Navigációs útvonal

Uniós tevékenységek a felsőoktatás területén

Miről is van szó?

A nemzeti oktatási és képzési rendszerek kialakítása és működtetése az uniós tagországok kormányainak hatáskörébe tartozik, az pedig az egyetemek feladata, hogy saját tanterveiket összeállítsák. Tekintettel azonban arra, hogy a felsőoktatási rendszereknek Unió-szerte hasonló kihívásokkal kell szembenézniük, egyértelmű előnyök származnak abból, ha az EU-országok együttműködnek egymással.

Miért van szükség európai szintű együttműködésre a felsőoktatás terén?

A felsőoktatás közvetlenül és – a kutatással, illetve az innovációval kialakított kölcsönhatásrendszere révén – közvetve is meghatározó szerepet játszik a személyes és a társadalmi fejlődésben. Alapvető feladat hárul rá a tekintetben is, hogy Európa magasan képzett humántőkével, művelt emberfőkkel rendelkezzen, mert csak így tud munkahelyeket létrehozni, gazdasági növekedést felmutatni és jólétet biztosítani polgárai számára.

A felsőoktatási intézmények rendkívül fontos partnerek a gazdasági növekedés fellendítésére és fenntartására irányuló uniós stratégia megvalósításában. Az Európa 2020 stratégia célként határozta meg, hogy 2020-ra az európai fiatalok 40%-a rendelkezzen felsőfokú iskolai végzettséggel.

Mit tesz a Bizottság a felsőoktatás terén?

Az Európai Bizottság szorosan együttműködik a szakpolitikai döntéshozókkal annak érdekében, hogy elősegítse a felsőoktatási politikák továbbfejlesztését az uniós országokban, összhangban az Oktatás és képzés 2020 stratégiával. A felsőoktatás korszerűsítését célzó ütemterv öt kiemelt prioritást határoz meg az uniós felsőoktatási rendszerek számára. Ezek a következők:

  1. a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók számának növelése;
  2. az oktatás és tanulás minőségének és relevanciájának javítása;
  3. a diákok és a felsőoktatási intézmények által alkalmazott szakemberek mobilitásának előmozdítása és a határokon átívelő együttműködés ösztönzése;
  4. az oktatás, a kutatás és az innováció közötti tudásháromszög megerősítése;
  5. hatékony mechanizmusok kidolgozása a felsőoktatás irányítása és finanszírozása terén.

A fenti célok megvalósítása érdekében az Európai Bizottság olyan eszközöket fejleszt ki és finanszíroz, amelyek elősegítik a mobilitást (európai kreditátviteli és -gyűjtési rendszer, oklevélmelléklet), javítják a készségek és képesítések elismerését, és megkönnyítik a hozzáférést az európai felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos információkhoz.

A Bizottság a bolognai folyamatot is támogatja, mely az európai felsőoktatási térség létrehozása céljából az európai felsőoktatási rendszerek reformját hivatott elősegíteni, ezen túlmenően pedig ösztönzi, hogy az országok a felsőoktatással foglalkozó munkacsoport keretében tapasztalatot cseréljenek egymással a náluk bevált szakpolitikai módszerekről.

Végezetül pedig a Bizottság irányítja az Erasmus+ programot, mely tanulmányi lehetőségek széles skáláját kínálja a felsőoktatási rendszerekben tanuló diákok számára, ezen túlmenően pedig támogatja az Unión kívüli országok részvételével megvalósuló nemzetközi felsőoktatási kezdeményezéseket.

Milyen lépésekre került sor eddig?

Az Európai Bizottság több szakpolitikai dokumentumot is előterjesztett a tárgyban, köztük Az európai felsőoktatási rendszerek által az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés terén tett hozzájárulás növelése című közleményt, melyet jóváhagytak az uniós oktatási miniszterek és elfogadott az Európai Parlament. A Bizottság támogatja a felsőoktatás modernizációját célzó program végrehajtását. Ennek eszközét szakpolitikai helyzetelemző tanulmányok készítése, a bevált módszerek átadása és átvétele, valamint egyes pénzügyi eszközök, pl. az Erasmus+ program és az európai strukturális és beruházási alapok jelentik.