A kisegítő lehetőségek eszközei
A szolgáltatás eszközei
Nyelvválasztás
Navigációs útvonal
A jelnyelvek értékes alkotóelemei Európa sokszínű nyelvi palettájának. A hangok helyett jelekre épülő nyelveket ugyanolyan grammatikai, mondattani és szókészleti gazdagság jellemzi, mint a beszélt nyelveket. Szinte minden beszélt nyelvnek van jelnyelvi megfelelője.
Nincsenek pontos statisztikák arról, hány jelnyelvhasználó van az Európai Unióban, de a 2001-ben végzett Eurobarométer felmérés válaszadóinak 0,2 százaléka jelezte, hogy ismer egy jelnyelvet. Ez az adat az EU összlakosságára kiterjesztve körülbelül 900 000 jelnyelvhasználót jelentene, ám ezt az eredményt óvatosan kell kezelni a kis mintaszám miatt. Más felmérések szerint ezerből egy ember anyanyelve jelnyelv, ami az Európai Unióban körülbelül félmillió személyt jelent. A jelnyelv a siketek számára anyanyelv, ám nemcsak hallássérültek használják, hanem barátaik, családtagjaik is, és mások is, akiknek második vagy harmadik nyelve a jelelés.
Több ország törvényben vagy más jogszabályban adott neki hivatalos státuszt. Ez a helyzet Belgium holland és francia nyelvű közösségében, Dániában, az Egyesült Királyságban, Görögországban, Írországban, Lettországban, Németországban, Norvégiában, Spanyolországban (mégpedig Katalóniában), Svédországban és Szlovéniában.
Az Európai Parlament nyomósította ezen intézkedések fontosságát a jelnyelvekről szóló 1988-as állásfoglalásában, amelyet 1998-ban megújított. Az állásfoglalás felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a jelnyelvek ügyét, és gondoskodjanak arról, hogy a siketek saját nyelvükön tanulhassanak és dolgozhassanak. Az Európai Bizottság 1996–97-ben a Jelnyelvek projekt támogatója volt; e nagyléptékű projekt a jelnyelvek elismertetéséért jött létre, koordinátora pedig a siketek országos szervezeteit képviselő európai szövetség, a Siketek Európai Szövetsége volt.