Szakpolitika

A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem.” – Mark Twain

Az Európai Unióban az elkerülhető egészségügyi kockázatok listáját a dohányzás vezeti. A korai elhalálozás kiváltó okai között is a dohánytermékek fogyasztása áll első helyen: évente közel 700 000 ember halála írható a számlájára. A dohányosok mintegy 50%-a idő előtt – nem dohányzó kortársaiknál átlagosan 14 évvel korábban – hal meg.

Tény továbbá az is, hogy a dohányosok körében magasabb a betegségben töltött életévek száma. Sok daganatos megbetegedés, illetve szív- és érrendszeri, valamint légúti betegség kialakulásának van köze a dohányzáshoz, mely több egészségügyi problémát okoz, mint az alkohol- vagy a kábítószer-fogyasztás, a magas vérnyomás, a túlsúly vagy a magas koleszterinszint.

Annak ellenére, hogy az utóbbi években jelentős előrelépést sikerült elérni a dohányzás visszaszorítása terén, a dohányosok száma továbbra is igen magas az EU-ban: arányuk a teljes népesség körében 28%, a 15–24 év közötti fiatalok körében pedig 29%.

Szakpolitikai prioritások

A helyzet javítása érdekében az Európai Unió és tagállamai számos intézkedést hoztak a dohányzás visszaszorításáért: jogszabályokat fogadtak el, ajánlásokat dolgoztak ki és tájékoztatási kampányokat indítottak a témában.

A szakpolitikai intézkedések között említhetők a következők:

Népegészségügyi szempontból nézve az intézkedések arra irányulnak, hogy megvédjék a polgárokat a dohányzáshoz és a dohánytermék-fogyasztás egyéb formáihoz köthető egészségügyi veszélyektől, köztük a passzív dohányzás következményeitől. Alapvetően azt hivatottak elősegíteni, hogy minél többen szokjanak le a dohányzásról, illetve hogy minél kevesebben szokjanak rá a dohánytermékek fogyasztására. Az intézkedések kidolgozása és végrehajtása során kiemelt figyelmet kap a fiatalkori dohányzás kérdése, mivel a dohányosok 94%-a 25 év alatti életkorban kezd el dohányozni, és mert a dohánytermékek függőséget okoznak.

Dohánytermékek

EU-szerte egységes szabályozásra van szükség, tekintettel arra, hogy a dohánytermékek tagállami határokon átívelő kereskedelme igen élénk,a tagállamok nemzeti jogszabályai pedig eltérnek egymástól. Az uniós szabályok biztosítják, hogy minden fogyasztó azonos szintű védelemben részesüljön Unió-szerte. 2014. április 3-án a jogalkotók aláírták a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártásáról, kiszereléséről és értékesítéséről szóló új dohánytermék-irányelvet Az előző linken elérhető szöveg fordításai български (bg) čeština (cs) eesti keel (et) ελληνικά (el) English (en) español (es) français (fr) italiano (it) latviešu valoda (lv) lietuvių kalba (lt) Malti (mt) Nederlands (nl) polski (pl) português (pt) română (ro) slovenčina (sk) slovenščina (sl) suomi (fi) svenska (sv) euskara (eu) .

Nemzetközi erőfeszítések

Az Európai Unió nemcsak határain belül hoz intézkedéseket – nemzetközi partnereivel Az előző linken elérhető szöveg fordításai български (bg) čeština (cs) dansk (da) Deutsch (de) eesti keel (et) ελληνικά (el) English (en) español (es) français (fr) italiano (it) latviešu valoda (lv) lietuvių kalba (lt) Malti (mt) Nederlands (nl) polski (pl) português (pt) română (ro) slovenčina (sk) slovenščina (sl) suomi (fi) svenska (sv) együttműködve arra törekszik, hogy világszerte csökkenjen a dohánytermékek fogyasztása. Az uniós tagállamok az Európai Bizottsággal együtt tevékenyen részt vesznek a dohányzás visszaszorításáról szóló WHO-keretegyezmény végrehajtásában. Az egyezmény jogilag kötelező erejű nemzetközi szerződés, mely a dohánytermékek fogyasztásából eredő káros egészségügyi és gazdasági hatásokat hivatott mérsékelni.