Gyakran ismételt kérdések
Az olvasók leginkább a portált érintő alábbi kérdésekre keresnek választ:
Milyen nyelveken olvasható a portál?
Az egészségügyi portál többnyelvű, célja, hogy a lehető legtöbb embernek, anyanyelvén nyújtson tájékoztatást. A navigációs eszközök és a portál tartalmi része (így a kezdőlap vagy az egyes témákhoz tartozó bevezetők) az EU mind a 20 hivatalos nyelvén elérhető.
A külső honlapokon található információk a legtöbb esetben angolul, illetve lehetőség szerint egyéb nyelveken érhetők el.
Mi a portál célja?
A portál fő célja, hogy az európai polgárok számára megkönnyítse a hozzáférést a rendelkezésre álló információk minél tágabb köréhez, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy a magánszemélyek, intézmények, szervezetek növekvő mértékben vegyenek részt az egészségüggyel kapcsolatos eszmecserékben. Igyekszik továbbá a portál hozzájárulni az EU népegészségügyi célkitűzéseinek teljesítéséhez; szándéka a magatartás kedvező irányú befolyásolása, a Közösség népegészségügyi helyzetének javítása.
Kinek szól a portál?
Azoknak, akik tájékozottak kívánnak maradni az egészségüket érintő kérdésekről, és azoknak, akik folyamatosan értesülni kívánnak az egészségüggyel kapcsolatos európai, nemzeti és nemzetközi szintű politikai stratégiákról és döntésekről. Fontos információforrás a portál az egészségügyi szakemberek, döntéshozók és érdekképviseletek számára. A szakértők a népegészségüggyel kapcsolatos statisztikai adatbázisokhoz is hozzáférhetnek a portálon keresztül.
Nyújt-e a portál orvosi tanácsadást?
A portál orvosi tanácsadást nem nyújt, hanem az egészségüggyel kapcsolatos európai és nemzetközi kérdésekkel és tevékenységekkel kapcsolatos megbízható információk és adatok sokaságához biztosít hozzáférést. Tárháza az egészség megőrzésével és a betegségmegelőzéssel összefüggő intézkedésekre vonatkozó közérthető, tudományosan megalapozott információknak.
Fogyatékkal élők hozzáférése (WAI-megfelelés)
A portál megfelel a hozzáférésről szóló nemzetközileg elismert szabályoknak, azaz mindenki, köztük az időskorúak és a fogyatékkal élők számára is hozzáférhető.
A portál megfelel a világhálóra vonatkozó ajánlásokat kibocsátó nemzetközi World Wide Web Konzorcium (W3C) A-szintű hozzáférhetőségi irányelveinek.
Milyen minőségi követelményeknek kell megfelelniük a közölt információknak?
A portálon található linkeknek és a tartalmi elemeknek három kritériumot kell teljesíteniük: megbízhatóknak, átláthatóknak és hozzáférhetőknek kell lenniük.
A honlapokról kiválasztott információkkal szemben követelmény, hogy kapcsolódjanak a portál tematikájához, szerkezetük és külalakjuk segítse elő a tárgy könnyebb megértését. A közölt információknak érdeklődésre számot tartónak és ingyenesnek kell lenniük. A tartalomnak az Európai Unió legalább egy hivatalos nyelvén rendelkezésre kell állnia. A cél megbízható, igényes és tárgyszerű webes információk elérhetővé tétele Európa-szerte. Roppant lényeges, hogy portálunkról csak színvonalas külső weboldalakra vezetnek linkek. Ezek a kritériumok biztosítják, hogy kizárólag megbízható forrásból származó információk jussanak el olvasóinkhoz.
Milyen információforrások érhetők el a portálon keresztül? Hogyan frissítik az oldalak tartalmát?
A portálról az Európai Unió intézményeinek, a tagállami kormányoknak, egyes regionális hatóságoknak, nemzetközi szervezeteknek és európai civil szervezeteknek vonatkozó weboldalai érhetők el. Az oldalak rendszeres frissítését a módszeres felülvizsgálat és kiterjedt kapcsolati háló teszi lehetővé.
Hogyan találom meg az engem érdeklő információt?
Az olvasók az általuk keresett információkat az egészséggel kapcsolatos, az egyéneket és a környezetüket érintő témákat tartalmazó világos menürendszerből érhetik el.
Minden téma hozzá kapcsolódó altémákhoz vezet – az Életmód témán belül található például a Táplálkozás altéma. Az altémák oldalain számos információhoz, az Európai Unió szakpolitikáival és tevékenységeivel kapcsolatos linkhez juthat az érdeklődő. Az egyes témákra vonatkozó nemzeti politikákról a tagállami rovatban olvashatunk bővebben. Ugyancsak külön rovatban érhetők el az európai civil szervezetek és a nemzetközi szervezetek egészségügy területén végzett munkájáról szóló információk. Az egyes szakterületeket érintő linkek közvetlenül az illető témával foglalkozó oldalra vezetnek.
Található-e a portálon hírrovat?
Külön rovatban értesítjük olvasóinkat a legfrissebb hírekről, az aktuális európai eseményekről, és az egészségügyi témákkal kapcsolatos legutóbbi uniós sajtóközleményekről.
Találhatók-e az oldalon jelszóval védett részek?
A portál egyetlen része sem jelszóköteles.
Mely országok vesznek részt a portálban?
Az EU 25 tagállama, az EFTA-országok és a tagjelölt államok.
Ha maradt megválaszolatlan kérdése, kérjük, forduljon hozzánk.
A portál ismertetése a portál bemutatkozó oldalán is megtalálható.
