velük az előadások helyét és idejét. Emellett az ajánlattevő gondoskodik a tanulmányút szakmai hátteréről: moderálja a beszélgetéseket, egyezteti az előadókkal a témát és informálja őket a csoport összetételéről és a tanulmányút céljairól, ellátja a résztvevőket a szükséges háttér információval.
Amennyiben felhívásunk felkeltette érdeklődését és szeretne részt venni a közbeszerzési eljárásban, kérjük, hogy 2009. szeptember 14-én, hétfőn 12 óráig jelezze szándékát a comm-rep-bud@ec.europa.eu e-mail címen a következő adatok megadásával:
- a cég neve és címe,
- kapcsolattartó személy,
- e-mail cím és telefonszám.
Ezt követően a teljes pályázati dokumentációt postai úton juttatjuk el az érdeklődőknek.
|