A monetáris politika célja a gazdaságban rendelkezésre álló pénzmennyiség szabályozása. Ennek a pénzmennyiségnek arányban kell állnia a gazdaság szükségleteivel azért, hogy alacsony inflációs ráta mellett biztosítható legyen a megfelelő foglalkoztatási szint és növekedés.

A monetáris politika a jegybankok – például az Európai Központi Bank (EKB) – hatáskörébe tartozik. Ennek a tevékenységi körnek része egyebek mellett az irányadó kamatuk emelése és csökkentése.

Az irányadó kamat jellemzően az az ár, amelyért a jegybankok hitelt nyújtanak a kereskedelmi bankoknak. Meghatározza, mennyi hitelt vesznek fel a kereskedelmi bankok a jegybanktól, illetve hogy mekkora kamatlábat számítanak fel a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak a hitelért. Ezáltal a jegybank irányítja a gazdaság pénzkínálatát, más szóval likviditását.

Ha a bankok felemelik a kamatlábakat:

• drágulnak a hitelek;
• az emberek kevesebb hitelt vesznek fel például lakás vagy új autó vásárlására;
• az emberek szívesebben takarítják meg pénzüket, mintsem hogy elköltenék;
• kevesebb pénz van forgalomban, ezért csökken a kereslet;
• a kereslet csökkenése általában árcsökkenéshez vezet, így az inflációs ráta szintén csökkenni fog.

Ezzel szemben ha a bankok csökkentik kamatlábaikat, a hitel olcsóbb lesz, több pénz áramlik a gazdaságba, nő a kereslet, és ezáltal emelkedik az inflációs ráta is.

Ha az infláció alacsony és stabil, a kamatlábakat is alacsony szinten lehet tartani.

Az Európai Unió monetáris politikájáért a 27 tagállam jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) felelnek. A jegybankok és az EKB együtt alkotják a Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER). A csoporton belül az euróövezethez tartozó tagállamok nemzeti bankjai és az EKB alkotják az eurórendszert.

Az EKB és az eurórendszer jegybankjai irányítják az euróövezet monetáris politikáját. Az elsődleges célkitűzésük „az árstabilitás fenntartása”, azaz az inflációs ráta 2% alatt, de annak közelében tartása. Az euró bevezetése óta – különösen a korábbi évtizedekkel összehasonlítva – az eurórendszernek nagyrészt sikerült is elérnie ezt a célt.

Ábra: Az Európai Központi Bank által nyújtott hitelek kamatlábai

Ha megjósolható az infláció mértéke, az emberek megalapozott döntéseket hozhatnak jövőbeni vásárlásaikról és beruházásaikról. Az árstabilitás fenntartásával megelőzhetők az elhúzódó inflációs vagy deflációs időszakok – ez utóbbi fogalom igen sokféle ár tartós és öngerjesztő csökkenését jelenti. Az ártalmas defláció egyik példája az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága, amikor a megszorító monetáris politika hozzájárult a kiadások gyors és nagymértékű csökkenéséhez, emiatt csökkentek az árak és a gazdaság aktivitása hanyatlásnak indult.

A 2% alatti, de ahhoz közeli inflációs ráta elég alacsony ahhoz, hogy a gazdaság teljes mértékben kihasználhassa az árstabilitás nyújtotta előnyöket. Ez a célkitűzés „kellő mozgásteret hagy a deflációs kockázatok elkerülésére” is.

A költségvetési politika azt határozza meg, hogy az egyes államok hogyan és mennyi pénzt szednek be és költenek el (azaz a költségvetést). Az állam rendszerint úgy jut bevételhez, hogy bizonyos díjakat szab meg, illetve adókat vet ki a magánszemélyek és üzleti vállalkozások áruira, szolgáltatásaira vagy jövedelmére. Másrészt ezt a pénzt el is költi, többek között szociális támogatásra vagy infrastrukturális projektekre.

Az adókulcsok és az, hogy miként költi el az állam a beszedett és kölcsönvett pénzt, a legtöbb gazdaságban jelentős szerepet játszik. Minél nagyobb az állam bevétele, annál kevesebb pénz marad az emberek zsebében, amit elkölthetnek. Másfelől ha az állam kiadásokat eszközöl, azaz például beruház különféle infrastruktúrákba vagy szolgáltatásokba, azáltal pénzt pumpál a gazdaságba, ami növeli a keresletet.

Ilyen módon a költségvetési politika befolyásolhatja az infláció hajtóerőit – a keresletet és a kínálatot –, ezáltal az infláció emelkedését vagy csökkenését okozhatja.

Az Európai Unióban a költségvetési politika az egyes tagállamok hatáskörébe tartozik, és ez az euróövezet tagállamaira is érvényes. A 27 tagállam azonban megegyezett abban, hogy összehangolják költségvetési politikájukat a Stabilitási és Növekedési Paktumban (SNP) és a Szerződésben foglalt iránymutatások szerint. A paktum legfontosabb elemei azok a követelmények, amelyek szerint a költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 3%-a, az államadósságot pedig a GDP 60%-a alatt kell tartani.

Az SNP célja a hatékony és eredményes államháztartási gazdálkodás biztosítása. A paktum a közös valutával és az euróövezet egységes monetáris politikájával együtt a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) szerves részét képezi. Az Európai Bizottság feladata az SNP-ben előírt szabályok betartásának ellenőrzése: e feladatának a tagállamokkal együttműködve tesz eleget.

Ábra: A költségvetési hiány alakulása az euróövezetben (1992–2008) a GDP százalékában kifejezve

Európai Bizottság – Gazdaság és pénzügyek: Stabilitási és Növekedési Paktum