Navigation path

Út a munka világába

Az ESZA olyan projekteket támogat, amelyek állást keresők millióinak segítenek munkát találni. Az ESZA-támogatás ezen kívül különös figyelmet szentel azoknak, akik különféle okoknál fogva nehezebben kapnak munkát: például azért, mert készségeik elavultak, vagy azért, mert semmilyen végzettséggel nem rendelkeznek.

Mindenkivel előfordul – általában nem is egyszer –, hogy a munkakeresés kihívásával találja magát szembe. A munkakeresés azonban az emberek egyéni körülményeiből adódóan nagyon különböző helyzeteket jelenthet. Az tehát, hogy az embereknek az általuk igényelt támogatást nyújtsák az álláskereséshez, az álláskeresők igényeihez szabott, megfelelő megközelítést kíván meg.

  • Azok a szakképzett munkavállalói csoportok, amelyeket iparáguk hanyatlása miatt fenyeget munkanélküliség, az ESZA finanszírozása révén tanácsadásban részesülnek, és ha szükséges, átképzésben vesznek részt, melynek során a keresett állásokhoz elengedhetetlen, új készségeket sajátítanak el. Gyakori, hogy ezekre az új készségekre az iparágak alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasághoz való igazodása során keletkezik igény. Az ESZA a munkakeresés célú mobilitást is támogatja nyelvi készségek és munkahely biztosítása révén azok számára, akik Európa-szerte utazva szeretnének munkát találni.
  • Az alacsony-  vagy a semmilyen végzettséggel nem rendelkezők számára az ESZA-programok olyan képzéseket és végzettségeket kínálnak, amelyek javítják a munkaerőpiaci kilátásokat. A gyakran elcsüggedt és passzív tartósan munkanélküliek pedig ösztönzést és iránymutatást kapnak, olyan készségeket sajátítanak el, amelyek ahhoz szükségesek, hogy visszatérhessenek a munka világába és pénzügyi önállóságra tegyenek szert.
Shutterstock/84634720
  • Európában mindenhol nagyon sok szülő – különösen a nők – megszakítják szakmai pályafutásukat a gyermeknevelés miatt, és mire visszatérnének a munka világába, azt tapasztalhatják, hogy készségeik elavultak, és nincsen megfelelő gyermekgondozás. Az ESZA abban nyújt számukra támogatást, hogy frissítsék készségeiket és egyensúlyt teremtsenek a munkahelyen és a magánéletben vállalt felelősségeik között.
  • Az ESZA a vállalkozói szellemet is bátorítja, mint a munka világába vezető utat. A vidéken élő nőknek támogatást nyújt a helyi és idegenforgalmi piacokat kiszolgáló, önálló vállalkozás megalakításához. A művészek és kreatív szakemberek megkapják a szükséges üzleti képzést és tanácsadást ahhoz, hogy képesek legyenek vállalkozások számára innovatív szolgáltatásokat nyújtani. A gyermekeket nevelő szülők online és otthoni vállalkozások indításához szükséges informatikai készségeket sajátíthatnak el.
  • Az ESZA-projektek a szakmaválasztást övező, megrögzött előítéletek leküzdése révén is szélesebbre tárják a karrier lehetőségeket. A tudományra és technológiára építő vállalatok és szervezetek például országos nyílt napokat tartanak fiatal nők számára, hogy bemutassák a műszaki pálya vonzó oldalait. A fiatal férfiak számára hasonlóképpen bemutatják a gondozási szakmák – például az egészségügyi szolgáltatások és a bölcsődei-óvodai ellátás – nyújtotta lehetőségeket.

Az ESZA-projektek Európa-szerte különféle kihívásokkal küzdő emberek millióinak nyújtanak segítséget ahhoz, hogy jobban hozzáférhessenek a munkahelyekhez. Az ESZA támogatja a nemek közötti egyensúly javítását a munkahelyen; segítséget nyújt az embereknek ahhoz, hogy hosszú távon tekintsenek szakmai pályafutásukra és az elsajátítandó készségekre; hatalmas erőforrásokat fordít a tartósan munkanélküliek számának csökkentésére, valamint nagyon sokféle, a munkaszerzés során nehézségekbe ütköző embernek nyújt segítséget ahhoz, hogy leküzdjék az akadályokat, készségekre tegyenek szert és munkát találjanak.