Navigation path

Videók és fényképek

Tudnivalók az ESZA-ról

Ebben a részben olyan, az ESZA tevékenységeit ismertető kisfilmek közül választhat, amelyek bemutatják az alap céljait, feladatait és az ESZA által kínált megoldásokat. Az összeállítások között az ESZA fejlődéstörténetéről is találhatók információk, azaz hogy hogyan vált az alap az Európai Unió fontos, foglalkoztatás- és oktatástámogató eszközévé, valamint az egész életen át tartó tanulás ösztönzőjévé.

Egyéni történetek

Az ESZA sikere a több ezer európai uniós polgár sikertörténetén keresztül mérhető le. Az egyéni történetekből kiderül, hogy az érintett polgároknak hogyan nyílt lehetőségük készségeik fejlesztésére, valamint hogy hogyan találtak munkát és vett kedvező fordulatot az életük az alap hozzájárulása révén. Az egyéni történeteket bemutató kisfilmekből az ESZA sokrétű tevékenységeit is megismerhetik az érdeklődők.

Az ESZA Magyarországon

Az ESZA projektjeinek kidolgozására és megvalósítására az Európai Unió bármelyik országában és régiójában sor kerülhet. Válasszon egy országot, ha kíváncsi arra, hogy az ESZA hogyan segíti az ott élőket a munkavégzéshez szükséges készségek elsajátításában és képzés elvégzésében.

RSS és közösségi média

Twitter Facebook RSS

Utolsó frissítés: 24/02/2011 | Az oldal tetejére