Navigációs útvonal

Kis- és középvállalkozások (KKV)

Díj az európai vállalkozások ösztönzésére – 2012: Országos nyertesek

Díj az európai vállalkozások ösztönzésére

 

Idén több mint 400 projekt mérettetett meg országos versenyeken, hogy elnyerjék a European Enterprise Promotion Awardson (Díj az európai vállalkozások ösztönzésére) való részvétel jogát. Országonként legfeljebb két indulót lehetett nevezni az európai versenyre (eltérő kategóriákban), így az 57 országos nyertes a legjobb országos kezdeményezéseket képviseli a vállalkozás promotálása, a vállalkozók inspirálása és a vállalkozói szellem bemutatása terén a saját országukban.

 

Az indulók száma kissé meghaladta a 2011-es indulók számát, annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet most még nagyobb kihívást jelent. A díj történelmében ez mindössze a második olyan alkalom volt, amikor mind a 27 EU tagállam részt vett a versenyen.

 

1. kategória: A vállalkozói szellem promotálása

 

Belgium: A Bryo kezdeményezés támogatja a flamand régió, start-upjainak előkészítését, és elkötelezett, hogy optimális feltételeket teremtsen a sikeres vállalkozások számára. A projekt több mint 200 új vállalkozás létrejöttéhez vezetett.

Bryo

Bulgária: A StartUp Academy egy egyéves program az ifjú vállalkozók számára. Ez magában foglalja az éves nyitókonferenciát, ahol azok a cégek indulnak, amelyek támogatókat, ügyfeleket vagy partnereket keresnek, és ahol a cégek bemutathatják prezentációikat. Eddig 5000 regisztráció érkezett az éves fórumokra.

StartUP Foundation

Horvátország: A horvátországi Gazdasági Kamara elvégzett egy online felmérést, mely a kis- és középvállalkozások oktatási igényeit vizsgálta, különös tekintettel a vállalkozói képességekre. Ebből megtudták, hogy milyen szinten áll az alkalmazottak vállalkozói képessége és tudása.

Horvátországi Gazdasági Kamara

Ciprus: A Women’s Cooperative Bank azáltal igyekszik elősegíteni a női vállalkozásokat, hogy egyszerű hozzáférést biztosít a finanszírozáshoz a női vállalkozók által felállított együttműködési bankon keresztül. A projekt indulása óta Cipruson a 2001-es 12%-os arányról mára 28%-ra nőtt a női vállalkozások száma.

Women’s Cooperative Bank

Csehország: Az EDUKOL indulóközpont tanácsadói szolgáltatást és üzleti inkubátor egységet biztosít nők számra, így segítve őket saját vállalkozásuk elindításában. A központ azon nők viszonylag nagy száma érdekében jött létre, akik a terhességet követően szeretnének visszatérni a munka világába. Összesen mintegy 121 nőnek segített eddig a központ.

EDUKOL

Észtország: Az ENTRUM egy ifjú vállalkozófejlesztői program (ENTRUM), mely 2010-ben indult azzal a céllal, hogy promotálja a vállalkozói gondolkodásmódot az észt fiatalok körében. Az ENTRUM minden évben más-más észt régióban kerül megrendezésre. A program ingyenes gyakorlati szemináriumokat és hálózatépítési kurzusokat kínál a fiatalok számára. Két éves fennállása óta az ENTRUM 1100 fiatallal dolgozott együtt.

Entrum Foundation

Franciaország: A „French Students Entrepreneurship Plan” (Francia hallgatók vállalkozási terve) egy olyan országos cselekvési terv a felsőoktatási intézményekben, melynek célja a vállalkozások promotálása és olyan intézkedések végrehajtása, melyek felhívják a figyelmet a potenciális vállalkozók képzésének és támogatásának szükségességére. Országosan több mint 250 felsőoktatási intézmény vett részt a cselekvési tervben, aminek eredményeképp 140 000 hallgató részesült annak előnyeiből.

Francia Felsőoktatásért és Kutatásért felelős Minisztérium

Németország: A „German Children and Youth Foundation's Student Companies Network” (Német Gyermekek és Fiatalok Alapítvány Diákvállalkozások Hálózata) koordinálja, kvalifikálja és támogatja a diákvállalkozásokat a hat kelet-német tartományban annak érdekében, hogy promotálja a vállalkozói gondolkodásmódot. A hálózat 2010 óta kb. 4000 embert ért el egy év alatt, melynek 80%-a gyermek és fiatal felnőtt.

Deutsche Kinder

Görögország: A Corallia Clusters Initiative célja a görög vállalkozások támogatása és olyan, a nemzetközi versenytársak számára is rendelkezésre álló lehetőségek biztosítása számukra, amelyek segítségével betörhetnek az érett piacokra. Három éves fennállása óta (2008-2010) 63%-kal nőtt a foglalkoztatottság és 119%-kal a görög termékek exportja.

Corallia Clusters Initiative/Research Center Athena

Írország:  A Kidz Buzzness egy 10-12 éves általános iskolásoknak kifejlesztett játék, melynek célja az, hogy kreatív módon ismertesse meg a gyerekekkel a vállalkozások lényegét. A regionális hatóságok most szeretnék bevezetni ezt a játékot az ír oktatási rendszerbe, hogy minden gyermek profitálhasson a kezdeményezés nyújtotta előnyökből.

Kidz Buzzness

Olaszország: Az „Active Principles – Young Ideas for a better Puglia” (Aktív alapelvek – Fiatal ötletek egy jobb Pugliáért) egy verseny, mely arra ösztönzi Puglia fiataljait, hogy vállalkozói ötleteiket a gyakorlatban is megmutassák. Az első két versenyen 10 000 18-32 éves vett részt, 114 új vállalkozást létrehozva a régióban.

Active Principles

Lettország: A Nordea Business School “From Idea to Investor” (Az ötlettől a befektetőkig) programja féléves képzést biztosít a vállalkozók számára Lettországban. A program végén több mint 20 új vállalat alakult meg.

Nordea Business School

Hollandia: Több mint 500, 4-12 éves gyermek vett részt Groningenben ebben a projektben, ahol saját növényeket termesztettek és fejlesztették vállalkozói képességeiket.

De Torteltuinen B.V.

Lengyelország: A „Farm tourism – the road to success in rural areas” (Farmturizmus – a vidéken elérhető sikerekhez vezető út) elnevezésű projekt célja az, hogy munkát teremtsen a tartós munkanélküliek számára, és hogy fokozza a képzettség szintjét a Kielecki Poviat turisztikai szektorban. A program eredményeképp 20 új „agroturisztikai” farm jött létre.

Farm tourism – the road to success in rural areas

Portugália: A National Creative Industries Prize (Nemzeti Kreatív Válallkozások Díj) erős üzleti potenciállal támogatja a kreatív vállalkozásokat – a nyertes jutalma 25 000 euró. A szűrőn átment 40 projekt tulajdonosai lehetőséget kapnak arra, hogy szakemberek közreműködésével megvalósítsák üzleti terveiket.

National Creative Industries Prize

Románia: A „School for Startups” (Vállalkozásindítás Iskolája) informális oktatási megközelítéssel támogatja a feltörekvő vállalkozókat, különböző vendégprofesszorok és egyéni mentoring biztosításával. A résztvevők fele saját vállalkozást indított a kurzus elvégzését követően.

School for Startups, Románia

Szerbia: A Success Flower Awards (Siker virágai díj) célja az, hogy láthatóbbá tegye a nők által elért sikereket a szerb gazdasági fejlődésben, és hogy a nők tulajdonában levő KKV-k száma a jelenlegi 26%-ról az EU átlag 30%-ra nőjön.

Association of Business Women in Serbia (ABW)

Szlovákia: A Small Carpathian Wine Route (Kis-Kárpátok Borút) egy olyan együttműködés, melynek célja az, hogy javítsa és fokozza a turizmust és a bortermelést a régióban, különös tekintettel a kisvállalkozások támogatására. Az 1996-ban 25 tagot számláló kezdeményezés ma már több mint 357 fősre duzzadt, vagyis a KKV-k több mint fele képviseli magát benne.

The Small Carpathian Wine Route Association

Szlovénia: Az ENSPIRE EU olyan irányelveket keres és próbál meg létrehozni, melyek segítik a vállalkozásokat a sérülékeny célcsoportokban. Az ENSPIRE EU által megalkotott eszközkészlet és a partnerrégiók közti közös csereprogram gondoskodik a know-how-k megosztásáról.

BSC, Poslovno Podporni Centre

Spanyolország: Az „Enterprising Route” (Vállalkozások útja) vállalkozói kultúrát vezet be a Granada Egyetem campusán, és felkelti a hallgatók érdeklődését a saját vállalkozások indítása és futtatása iránt. Ez idén 320 új munkahely és 6 új vállalat létrejöttét eredményezte.

A Granada Egyetem kutatási eredményeinek transzfer irodája

Svédország: A „With full speed into the future” (Teljes sebességgel a jövőbe) projekt célja a vállalkozói kultúra és a kreativitás elültetése Söderhamn városban. A projekt eredményeként új üzleti vállalkozások és fiatal vállalkozók jelentek meg a piacon Söderhamnban.

Söderhamn város önkormányzata

Törökország: Az SME Consultant Development Programme (SME Tanácsadó Fejlesztési Program) egy ingyenes szolgáltatás a török bankszektorban, melynek keretén belül a kapcsolatmenedzserek személyre szabott stratégiákat biztosítanak a KKV-k számára, melyből eddig több mint 1000 vállalat profitált.

SME Consultant Development Programme: Strengthening TEB to strengthen SMEs

Egyesült Királyság: Az Outset projekt célja, hogy a különben nehezen elérhető csoportok körében népszerűsítse/növelje a vállalkozói kedvet A projekt kifejezetten a leginkább rászorulók, például tartós munkanélküliek, nemrégiben elbocsátottak, valamint a fogyatékossággal élők segítésére lett létrehozva. Az Outset elindulása óta 890 munkahelyet teremtett őstermelők közreműködésével.

Outset

 

2. kategória: A képességek fejlesztése

 

Ausztria: A Technology and Innovation Project (TIP) (Technológia és innováció projekt), mely az Alsó-Ausztriai Kereskedelmi Kamara és az alsó-ausztriai regionális kormány vegyesvállalata segít a vállalatoknak innovatív projektötleteik megvalósításában. A TIP évente 500 alsó-ausztriai KKV számára biztosít tanácsadást, és rendez eseményeket és workshopokat.

Alsó-Ausztriai Kereskedelmi Kamara

Franciaország: A nyilvános irányelv kezdeményezés, a PROGRESS célja a szociális és szolidaritáson alapuló gazdaság támogatása. 2008 óta több mint ezren vettek részt a képzésben, és 2006 óta 74 projekt kapott támogatást, ami 880 új munkahely létrejöttét jelentette.

Région Champagne-Ardenne

Németország: A „Small Business Management” (Kisvállalkozások vezetése) egy speciális program a Duisburg Egyetemen, melynek célja a vállalkozói tudás és szakértelem fejlesztése. 1999 óta a projekt 100 vállalkozás elindulásánál működött közre, melyek összesen több mint 350 munkahely létrehozásához járultak hozzá.

Duisburg-Essen Egyetem

Magyarország: Magyarország egyre fejlődő textiliparával a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület optimális varrási eljárást promotál a ruhaüzemekben induló akkreditált felnőttképzési programok biztosításával. A program kezdete óta az egyesület 13 üzemben szervezett képzéseket mintegy 128 gyakornok számára.

Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület

Írország: A castlebari Innovation in Business Centre (Innováció az Üzleti Központban) az évente megrendezésre kerülő a Spirit of Entrepreneurship (Vállalkozási szellem) rendezvényen bátorít vállalkozások indítására.  Az esemény idén több mint 400 érdeklődőt vonzott.

Innovation in Business Centre

Lettország: A vállalkozói társasjátékot, a „Time for Business”-t (Üzleti idő) azért készítették, hogy vonzóvá tegye az üzleti világot a gyermekek és a fiatalok számára. A játék sikeres indulásában a Lett Egyetem is részt vett. Több mint 1000 darabot adtak el a játékból.

Time for Business

Málta: A „Grand Tour of Taste 2011” (Körutazás az ízek világában 2011) a kisvállalkozásokat, így például az éttermeket és a helyi bortermelőket hivatott népszerűsíteni. Ez kiváló alkalmat nyújtott Málta és Gozo kultúrájának és konyhájának bemutatására, amiről nem csak országszerte, de Európa-szerte is értesülhettek az emberek a médiából.

Victoria Local Council, Citta Victoria

Hollandia: A Yes!Delft megalkotta a YES!Pro elnevezésű vállalkozásfejlesztési programot, mely intenzív képzést biztosít a fiatal vállalkozók számára. Az elmúlt 7 évben a YES!Delft 100 cég útnak indulásában segédkezett.

YES!Delft – Building Tomorrow’s Leading Firms (A jövő vezető vállalatainak megteremtése)

Lengyelország: Az Economics and Services School Complex (Közgazdaságtan és Szolgáltatások Iskolakomplexum) elindított egy projektet a hallgatók vállalkozói tevékenységének támogatása céljából. A hallgatók a projekt keretein belül vállalkozást irányíthatnak (pl. étkeztetés) és képzésben részesülnek.

Gliwice

Románia: A CIBIB azzal a céllal jött létre, hogy kialakítsa a vállalkozói szellemet a fiatalok körében, és hogy oktatást, szakmai gyakorlatot és szakmai képzést biztosítson számukra.

Kreatív és Innovatív Üzleti Inkubátor Központ

Szerbia: 2005 óta a Műszaki Tudományok Kar azzal a céllal támogatja a Best Technology Innovation Competition (BTIC) versenyt (Legjobb technológiai innováció verseny), hogy promotálja az innovációt a hi-tech szektorban.  A projekt 65 új hi-tech cég megalakulásához vezetett.

Újvidéki Egyetem, Műszaki Tudományok Kar

Spanyolország: A Vitamin E projekt újgenerációs vállalkozókat támogat Castillában és Leonban azáltal, hogy oktatási anyagokat biztosít a növendékek számára az általános iskolásoktól a felsőoktatási hallgatókig. A projekt 162 000 növendéket segített a régióban.

Vitamin E, vállalkozás-oktatás Castillában és Leonban

Svédország: A Campusi12 azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a digitális képi megjelenítést és a vállalkozói szellemet egy kis katonai faluban, Eksjöben. 2009. júliusi megalapítása óta a résztvevő partnercégek száma megkétszereződött, így számuk elérte 100-at – de ami a legfontosabb, hogy a hallgatók immár sokkal elkötelezettebbek az iránt, hogy maguk is vállalkozók legyenek.

Visualisation Park


3. kategória: Az üzleti környezet javítása

 

Ausztria: A Move IN and GrOw (MINGO) kezdeményezés több mint 2500 helyi vállalkozónak segített az elindulásban kedvező bécsi irodabérlemény biztosításával, valamint személyre szabott tanácsadással és képzési lehetőségekkel.

Mingo Services – Support for SMEs

Horvátország: A hajócsörlőket tervező Adria Winch egy kedvezményes hitelnek köszönhetően be tudott fektetni egy plazmavágóba, és ennek eredményeképp bevételeit 48 millió kunáról 84 millióra tudta növelni 2012-ben.

Adria Winch

Dánia: A professzionális B2B szolgáltatás, az Early Warning (Korai figyelmetetés) azáltal segíti a bajba jutott vállalkozásokat, hogy segít nekik üzleti igényeik kielégítésében. A segítséget egy hozzávetőleg 120 széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkező önkéntes tanácsadóból álló hálózat biztosítja.

Early Warning

Észtország: Az e-Éves jelentés lehetővé teszi az észtországi vállalkozók számára, hogy éves jelentéseiket a Központi Kereskedelmi Nyilvántartás elektronikus jelentésküldési mechanizmusának segítségével juttassák el – ami több mint 4,5 millió euró megtakarításához vezetett.

Nyilvántartások és Információs Rendszerek Központja

Finnország: A Procurement Agent (Beszerzésközvetítési Központ) képzésekkel, tájékoztatással és a pályázat sikeresebbé tételét célzó eszközökkel támogatja a KKV-k részvételét a közbeszerzési pályázatokban. Ez a szolgáltatás eddig 89 pályázónak segített, és most tervezik ennek országos szinten történő bevezetését.

Procurement Agent

Finnország: A Turku Egyetem Alkalmazott Tudományok Karának Salo szaka promotálja a vállalkozást, a csapatmunkát, a készenlétet és a vállalkozás iránti étvágyat mint 10 éves projektjének magját. Eddig 25 vállalat alakult, melyek közül három hallgatók tulajdonában van.

Turku Egyetem Alkalmazott Tudományok Karának Salo szaka

Olaszország: A FaciliTO a városi kis- és középvállalkozások nehézségeinek leküzdését célozza tanácsadással vagy pénzügyi támogatás biztosításával.  Több mint 200 vállalkozás kereste fel a FaciliTO-t, közülük pedig 93 kapott pénzügyi támogatást.

Torino város önkormányzata

Egyesült Királyság: A „Winning Formula for High Performance Technology” (Nyerő receptek a magas teljesítményű technológiára) projekt megóvta a Silverstone-i brit Grand Prix-t: 21 000 munkahelyet védett meg a helyi közösség számára azáltal, hogy felvett egy 10 millió fontos kölcsönt a Silverstone-i pálya számára.

Egy nyerő recept – magas teljesítményű technológiánk védelme

 

4. kategória: A vállalkozás globalizációjának támogatása

 

Belgium: Az EXPLORT megerősíti a vallon régiók exportkapacitását. Szakképzett és tapasztalt munkaerőt biztosít a kereskedelemben oly módon, hogy lehetőséget biztosít a fiatalok számára szakmai gyakorlat szerzésére külföldi cégeknél. Ebből a kezdeményezésből eddig 2103 hallgató és végzős, valamint 821 cég és operátor profitált.

EXPLORT

Magyarország: A „The Hungarian Dental Tourism Project” (Magyar Fogászati Turizmus Projekt) célja az, hogy Magyarország vezető szerepet töltsön be a fogászatban. Ennek érdekében létrehozott egy magyarországi fogászatokból álló hálózatot, hogy így növelje a Magyarországra érkező „fogászati turisták” számát. A projekt eredményeképp 80 fogászati rendelő nyílt meg.

Magyar Fogászati Turizmus Programiroda

Litvánia: Létrehoztak egy „Versenyképességi központot”, melynek célja a litvániai export piac üzleti versenyképességének figyelése. A projekt pénzügyi támogatást és segítséget nyújt a KKV-k számára.  Litvániában 60 vállalat vette igénybe a központ szolgáltatásait.

Versli Lietuva VšĮ

Málta: A Máltai Kereskedelmi Kamara kiválasztott néhány külföldi regionális kereskedelmi kamarát, hogy összevesse egymással a helyi és a külföldi kisvállalkozásokat. Ennek eredményeképp fórumokat tartottak különböző országokban, és kiosztották az első „Országos vállalkozástámogatói díjakat”.

A Máltai Kereskedelmi Kamara

Portugália: A Douro régióban öt kisebb bortermelő összefogott, hogy kifejlesszenek egy márkát, amely a Douro borokat népszerűsíti világszerte  – ennek eredményeképp a borok exportja 134%-kal nőtt.

Alcep Portugal Global vagy Douro Boys

Szlovákia: A REGIONFEMME projekt támogatja a női vállalkozók határon túli munkáját azáltal, hogy erőforrásokat és know-how-kat biztosít számukra. A projekt emellett olyan erőforrásokat kínál, mint például a szemináriumok, a nyelvtanfolyamok vagy a női vállalkozók adatbázisához való hozzáférés.

A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara Pozsony Regionális Kamarája (SCCI)

 

5. kategória: Felelősségteljes és nyitott vállalkozás

 

Bulgária: A „Sprite Graffiti Fest” a fiatal művészek fejlődését támogatja, és lehetőséget biztosít a profi művésszé válásra a kortárs művészetek minden területén. A több mint 200 művész közül sokan folytatták kreatív munkájukat hivatásos művészként az iskola vagy az egyetem befejezését követően.

„Radar” Ifjúsági-Kulturális és Kortárs Művészetek Szövetsége

Ciprus: A történelmi Kalopanayiotis város megőrzése és fejlesztése érdekében az ETAK KALOPANAYIOTI magánbefektetőket keresett, hogy javítsa a lakosok életminőségét, és hogy megóvja a város egyedi környezetét. Az Eteria Touristikis Anaptixis Kalopanayiot vállalat több vállalkozó közös erőfeszítései révén jött létre.

ETAK KALOPANAYIOTI Ltd.

Csehország: A Most megyei jogú város azon munkálkodott, hogy csökkentse a munkanélküliek számát a közbeszerzések egy szociális záradékán keresztül, ami lehetővé tette a nyilvános terek újjáépítését, a takarítást és a kisegítőépület-munkálatokat, különösen a deprivált területeken. Tízen találtak maguknak munkát, ebből 9 cigány kisebbségi volt.

Most megyei jogú város

Görögország: A Chios Masitha Growers Association (Chios Masitha Termelők Szövetsége) kiváló minőségű görög termékeket állított elő, és megalkotott egy görög és nemzetközi üzlethálózatot, hogy promotálja a mastihai termékek értékesítését. 2005 és 2010 között az értékesített mastihai áruk értéke és mennyisége stabilan növekedett.

Chios Mastiha Growers Association

Litvánia: A GATES projektet az ENSZ Fejlesztési Programja hozta létre Litvániában azzal a céllal, hogy képzést és támogatást nyújtson több mint 500 KKV számára. Ez idáig több mint 500 litvániai kis- és középvállalkozásból több mint 2500-an vettek részt a projektben.

Az ENSZ fejlesztési programja Litvániában

Luxemburg: Az INDR létrehozta az országosan elismert, „Socially Responsible Company” (Társadalmi felelősséget vállaló cég) címkét, amit azok a (elsősorban kis- és közép-) vállalkozások kaphatnak meg, akik társadalmi felelősségvállalást mutatnak. 2010 óta az INDR több mint 600 vállalat felelősségvállalását segítette elő, és 51 számára ítélte oda a címkét.

Fenntartható Fejlődés és Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalásának Országos Intézménye

Törökország: A „Disabled at Work” (Munkában akadályozott) egy török-holland közös projekt, mely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a csökkent munkaképességű embereket azáltal, hogy képzést kapnak és mentori programban részesülnek. A projekt eredményeképp 194-en részesültek képzésben, és 65-en tudtak elhelyezkedni.

Denizli város önkormányzata

Link ajánlása: FacebookGoogle+LinkedInKüldje el az oldalt ismerősének

Normál betűméretLegnagyobb betűméretOldal nyomtatása