|
Rekordsebességgel, kevesebb mint egy év alatt született kompromisszum a barangolási díjakról az Európai Unióban. A Bizottság kezdeményezésére 2006-ban megszületett javaslat azt a megalapozatlannak tűnő gyakorlatot kívánta megszüntetni, hogy a mobiltávközlési cégek az európai országok közötti hívások kezdeményezéséért és fogadásáért indokolatlanul sokat - adott esetben akár a helyi hívások díjának hétszeresét - számlázzanak. A sokat vitatott rendelet célja nem csupán a díjak csökkentése volt, hanem egy átlátható rendszer kialakítása, melynek köszönhetően az európai polgárok külföldi nyaralásukkor könnyebben kiszámíthatják költségeiket, utazás előtt pedig nem kell sok időt tölteniük azzal, hogy kiválasszák, melyik szolgáltatót szeretnék használni távollétük során.
Ritkán alkalmaz az Európai Unió olyan erős piacszabályzó intézkedést, mint a rendelet, melynek sajátossága, hogy az érvénybe lépésekor automatikusan a tagországok nemzeti jogrendjének részét képezi, így nincs lehetőség arra, hogy az egyes országok kialakítsák saját, az uniós elvekkel összhangban álló politikáikat. A rendelet szükségességét Viviane Reding, az Európai Bizottság információs társadalomért és a médiáért felelős tagja azzal indokolta, hogy a mobiltávközlési cégekkel 2005 óta folytatott tárgyalások nem hozták meg a kívánt eredményt. A Bizottság még egy összehasonlító táblázatot is készített, melyből világosan látszott, hogy az egyes országok közötti roaminghívások költsége átlagosan a helyi hívások négyszerese volt. Egyes esetekben felmerült annak a lehetősége is, hogy az indokolatlanul magas árak oka cégek közötti ármegállapodások voltak.
A csökkentett díjak minden esetben az Európai Unión belül érvényesek, tehát az uniós tagországok irányába kezdeményezett és az onnan fogadott hívásokra vonatkoznak. Az uniós tarifa nem érinti az adathívásokat, valamint az SMS és MMS szolgáltatásokat. Az uniós rendelet az elkövetkező 3 évre szabályozza csupán a roaming díjakat, az életbe lépésétől számított 18. hónap végén pedig az Európai Bizottság tanulmányt készít majd a rendelet hatásairól.
Hogyan használhatja Ön is az Eurótarifát?
Az átállás az Eurotarifára igen egyszerű. A mobilszolgáltatók már júliusban átalakították számlázási rendszerüket az új elvárásoknak megfelelően, melyről tájékoztatják az előfizetőket, akik önmaguk kezdeményezhetik az Eurotarifára való átállást. Nincsen ok aggodalomra azonban akkor sem, ha Ön elfelejtette volna külön kérni a kedvezményes díjszabást: október 1-jétől minden, az Európai Unióban kezdeményezett és fogadott hívás esetén az Eurotarifa kerül kiszámlázásra, hacsak Ön erről külön nem rendelkezett a mobilszolgáltatónál.
|