Csak válassza ki a kívánt országot, és az adott ország egyablakos ügyintézési pontjához irányítjuk át.
Az a szolgáltatási ágazatban tevékenykedő vállalkozók számára létrehozott e-kormányzati portálok. Az EU szolgáltatási irányelvének értelmében 2009 decembere óta minden tagállamban működnie kell egy egyablakos ügyintézési pontnak. Az uniós tagországokat azonban nem kötelezi jogszabály arra, hogy az adózással és a társadalombiztosítással kapcsolatos eljárásokat is elérhetővé tegyék az egyablakos ügyintézési pontokon keresztül. Ennek ellenére számos tagországban lehetőség van ilyen ügyek intézésére is, és a többi tagországot is e lehetőség megadására bátorítják. Ha további tájékoztatást kíván kapni arról, hogyan lehet vállalkozási tevékenységet folytatni Európában, kérjük, látogasson el az Európa Önökért portálra. |
|
|
 |
Ausztria
A világhálón a www.eap.gv.at címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Ausztriában. A portálon keresztül érheti el a 9 ausztriai régió (azaz „Bundesländer") egyablakos ügyintézési pontjait. A webhely német nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eap.gv.at   |
|
|
 |
Belgium
A világhálón a www.business.belgium.be címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Belgiumban. A webhely angol, francia, német és holland nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.business.belgium.be     |
|
|
 |
Bulgária
A világhálón a www.egov.bg címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Bulgáriában. A webhely bolgár nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.egov.bg  |
|
|
 |
Ciprus
A világhálón a www.businessincyprus.gov.cy címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Cipruson. A webhely görög és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.businessincyprus.gov.cy (hamarosan
elérhető)  |
|
|
 |
Cseh Köztársaság
A világhálón a www.businessinfo.cz címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani a Cseh Köztársaságban. A webhely cseh és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.businessinfo.cz   |
|
|
 |
Dánia
A világhálón a www.businessindenmark.dk címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Dániában. A webhely angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.businessindenmark.dk  |
|
|
 |
Egyesült Királyság
A világhálón a https://www.gov.uk/ukwelcomes címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani az Egyesült Királyságban. A webhely angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
https://www.gov.uk/ukwelcomes
 |
|
|
 |
Észtország
A világhálón a www.eesti.ee címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Észtországban. A webhely angol, észt és orosz nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eesti.ee    |
|
|
 |
Finnország
A világhálón a www.enterprisefinland.fi címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Finnországban. A webhely angol, finn és svéd nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.enterprisefinland.fi    |
|
|
 |
Franciaország
A világhálón a www.guichet-entreprises.fr címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Franciaországban. A webhely francia nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.guichet-entreprises.fr  |
|
|
 |
Görögország
A világhálón a www.eu-go.gr címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Görögországban. A webhely görög és részben angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eu-go.gr
 |
|
|
 |
Hollandia
A világhálón a www.antwoordvoorbedrijven.nl címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Hollandiában. A webhely holland és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.antwoordvoorbedrijven.nl   |
|
|
 |
Írország
A világhálón a www.pointofsinglecontact.ie címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Írországban. A webhely angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.pointofsinglecontact.ie  |
|
|
 |
Izland
A világhálón a psc.island.is címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Izlandon. A webhely izlandi és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
psc.island.is   |
|
|
 |
Lengyelország
A világhálón a www.eu-go.gov.pl címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Lengyelországban. A webhely lengyel és részben angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eu-go.gov.pl (hamarosan
elérhető)  |
|
|
 |
Lettország
A világhálón a www.latvija.lv címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Lettországban. A webhely lett, valamint részben angol és orosz nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.latvija.lv (hamarosan
elérhető)  |
|
|
 |
Lichtenstein
A világhálón a www.eu-go.li címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Liechtensteinben. A webhely német nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eu-go.li  |
|
|
 |
Litvánia
A világhálón a www.verslovartai.lt címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Litvániában. A webhely litván és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.verslovartai.lt   |
|
|
 |
Luxemburg
A világhálón a www.guichet.public.lu címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Luxemburgban. A webhely francia és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.guichet.public.lu   |
|
|
 |
Magyarország
A világhálón a www.magyarorszag.hu címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Magyarországon. A webhely magyar nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.magyarorszag.hu
 |
|
|
 |
Málta
A világhálón a www.businessfirst.com.mt címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Máltán. A webhely máltai és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.businessfirst.com.mt  |
|
|
 |
Németország
A világhálón a www.dienstleisten-leicht-gemacht.de címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Németországban. A portálon keresztül érheti el a 16 német régió (azaz „Bundesländer") egyablakos ügyintézési pontjait. A webhely német és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.dienstleisten-leicht-gemacht.de   |
|
|
 |
Norvégia
A világhálón a www.altinn.no címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Norvégiában. A webhely norvég és részben angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.altinn.no   |
|
|
 |
Olaszország
A világhálón a www.impresainungiorno.gov.it címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Olaszországban. A webhely olasz és részben angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.impresainungiorno.gov.it   |
|
|
 |
Portugália
A világhálón a www.portaldaempresa.pt címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Portugáliában. A webhely portugál és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.portaldaempresa.pt   |
|
|
 |
Románia
A világhálón a www.edirect.gov.ro címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Romániában. A webhely román nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.edirect.gov.ro |
|
|
 |
Spanyolország
A világhálón a www.eugo.es címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Spanyolországban. A webhely spanyol és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eugo.es   |
|
|
 |
Svédország
A világhálón a www.verksamt.se/eugo címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Svédországban. A webhely svéd és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.verksamt.se/eugo   |
|
|
 |
Szlovákia
A világhálón a www.eu-go.sk címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani a Szlovák Köztársaságban. A webhely szlovák és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eu-go.sk   |
|
|
 |
Szlovénia
A világhálón a www.eugo.gov.si címen érhető el az egyablakos ügyintézési pontok központi portálja. Ahhoz kaphat itt segítséget, hogyan lehet vállalkozást indítani vagy szolgáltatásokat nyújtani Szlovéniában. A webhely szlovén és angol nyelven áll a látogatók rendelkezésére.
www.eugo.gov.si
  |