Európai Bizottság

Nyomtatható változat Kis betűméret Nagy betűméret

A honlap az Európai Bizottság és a többi uniós intézmény, valamint a tagállamok azon intézkedéseit mutatja be, amelyek a szabályozás javítására irányulnak. Tartalmaz továbbá olyan bizottsági és tagállami weboldalakra vezető linkeket is, amelyek szintén a jobb szabályozás kérdésével foglalkoznak.

Az „Intelligens szabályozás az Európai Unióban” című (2010. októberi) közleményében a Bizottság bemutatja, milyen terveket dolgozott ki a szabályozás jó minőségének biztosítására. Az intelligens szabályozás azt jelenti, hogy szabályokat kell kidolgozni minden olyan területen, ahol azokra szükség van, ám úgy, hogy a szabályozás a lehető legkevesebb költséggel járjon. 

Sajtóközlemény.

 

 

Az Európai Unió az évek során olyan sokrétű joganyagot hozott létre, amely – főként a belső piac kiteljesítésének köszönhetően – a mai napig biztosítja a gazdasági fejlődést, a környezet védelmét és a szociális normák javítását. A Közösség számára törekvései megvalósítása közben az is világossá vált, hogy a szabályozás módja nagyban befolyásolja, milyen sikerrel tudja végrehajtani céljait.

A Bizottság a szabályozás javítása terén az új lisszaboni célkitűzések – azaz a növekedés és a munkahelyteremtés – jegyében átfogó stratégiát indított útnak. A kezdeményezés azt hivatott biztosítani, hogy az uniós jogszabályok rendszere segítse a növekedés és a munkahelyteremtés ügyét, ugyanakkor továbbra is szem előtt tartsa a környezetvédelmi és társadalmi szempontokat, csakúgy mint az állampolgárok és a nemzeti kormányok érdekeit. Az EU jobb szabályozásra irányuló politikája a hatályos jogszabályok egyszerűsítésére, tökéletesítésére és a jogszabályalkotás fejlesztésére törekszik. Célja továbbá, hogy növelje a szabályok hatékonyságát, és fellép a közösségi joganyag pontosabb végrehajtása érdekében is. E célkitűzéseit a Közösség az arányosság elvével összhangban kívánja megvalósítani.

A jobb szabályozásra irányuló stratégia három fő cselekvési vonalat jelöl ki:

  • Uniós szinten ösztönözni kell azon eszközök kialakítását és alkalmazását, amelyek a szabályozás javítását segítik elő; ilyen például az egyszerűsítés, az adminisztratív terhek csökkentése és hatásvizsgálatok készítése.

  • A tagállamokkal szorosabb együttműködést kell kialakítani biztosítva ezáltal, hogy az Unión belül minden szabályozó hatóság következetesen alkalmazza a jobb szabályozást szolgáló elveket.

  • Mind uniós, mind tagállami szinten erősíteni kell az építő jellegű párbeszédet a szabályozó hatóságok és az érdekelt felek között.

A Jobb szabályozás – dióhéjban című kiadvány rövid áttekintést nyújt a szabályozás javítására irányuló stratégiáról.