A közönséges tőkehal
A közönséges tőkehal fontos helyet foglal el az európai gasztronómiai kultúrákban.A bizonyos vadon élő állományok kimerülésével kapcsolatos beszerzési nehézségek ellenére még mindig igen nagy a kereslet iránta. Tenyésztése tehát ígéretes kereskedelmi lehetőségként jelentkezik. Az 1980-as éves óta a norvég tudósok nagy figyelmet fordítottak a közönséges tőkehal tenyésztésének kidolgozására. Ezzel párhuzamosan a norvég lazactenyésztők tevékenységük diverzifikálására törekedve megkezdték a tengerből kifogott, vadon élő közönséges tőkehalak hizlalását, ily módon finomítva táplálásuk technikáit. Azonban 2000-ben, a keltető-telepen először előállított fiatal egyedekkel kezdődött meg valóban a könzöséges tőkehal akvakultúrás tenyésztése, elsősorban Norvégiában. E tevékenység terén az első próbálkozások több-kevesebb sikerrel napvilágot láttak Skóciában és Írországban is, ahol a lazactenyésztők használták ki a két faj hizlalási technikáiban rejlő hasonlóságokat.
Latin elnevezés – Gadus morhua
Termelés (EU-27) – 2 560 t (2007.); a világtermelés 21 %-a.
Érték (EU-27) – 9,2 millió euró (2007.).
Főbb termelő országok az EU-ban – Írország, Egyesült Királyság.
Főbb termelő országok a világban – Norvégia, Izland, Írország, Egyesült Királyság.
Szaporodás
A közönséges tőkehal szaporítása keltető-telepen történik, a tengerből fogott tenyészhalakkal.
A hímeket és a nőstényeket ugyanabba a medencébe helyezik. A szaporodási ciklust mesterségesen, fotomanipuláció technikájával hozzák újra létre, amely abból áll, hogy a faj szezonális szexuális viselkedését gerjesztik a mesterséges „napsütés” hosszának befolyásolásával. Ez azzal az előnnyel jár, hogy egész évben előállíthatók ikrák és halak. A hím által természetes módon megtermékenyített ikrákat az ívómedence felületéről gyűjtik be. Kb. 5°C-os, emelkedő áramlású tengervizet tartalmazó keltetőgépbe helyezik őket. Az ikrák 12–14 nap elteltével kelnek ki.
A hímeket és a nőstényeket ugyanabba a medencébe helyezik. A szaporodási ciklust mesterségesen, fotomanipuláció technikájával hozzák újra létre, amely abból áll, hogy a faj szezonális szexuális viselkedését gerjesztik a mesterséges „napsütés” hosszának befolyásolásával. Ez azzal az előnnyel jár, hogy egész évben előállíthatók ikrák és halak. A hím által természetes módon megtermékenyített ikrákat az ívómedence felületéről gyűjtik be. Kb. 5°C-os, emelkedő áramlású tengervizet tartalmazó keltetőgépbe helyezik őket. Az ikrák 12–14 nap elteltével kelnek ki.
Ivadék-telepítés
A természetben a nőstény egymillió ikrát bocsát ki, amelyek túlélési aránya igen alacsony, mert más, ragadozó fajok prédájává válnak, magának a tőkehalnak a kannibalizmusa, az ivadékok által igényelt speciális étrend, valamint a fertőzésekkel szembeni érzékenységük, a tengeri áramlások, a víz minősége és hőmérséklete miatt (amelynek a fejlődés stádiumától függően különbözőnek kell lennie), stb.
A tőkehal ivadékainak nevelése tehát abban áll, hogy olyan fejlett műszaki szintet kell elérni, amely lehetővé teszi e pataméterek hatásának csökkentését úgy, hogy ipari méretekben elfogadható túlélési arányt érjenek el.
• A lárvakultúra – Kikelésüket követő 3–4 napon belül a lárvák (0,2 mg) már elfogyasztották szikhólyagjukat, és az „első táplálási” medencékbe kerülnek áthelyezésre, amelyek 11 °C-os, folyamatos áramlású tengervízzel vannak megtöltve. A lárvákat kerekesférgekkel (mikroszkopikus állati plankton, amelyet a keltető-telepen állítanak elő) táplálják megközelítőleg 2 hónapon át, amíg el nem érik a 0,2 g tömeget.
• Az ivadékgondozó – Az ivadékokat ekkor nagyobb medencékbe helyezik át, amelyben még mindig tengervíz áramlik folyamatos áramlással. Megközelítőleg 2 hónapon keresztül, magas fehérjetartalmú, élettelen táplálékkal - igen finom, összesajtolt por formájában (amelyben néha a keltető-telepen előállított sóférgek is vannak) - fokozatosan elválasztják őket. Be is oltják őket, különösen a vibriosis ellen, amely betegség a faj jelentős elhullását okozhatja. Ettől a stádiumtól kezdve a fiatal tőkehal egyedeket állandó jelleggel mechanikus eljárással válogatják, méretük szerint elkülönítik (osztályozás), mivel a legnagyobb egyedek hajlamosak felfalni a kisebbeket.
• A fiatal egyedek növekedése – Amikor 2 g-ot nyomnak, az ivadékokat nagy medencékbe helyezik, ahol hallisztből és halolajból álló granulátumokkal, valamint növényi fehérjékből álló táplálék-kiegészítőkkel táplálják őket. 30-40 g-os tömeg elérésekor injekcióval beoltják őket a bakteriális fertőzések ellen. Az osztályozás folytatódik a kannibalizmus által okozott elhullás korlátozása érdekében. A fiatal tőkehalak 5–10 hónapig ezekben a nagy medencékben maradnak, amíg el nem érik az 50–200 g-os tömeget. A ketrecbe helyezés tömege valójában a víz hőmérsékletétől, az évszaktól, a ketrec méretétől és a háló hálószemeinek nagyságától, stb. függ.
A tőkehal ivadékainak nevelése tehát abban áll, hogy olyan fejlett műszaki szintet kell elérni, amely lehetővé teszi e pataméterek hatásának csökkentését úgy, hogy ipari méretekben elfogadható túlélési arányt érjenek el.
• A lárvakultúra – Kikelésüket követő 3–4 napon belül a lárvák (0,2 mg) már elfogyasztották szikhólyagjukat, és az „első táplálási” medencékbe kerülnek áthelyezésre, amelyek 11 °C-os, folyamatos áramlású tengervízzel vannak megtöltve. A lárvákat kerekesférgekkel (mikroszkopikus állati plankton, amelyet a keltető-telepen állítanak elő) táplálják megközelítőleg 2 hónapon át, amíg el nem érik a 0,2 g tömeget.
• Az ivadékgondozó – Az ivadékokat ekkor nagyobb medencékbe helyezik át, amelyben még mindig tengervíz áramlik folyamatos áramlással. Megközelítőleg 2 hónapon keresztül, magas fehérjetartalmú, élettelen táplálékkal - igen finom, összesajtolt por formájában (amelyben néha a keltető-telepen előállított sóférgek is vannak) - fokozatosan elválasztják őket. Be is oltják őket, különösen a vibriosis ellen, amely betegség a faj jelentős elhullását okozhatja. Ettől a stádiumtól kezdve a fiatal tőkehal egyedeket állandó jelleggel mechanikus eljárással válogatják, méretük szerint elkülönítik (osztályozás), mivel a legnagyobb egyedek hajlamosak felfalni a kisebbeket.
• A fiatal egyedek növekedése – Amikor 2 g-ot nyomnak, az ivadékokat nagy medencékbe helyezik, ahol hallisztből és halolajból álló granulátumokkal, valamint növényi fehérjékből álló táplálék-kiegészítőkkel táplálják őket. 30-40 g-os tömeg elérésekor injekcióval beoltják őket a bakteriális fertőzések ellen. Az osztályozás folytatódik a kannibalizmus által okozott elhullás korlátozása érdekében. A fiatal tőkehalak 5–10 hónapig ezekben a nagy medencékben maradnak, amíg el nem érik az 50–200 g-os tömeget. A ketrecbe helyezés tömege valójában a víz hőmérsékletétől, az évszaktól, a ketrec méretétől és a háló hálószemeinek nagyságától, stb. függ.
Hizlalás
A hizlalás ugyanolyan fajta úszó ketrecekben történik, mint amelyet a lazac esetében használnak, vagy visszaforgatási rendszert alkalmazó szárazföldi medencékben. A közönséges tőkehalakat halolajból és hallisztből, valamint növényi kivonatokból álló granulátumokkal táplálják. A tőkehalat akkor gyűjtik be és vágják le, amikor elérte a 3–4 kg-os tömeget, vagyis körülbelül két évi hízlalást követően.
Fogyasztás
A levágott tőkehalat feldolgozó üzembe szállítják, amely frissen, tisztítva és feldarabolva árusítja.
A közönséges tőkehal akvakultúrás tenyésztése Norvégiában fejlődött ki, ahol számtalan lazac-tenyésztő fektetett be ebbe az üzleti lehetőségbe többféle formában: tengeri ketrecekben, szárazföldi medencékben, szokásos, vagy bio tenyésztés formjában, stb. A tevékenység fejlődőben van Izlandon, a Feröer-szigeteken és Kanadában. Az Európai Unión belül nagy méretekben történő kísérlet zajlott a Shetland-szigeteken (Egyesült Királyság), amely pénzügyi kudarccal zárult 2008-ban. Jelenleg új fejlesztések Írországban és Skóciában vannak. E tevékenység jövője nagyban függ az Atlanti-óceán északi részén található és az északi-sarki halászterületek közönséges tőkehallal való ellátottságának alakulásától.
A közönséges tőkehal akvakultúrás tenyésztése Norvégiában fejlődött ki, ahol számtalan lazac-tenyésztő fektetett be ebbe az üzleti lehetőségbe többféle formában: tengeri ketrecekben, szárazföldi medencékben, szokásos, vagy bio tenyésztés formjában, stb. A tevékenység fejlődőben van Izlandon, a Feröer-szigeteken és Kanadában. Az Európai Unión belül nagy méretekben történő kísérlet zajlott a Shetland-szigeteken (Egyesült Királyság), amely pénzügyi kudarccal zárult 2008-ban. Jelenleg új fejlesztések Írországban és Skóciában vannak. E tevékenység jövője nagyban függ az Atlanti-óceán északi részén található és az északi-sarki halászterületek közönséges tőkehallal való ellátottságának alakulásától.