Navigációs útvonal

Newsletter

Küldje el az oldalt ismerősének!
RSS
google +
Nyomtatóbarát változat

Szerző: Prof. Thomas Platzek, a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság elnöke

Szerző: Prof. Thomas Platzek, a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság elnöke

2013 áprilisában, Luxembourgban új tagokkal bővült a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság, megbízatásuk a 2013–2016-os ciklusra szól. A bizottság, amely az 1968-ban elfogadott, kozmetikai termékekről szóló irányelvben való említése óta folyamatosan működik, nemcsak az Európai Bizottságnak a kozmetikai termékek biztonságosságáról nyújtott tudományos tanácsadás négy évtizedes hagyományát viszi tovább, hanem a 2013 júliusában hatályba lépő, kozmetikai termékekről szóló új rendeletben is fontos szerepet kap.

A tudományos bizottság tagjai pdf olyan független szakértők, akiket az Európai Bizottság kiemelkedő tudományos érdemeik alapján nyilvános pályázat útján választ ki.

Mivel a termékösszetevőkkel és az alternatív módszerekkel foglalkozó kutatásokban a kozmetikai ipar is oroszlánrészt vállal, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a civil társadalom bizonyos csoportjai szerint összeférhetetlenség állhat fent, ha a bizottsági tagok és iparági szakértők közösen vesznek részt a köz- és magánszférát ötvöző kutatási platformok keretében megvalósuló projektekben. A tudományos bizottság szabályozása oly módon igyekszik kivédeni ezt a kiemelkedő tudományos teljesítmény és a tudományos függetlenség közötti egymást feltételező kettősséget, hogy a tagok kötelesek bejelenteni érdekeltségeiket, amelyek azonban nem feltétlenül jelentenek összeférhetetlenséget.

A tudományos bizottság közérdekű feladatot lát el, és többségi döntéseit szakmai viták útján hozza meg. Ezek az eszmecserék amellett, hogy egyensúlyt teremtenek a tudományos vitában, a végeredmény függetlenségére is garanciát jelentenek, hiszen nincsenek egyszemélyes döntések. A bizottságok a kisebbségi véleményeket is rögzítik.

Az elmúlt években a bizottság a hajfestékektől a parfümökön, a szoláriumokon, az UV-szűrőkön és a fogfehérítő termékekben lévő hidrogén-peroxidon át a tartósítószerekig számos kozmetikai összetevő alkalmazásának biztonságosságát értékelte. Vizsgálatainak középpontjában jelenleg a nanoanyagok állnak.

A következő évek egyik fő kihívását a korábban állatkísérletekkel tesztelt összetevők biztonságos használatának vizsgálata fogja jelenteni. Mivel az EU nemrégiben betiltotta az állatkísérleteket , e vizsgálathoz megfelelő alternatív módszereket alkalmazó tesztelési eljárásokat kell találni, illetve kidolgozni annak ellenére, hogy vannak olyan toxikológiai határértékek, amelyek vizsgálatához jelenleg nem állnak rendelkezésre alternatív módszerek. A nanoanyagokból álló összetevők szintén kihívást jelentenek, ezeket ugyanis úgy kell kiértékelni, hogy a hagyományos vegyi anyagok jelenleg jóváhagyott alternatív vizsgálati módszerei közül egy sem vonatkozik kimondottan a nanoanyagok vizsgálatára. A tudományos bizottság örömmel tekint e kihívások elé.

A fenti kihívások minden bizonnyal újabb ösztönzést adnak az adott területeken folyó kutatásoknak és vizsgálatoknak – a tudományt pedig éppen ez viszi előre. A fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság kiemelkedő szerepet vállal az európai polgárok biztonságának és egészségének lehető legmagasabb szintű védelmében. A testület működésével ugyanakkor a tudomány és az innováció is kulcsszerephez juthat az európai versenyképesség és a gazdasági növekedés ösztönzésében.

Bővebben erről a témáról