Áttekintés:
1. A részvételre és a cikkek benyújtására vonatkozó szabályok
2. A pályázatok elbírálásának kritériumai
3. A zsűrik és az Európai Bizottság szerepe
4. A nyertesek jutalmazása
5. A díjátadó ünnepség
6. Adatvédelmi nyilatkozat
Nyomtatható változat
[17 KB] Rendelkezésre álló fordítások.
1. A részvételre és a cikkek benyújtására vonatkozó szabályok
1. A versenyen kizárólag olyan hivatásos újságírók indulhatnak, akik a 27 EU-tagállam valamelyikének állampolgárai vagy lakosai.
2. A versenyben nem vehetnek részt 18 éven aluli személyek.
3. Minden pályázó 1–3 cikket nyújthat be. A versenyen önállóan vagy sorozat részeként megjelent cikkekkel egyaránt lehet indulni.
4. A cikkeknek egészségügyi vagy egészségpolitikai vonatkozású témáról kell szólniuk, ezen belül pedig az „Európa a betegekért” kampány témakörébe tartozó egy vagy több kérdéssel kell foglalkozniuk. A kampány témakörei a következők: határokon átívelő egészségügyi ellátás, ritka betegségek, egészségügyi dolgozók, betegbiztonság, szervadományozás és szervátültetés, rák, influenza elleni védőoltás, az antibiotikumok körültekintő alkalmazása, mentális egészség, gyermekkori immunizáció, valamint az Alzheimer-kór és más demenciák.
5. A cikkeket egyenként kell benyújtani. Az online pályázati űrlapot minden egyes cikk beküldéséhez hiánytalanul ki kell tölteni.
6. Kizárólag olyan cikkel lehet pályázni, amely megjelent a nyomtatott vagy az online sajtóban. A cikket megjelentető sajtótermék vállalkozás, egyetem, egyesület stb. kiadványa is lehet. A cikknek – ingyen vagy díj ellenében – hozzáférhetőnek kell lennie a nagyközönség számára. Olyan cikkel, melyet csak belső hírlevélben (például vállalkozás vagy egyesület saját munkatársainak szánt belső hírlevelében) publikáltak, nem lehet részt venni a versenyben. Kizárólag újságírói stílusban írt cikkekkel lehet pályázni – tudományos munkákat nem fogadunk el.
7. Pályázni csak 2009. június 16. és 2010. július 18. között megjelent cikkel lehet. A zsűri felkérheti a pályázókat annak bizonyítására, hogy a benyújtott cikk valóban megjelent a sajtóban.
8. Kizárólag az EU hivatalos nyelveinek valamelyikén írt cikkeket fogadunk el.
9. A cikkek terjedelme (szóközök nélkül) nem lehet kevesebb 3800 karakternél.
10. A cikket megjelentető sajtótermék főszerkesztőségének a 27 tagállam valamelyikében kell székhellyel rendelkeznie. A cikk annak az országnak a színeiben indul a versenyen, ahol megjelent.
11. Csoportosan is lehet pályázni, a pályázati űrlapon azonban a csoport minden tagjának a nevét fel kell tüntetni. A csoport nem állhat ötnél több emberből.
12. A cikket a szerző hozzájárulásával más személy is benyújthatja, feltéve hogy pályázata a versenyszabályok mindegyikének megfelel.
13. A benyújtás határideje: 2010. július 18., vasárnap (éjfél).
14. A cikk benyújtásakor a pályázónak nyilatkozatot kell tennie arról, hogy elolvasta és megértette a verseny szabályait.
15. A cikk benyújtása után a pályázó e-mailben visszaigazolást kap a cikk beérkezéséről. A pályázó attól kezdve számít résztvevőnek a versenyben, hogy a visszaigazolást megkapta.
16. A benyújtott cikkeket nem küldjük vissza.
17. Az Európai Bizottság fenntartja a jogot arra, hogy elutasítson minden olyan pályaművet, amely nem felel meg a verseny követelményeinek.
18. Az Európai Bizottság fenntartja a jogot arra, hogy a versenybe benevezett cikkeket (fényképekkel, illusztrációkkal együtt) előadások anyagaként, illetve sajtóanyagként felhasználja, illetve az újságírói díj vagy az „Európa a betegekért” kampány népszerűsítése céljából bármilyen formában sokszorosítsa.
19. A tagállami jelöltek cikkének angol fordítása – a szerzők nevével, fényképével és önéletrajzával együtt – meg fog jelenni az Európai Bizottság honlapján.
20. Az Európai Bizottság dolgozói, az Európai Uniós Egészségügyi Újságírói Díj szervezői és a zsűritagok, illetve családtagjaik nem indulhatnak a versenyen.
21. A tagállami zsűrik és az uniós zsűri döntése egyaránt végleges.
2. A pályázatok elbírálásának kritériumai
A zsűritagok a cikkek elbírálásakor az alábbi értékelési kritériumokat veszik alapul:
• hírérték és az információ fontossága a nagyközönség számára;
• képesség az olvasó érdeklődésének felkeltésére és fenntartására;
• tárgyilagosság, függetlenség és az újságírói etika elveinek tiszteletben tartása;
• eredetiség (lásd: témaválasztás, a téma kezelése, választott nézőpont stb.);
• a kutatómunka mélysége: az adat- és forrásgyűjtéssel járó kutatómunka és a cikk előkészítésébe fektetett energia;
• a cikk szövegének igényessége – nyelvhasználat, érthetőség és szövegfelépítés;
• a cikk tartalma: a cikknek egészségügyi vagy egészségpolitikai vonatkozású témáról kell szólnia, ezen belül az „Európa a betegekért” kampány témakörébe tartozó egy vagy több kérdésre kell összpontosítania.
3. A zsűrik és az Európai Bizottság szerepe
Az Európai Bizottság a díjat a tagállami zsűrik által végzett előválogatás és az európai uniós zsűri javaslata alapján ítéli oda. A tagállami zsűrik tanácsadói szerepet töltenek be.
– A tagállami zsűrik
Minden egyes uniós tagállamban független zsűri bírálja el az adott országban beadott cikkeket, és választja ki közülük a tagállam jelöltjét. Ez a zsűri tagállami egészségügyi szakértőkből és neves újságírókból áll. A zsűri elnöki tisztségét az Európai Bizottság tagállami képviseletének vezetője vagy az általa meghatalmazott személy tölti be.
– Az európai uniós zsűri
A díj első, második és harmadik helyezettjét a Bizottság választja ki a jelentkezők közül az európai uniós zsűri tanácsa alapján. Ez a zsűri uniós tisztviselőkből, az európai egészségügy témájában jártas szakértőkből és neves újságírókból áll majd, elnöke pedig az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője lesz.
A zsűritagok névsora itt tekinthető meg.
4. A nyertesek jutalmazása
Az európai uniós verseny első, második és harmadik helyezettje pénzjutalomban részesül az alábbiak szerint:
• első helyezett: 5000 euró;
• második helyezett: 3000 euró;
• harmadik helyezett: 2000 euró.
5. A díjátadó ünnepség
Valamennyi tagállami jelölt meghívást kap a 2010 őszén megrendezendő brüsszeli díjátadó ünnepségre és az azt követő műhelytalálkozóra, melynek programját úgy alakítják ki a szervezők, hogy az számot tarthasson az újságírók érdeklődésére.
A díjnyertes pályamunkákat és a tagállami jelöltek cikkeit angol nyelven közzétesszük az „Európa a betegekért” kampány honlapján.
6. Adatvédelmi nyilatkozat
A személyes adatok rögzítésére és feldolgozására csak olyan mértékben kerül sor, amilyen mértékben az a versenyben való részvétel kapcsán felmerülő feladatok elvégzéséhez szükséges.
Az Ön adatainak kezelése a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001/EK rendelettel összhangban történik.
A rögzített adatokat mindaddig megőrizzük, amíg azokra az Ön versenyben való részvételével kapcsolatos feladatok elvégzéséhez szükségünk van.
Előfordulhat, hogy az átláthatóság biztosítása érdekében az Ön által megadott információkat – így például nevét és munkahelyi beosztását – közzétesszük.
Helyesbítéshez való jog és a személyes adatok kezeléséért felelős személy
Ha további kérdése van személyes adatainak feldolgozásával vagy jogainak gyakorlásával kapcsolatban (például az adatokhoz való hozzáférés, illetve a téves vagy hiányos adatok helyesbítése ügyében vagy személyes adatainak az EUROPA portálon való közzététele elleni kifogás esetén), kérjük, írjon nekünk.
Önnek bármikor jogában áll jogorvoslati kérelemmel fordulni az európai adatvédelmi biztoshoz a következő e-mail címen: edps@edps.europa.eu.