A világon az Európai Unió nyújtja a legtöbb segélyt a fejlődő országok számára. 2008-ban a világszerte szétosztott segélyek 60%-át az Unió biztosította. Ennek ellenére a Föld lakosai közül még 2005-ben is több mint egy milliárd ember élt szegénységben.
Az Európai Unió segítségnyújtási tevékenységét összehangolja az ENSZ millenniumi fejlesztési céljaival 

, melyek egyikét a mélyszegénység felszámolása jelenti. Definíció szerint azok élnek nyomorban, akiknek naponta 1,25 dollárnál kevesebb pénzből kell megélniük. A millenniumi fejlesztési célok közé tartozik a csecsemőhalandóság csökkentésén túl az is, hogy a világon minden gyermek részesüljön általános iskolai oktatásban.
A Harcolok a szegénység ellen 






elnevezésű kezdeményezést az EU azért indította útnak, hogy a fiatalokat bevonja a nincstelenség felszámolására tett erőfeszítésekbe. A kampány honlapja szerepvállalásra ösztönzi a fiatal európaiakat. Ennek egyik módja például az, ha az Európai Önkéntes Szolgálat 

révén részt vesznek a segítséget igénylő civilszervezetek munkájában. A webhely ismerteti az Európai Unió fejlesztési politikáját és projektjeit is, melyek az élelmezésbiztonságtól a válságmegelőzésig számos kérdéssel foglalkoznak.
A honlapon meghirdetett Zenével a szegénység ellen 






elnevezésű verseny lehetőséget ad a fiatal zeneszerzők és együttesek számára, hogy összemérjék tehetségüket. A 15–30 éves korosztály tagjai olyan dalokkal pályázhatnak, melyek a szegénység elleni küzdelemről szólnak, a közönség pedig online szavazhat kedvencére. A verseny győztese lehetőséget kap arra, hogy a nyertes dalt profi hangstúdióban lemezre vegye, és a 2009. évi stockholmi Európai Fejlesztési Napok 
során előadja.
Az Európai Fejlesztési Napok elnevezésű, évente megrendezésre kerülő eseménysorozat azt a célt szolgálja, hogy világszintű összefogás jöjjön létre a szegénység felszámolásáért. Az idei rendezvényeken 125 országból mintegy 4000 ember vesz majd részt, hogy megvitassa a legaktuálisabb kérdéseket és a legújabb kezdeményezéseket. A résztvevőknek módjuk nyílik előadásokat, eseményeket, hálózatépítő üléseket és kiállításokat szervezni, aminek köszönhetően rengeteg alkalmuk lesz majd véleményt cserélni és együttműködési partnerségeket létrehozni.
Idén ősszel kerül majd sor az Ifjúsági Fejlesztési Díj odaítélésére, mellyel az Európai Bizottság az Afrikáról szóló és az emberi fejlődés témájában benyújtott legjobb videók és poszterek fiatal alkotóit jutalmazza.
További információk a szegénység felszámolására irányuló uniós erőfeszítésekről 