Navigációs útvonal

  • Mobilverzió
  • Az EU_enterprise a Twitteren
  • Facebook
  • YouTube-csatornánk
  • RSS-hírcsatornánk
Kis- és középvállalkozások (KKV)

Európai Vállalkozás Díj - 2011: Részvételi feltételek

Európai Vállalkozás Díj

Valamennyi EU-tagállam, illetve Horvátországból, Izlandról, Norvégiából, Törökországból és Szerbiából nemzeti, regionális és helyi hatóságai, illetve PPP projektjei nevezhetnek. A pályázaton hangsúlyosabb szerepet kapnak ugyan a helyi és regionális szintű projektek, de az országos kezdeményezések is indulhatnak két kategóriában: „Vállalkozói szellem támogatása díj” és „A vállalkozások nemzetközi működésének támogatása díj”. A pályázaton országos szervezetek, települések, városok, régiók és közösségek indulhatnak, továbbá nevezhetnek közhatóságok és vállalkozók, illetve oktatási programok és üzleti szervezetek együttműködésével megvalósult PPP-projektek is. A határokon átnyúló kezdeményezések abban az esetben indulhatnak, ha a nevezést valamennyi résztvevő ország támogatja.

A jelölteknek be kell mutatniuk, hogy milyen, folyamatosan erősödő jelleggel járult hozzá a tevékenységük térségük üzleti életének és gazdaságának fejlesztéséhez a díjat megelőző két évben.

A verseny két fordulóból áll. A pályázók először nemzeti szinten mérettetnek meg. Minden országban két jelöltet választanak ki, akiket 2010. december 10-ig neveznek az európai versenybe. Ha többet szeretne megtudni a pályázatról és az országos határidőkről, lépjen kapcsolatba a kizárólagos kapcsolattartó ponttal vagy ide pdf - 148 KB [148 KB] kattintva keresse meg a nemzeti határidőt.

Az országos nevezési határidőt mindegyik ország önállóan szabja meg.

Az érdeklődők a következő öt kategóriában pályázhatnak díjra:

  • Vállalkozói szellem támogatása díj (Promoting the entrepreneurial spirit)
  • Befektetés a szakértelembe díj (Investing in skills)
  • Az üzleti környezet fejlesztése díj (Improving the business environment)
  • A vállalkozások nemzetközi működésének támogatása díj (Supporting the internationalisation of business)
  • Felelős és felelősségteljes vállalkozás díj (Responsible and inclusive entrepreneurship)

A jelöltek az alábbi feltételek alapján kerülnek elbírálásra:

  • Eredetiség és megvalósíthatóság
  • A helyi gazdaságra gyakorolt hatás
  • A helyi érdekelt csoportok közötti kapcsolatok javítása
  • A program Európa más régióiba való megvalósíthatóságának lehetősége

Országonként legfeljebb két jelölt kerül kiválasztásra, akik továbbjutnak az európai versenyre. Minden jelölt meghívást kap a díjkiosztó gálán való részvételre, amely a nyertesek törekvéseinek elismerését jelenti és egyben lehetőséget ad nekik, hogy nemzetközi környezetben bemutatkozhassanak.

  • Tájékoztató lappdf - 70 KB[~70 KB] 

    български (bg)čeština (cs)dansk (da)Deutsch (de)ελληνικά (el)English (en)español (es)eesti (et)français (fr)magyar (hu)italiano (it)lietuvių (lt)latviešu (lv)Malti (mt)Nederlands (nl)polski (pl)português (pt)română (ro)slovenčina (sk)slovenščina (sl)suomi (fi)svenska (sv)

    AUT-DE pdf - 67 KB [67 KB] AUT-DEIRE-EN pdf - 66 KB [66 KB] IRE-EN
    BE-DE pdf - 67 KB [67 KB] BE-DELUX-FR pdf - 70 KB [70 KB] LUX-FR
    BE-FR pdf - 65 KB [65 KB] BE-FRNO-EN pdf - 66 KB [66 KB] NO-EN
    BE-NL pdf - 63 KB [63 KB] BE-NLSERBIA-EN pdf - 66 KB [66 KB] SERBIA-EN
    CY-EL pdf - 70 KB [70 KB] CY-ELTUR-EN pdf - 64 KB [64 KB] TUR-EN
Normál betűméretLegnagyobb betűméretKüldje el az oldalt ismerősénekOldal nyomtatása