Navigációs útvonal

Gyakran feltett kérdések

Gyakran feltett kérdések

Milyen előnyökkel járt az euró bevezetése?

Az euró bevezetése egyértelműen előnyösnek bizonyult. Lendületet adott a kereskedelem és a beruházások bővülésének, árstabilitást eredményezett, és hosszan tartó munkahely-teremtési folyamatot indított útnak. A közös valuta használata megkönnyítette és olcsóbbá tette a polgárok számára az utazást, és új üzleti lehetőségeket nyitott meg a vállalkozások előtt.

Eredeti formájában a gazdasági és monetáris unió nem biztosított megfelelő védelmet az euróövezet számára a világméretűvé terebélyesedő pénzügyi válsággal szemben, 2010 óta azonban az EU folyamatosan javítja a rendszer működését: hatékonyan orvosolja a hiányosságokat, és stabil keretrendszert hoz létre, mely elősegíti a fenntartható gazdasági növekedést és munkahelyteremtést, valamint a rendezett államháztartási viszonyok fenntartását.

Hogyan tudják kiigazítani pénzpolitikájukat gazdasági sokkhatások idején azok az országok, amelyek bevezették az eurót, és ezért már nem értékelhetik le nemzeti fizetőeszközüket?

Csak azok a gazdaságok tudják megőrizni versenyképességüket a világgazdasági változások közepette, amelyek kellően rugalmasak. Ez nem csak a közös valutát használó országokról mondható el, de esetükben hatványozottan igaz.

A leértékelés mindössze egy azok közül az eszközök közül, amelyeket az országok a változásokhoz való alkalmazkodás céljából segítségül hívhatnak, és semmi esetre sem csodaszer. Akkor pedig semmi haszna sincs, ha más országok is leértékelik a saját fizetőeszközüket. Egyes esetekben az árfolyam módosítása rövid távon javíthatja a helyzetet, de nem orvosolja a mélyben megbújó gazdasági problémákat, és az adott ország gazdaságát sem helyezi szilárdabb alapokra.

Az országok más szakpolitikai eszközöket is igénybe vehetnek ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a gazdasági sokkhatásokhoz, és megőrizzék versenyképességüket. Ezek az eszközök különösen fontosak az euróövezetet alkotó országok esetében. A megfontolt fiskális politika jó kiindulási alapot jelent, mivel mozgásteret biztosít a kormányok számára ahhoz, hogy a költségvetés alakítása révén ellensúlyozzák a gazdasági tevékenység ingadozásait. Középtávon azzal lehet biztosítani a gazdaság versenyképességét és rugalmasságát, ha az országok megfelelő strukturális politikát folytatnak a munkaerőpiac, az üzleti környezet és az oktatás terén, illetve ha hatékony közigazgatási rendszert működtetnek.

A makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárás segítségével ma már hatékonyan észlelni tudjuk az Európai Unió, azon belül is különösen az euróövezet egy vagy több tagországát érintő makrogazdasági egyensúlyzavarokat, és szükség esetén korrigálni is tudjuk azokat. Ez döntő előrelépést jelent a válság kitörése előtti helyzethez képest.

Hozott-e konkrét eredményeket, sikereket az európai szemeszter, a gazdaságpolitikai koordinációt célzó új uniós kezdeményezés?

Az elmúlt néhány évben az európai szemeszter sikeresen működött, és számos tagországban, több szakpolitikai területen kézzelfogható eredményeket hozott.
Sok tagállam tett hatékony lépéseket annak érdekében, hogy – az európai szemeszter keretében megfogalmazott szakpolitikai ajánlásokkal összhangban – javítsa saját államháztartásának helyzetét. Bulgária, Lettország és Észtország sikeresen teljesítette a számára meghatározott költségvetési hiánycélt, Németország pedig többletet ért el, aminek köszönhetően nagyobb gazdaságpolitikai mozgástér áll a rendelkezésére.

A fentieken túlmenően a költségvetési keret határozott megerősítése is említést érdemel, amire többek között Bulgáriában került sor (mindenekelőtt a nemzeti költségvetési célkitűzések és a regionális szintű fiskális szakpolitika közötti koherencia biztosítása céljából). Ezzel egyidejűleg sok tagállam tett érdemben azért, hogy a lakosság elöregedéséből adódó strukturális államháztartási kihívásokat kezelje. Ebből a szempontból a legfontosabb válaszlépések közé tartozik a nyugdíjrendszerek, illetve – egyes tagállamokban, köztük Németországban – az egészségügyi és a tartós ápolást és gondozást biztosító rendszerek közép-, illetve hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása.
Ami a pénzügyi szektort illeti, több tagállam (Belgium, Németország, Spanyolország, Olaszország, Lettország, Magyarország, Portugália, Románia és az Egyesült Királyság) is megszilárdította felügyeleti és szabályozási keretrendszerét és/vagy egyéb lépéseket tett annak érdekében, hogy a bankszektor stabilitását biztosítsa.

A versenyképesség javítását és a gazdasági növekedés ösztönzését célzó reformok keretében sok tagállam megerősítette alapfokú és középfokú oktatási rendszerét, lendületet adva a tudásalapú társadalom kiépítésének. A tagállamok egy részében javul az energiahálózatok összekapcsoltsága és – elsősorban a fenntartható energiaforrásoknak köszönhetően – egyre diverzifikáltabbá válik az energiaellátás, míg más tagállamok a versenyképességgel kapcsolatos problémák elhárítására és nemzetközi versenyképességük javítására összpontosítanak. Pozitívum az is, hogy néhány tagországban csökkentek a vállalkozásokra nehezedő szabályozási terhek.

Sok tagállam hozott az uniós ajánlásokkal összhangban aktív munkaerő-piaci intézkedéseket abból a célból, hogy javítsa a munkaerőpiac működését. Számos olyan intézkedés is született, amely arra irányul, hogy az idősebb munkavállalók lehetőséget, illetve kedvet kapjanak arra, hogy még ne vonuljanak nyugdíjba, hanem továbbra is aktívan dolgozzanak.
Az itt felsorolt példák egyértelműen jelzik, hogy az európai szemeszter eredményes, de ahhoz, hogy a folyamat hatékonyan működjön, elengedhetetlenül fontos a tagállami kormányok tevékeny együttműködése.

Hogyan függ össze egymással a tagállami, illetve az uniós döntéshozatal és az elszámoltathatóság a gazdasági és a monetáris unión belül?

Rendkívül fontos az egyértelműség és az átláthatóság azt illetően, hogy az egyes döntésekért melyik (az európai uniós vagy a tagállami) döntéshozatali szint szereplői tartoznak felelősséggel. Ugyannak a szintnek kell elszámoltathatónak lennie, amelyik a felelősséget viseli az adott döntésért.

Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris unióra vonatkozó tervezete kimondja, hogy ha valamelyik szintről feladatokat ruháznak át egy másik szintre, akkor az elszámoltathatóságot ezen az új szinten kell biztosítani.

Hogyan befolyásolják a tagállamok és a tagállami parlamentek szuverenitását azok a változások, amelyeket a gazdasági kormányzásra vonatkozó új uniós szabályok vezettek be?

Az EU-tagállamok, különösen az euróövezetbe tartozó országok közös keretrendszert fogadtak el annak érdekében, hogy rendezett költségvetési és gazdasági politikát működtessenek. A keretrendszer egyebek mellett rögzíti, mi az a felső határérték, amelyet veszélyes túllépni a költségvetési hiány és az államadósság tekintetében. Ez azért vált szükségessé, mert a gazdasági válság során a saját kárunkon tanultuk meg, hogy ha valamelyik tagállam nem folytat kiegyensúlyozott költségvetési és gazdaságpolitikát, az nemcsak az érintett ország gazdasági növekedését és foglalkoztatási teljesítményét rontja számottevően, hanem az eurózónát alkotó többi országra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat.

A közösen elfogadott keretrendszer megléte nem jelenti azt, hogy Brüsszel felelős a költségvetési és a gazdaságpolitikáért. Épp ellenkezőleg, a tagállami kormányok döntenek arról, milyen mértékű adókat vetnek ki, és mire fordítják a közpénzeket. Erről országgyűlésüknek tartoznak elszámolni.

A változtatások nem érintik a tagállami parlamentek szerepét. Azt a célt szolgálják, hogy a tagállami parlamentek tájékozottabban tudják elbírálni, megfelelő költségvetés-tervezetet dolgozott-e ki országuk kormánya. A parlamentek a költségvetés nyomon követését célzó új folyamat minden egyes szakaszában tájékoztatást kapnak az új uniós jogszabályok alapján elvégzett értékelő munka eredményéről.

A tagállamok szuverenitása tehát nem csökken a változások következtében. Az EU nem vezetett be további szabályokat, és a költségvetések elfogadásával kapcsolatos hatáskörök sem módosultak. Az Európai Bizottság új szerepe a tájékoztatás és a nyomon követés. A Bizottság információkat biztosít a tagállami parlamentek számára, amelyeket azok felhasználhatnak a költségvetés megvitatása során.

Figyelmen kívül hagyja-e a gazdasági növekedés szempontját az Európai Unió, amikor tanácsot ad a válság sújtotta tagországoknak?

Nem. Azon túlmenően, hogy államháztartásuk rendbe tételére szólítja fel az érintett országokat, az EU azt is szorgalmazza, hogy a szóban forgó kormányok léptessenek életbe gazdasági reformokat a gazdasági növekedés és a versenyképesség előmozdítása céljából. A válságba jutott országoknak gyakran rendbe kell hozniuk bankrendszerüket, hogy a cégek és a lakosok beruházásaikhoz hitelhez tudjanak jutni.

A költségvetési bevételek sok esetben növelhetők, ha az érintett tagállamok javítják költségvetési gazdálkodásukat és adórendszerüket.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek az országok pénzügyi segítséget is kapnak.

Az Európai Unió Európa 2020 néven közös stratégiát is kidolgozott annak érdekében, hogy elősegítse a munkahelyteremtést és a fenntartható gazdasági fejlődést.

Ezen túlmenően az EU számottevően megnövelte az Európai Beruházási Bank hitelnyújtási kapacitását.

Miért hangsúlyozza a Bizottság a költségvetési konszolidáció fontosságát annak ellenére, hogy az esetenként visszafogja a gazdasági fejlődést?

Legfontosabb célunk az, hogy ismét fenntartható fejlődési pályára állítsuk az Európai Uniót, és hogy munkahelyeket hozzunk létre az uniós polgárok számára. Ehhez csökkenteni kell az államadósságot, amely még mindig túl magas az EU, illetve az euróövezet országaiban.

Az idejében és gyorsan megkezdett hiánycsökkentés eredményesnek bizonyult. Ha lassan is, de visszatérőben van a növekedés, ami lehetővé teszi, hogy mérsékeltebb ütemben hajtsuk végre a költségvetési konszolidációhoz szükséges kiigazításokat. Mostanra a hangsúly áthelyeződött arra, hogy megfelelő egyensúlyt alakítsunk ki a kiadások és az adóbevételek között. Ha növelnünk kell az adóbevételeket, gondoskodnunk kell arról, hogy a lehető legnagyobb mértékben szem előtt tartsuk a gazdasági növekedés szempontját. Ezért el kell törölnünk az indokolatlan mentességeket, és a jövedelemadózásról a fogyasztás, a környezetszennyezés és az ingatlantulajdon megadóztatására kell helyeznünk a hangsúlyt.

A bizalom helyreállításához és a gazdasági versenyképesség javításához elengedhetetlenül fontos, hogy hiteles stratégiát dolgozzunk ki a magas adósságállomány felszámolása céljából.

És itt nem csak az államadósságról van szó: a riasztási mechanizmus keretében készült jelentés rámutatott arra, hogy a magánszektorban felhalmozódott tekintélyes adósságállományt is csökkenteni kell, ha ennek hiányában túl lassú az előrelépés.

Az 1 billió eurós uniós költségvetés központi rendeltetése a gazdasági növekedés előmozdítása. Forrásai segíteni tudnak abban, hogy a tagállamok akkor is szinten tartsák a kulcsfontosságú beruházások finanszírozását, ha le kell faragniuk az állami kiadásokat.

Szolidáris-e Európa azokkal a tagállamokkal, amelyek nehézségekkel küzdenek?

Igen. Az elmúlt néhány évben az európai tagországok kormányai 700 milliárd eurót különítettek el abból a célból, hogy pénzalapot hozzanak létre a válságba jutott országok megsegítésére. Az alapból eddig 356 milliárd eurót bocsátottak Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország és Ciprus rendelkezésére.

Az Európai Unió a jövőre is igyekszik felkészülni. A ténylegesen és szorosan integrált gazdasági és monetáris unó kialakításáról szóló tervezetben (lásd: „a valódi, szoros gazdasági és monetáris unió tervezete”), az Európai Bizottság több elképzelést is felvázol arra vonatkozóan, hogyan lehet közös kötvénykibocsátás, valamint közös adósságtörlesztési alap és korlátozott mértékű, közös források létrehozása révén elmélyíteni az euróövezeti országok egymás irányában tanúsított szolidaritását. Lásd ezzel kapcsolatban a vonatkozó sajtóközleményt és feljegyzést.

A bajba került országoknak kötelező-e igénybe venniük az EU pénzügyi segélyprogramjait?

Az EU nem kötelezi gazdasági kiigazítási programok végrehajtására a nehézségekkel küzdő tagállamokat. Ha valamelyik tagállam segítségre szorul, akkor a kérdéses ország az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal – azaz az ún. trojkával – közösen meghatározza, mely gazdasági problémákra kell megoldást találni. Az érintett tagállam kormánya reformjavaslatokat dolgoz ki a helyzet orvoslása céljából, a trojka pedig kiértékeli, hogy a tervezett reformok várhatóan hatékonynak bizonyulnak-e majd. Ha a felek megállapodnak arról, milyen szakpolitikai intézkedésekre van szükség a célok eléréséhez, a kérdéses tagállam kormánya – ha szükséges, az országgyűlés jóváhagyásával – kötelezettséget vállal a reformok végrehajtására, majd megkapja a trojkától a pénzügyi támogatást.

Megfelel-e a valóságnak az az állítás, hogy a bajba jutott országok megsegítésének költségeit valójában a gazdagabb országok adófizetői állják?

A nehézségekkel küzdő euróövezeti tagállamoknak nyújtott pénzügyi támogatás nem ajándék, hanem kölcsön, melyet a kedvezményezett országoknak teljes egészében, kamatokkal együtt vissza kell fizetniük. A kedvezőbb helyzetben lévő tagállamok adófizetői szolidaritást tanúsítanak irányukban, arról azonban nincs szó, hogy ők fizetnének a többi tagállam kormánya által elkövetett hibákért.

Arról is említést kell tenni, hogy a kölcsön felvétele szigorú feltételekhez van kötve, és a támogatásban részesülő országnak hatékony szakpolitikai reformokat kell végrehajtania. A feltételek és a szakpolitikai reformok azt hivatottak biztosítani, hogy a kedvezményezett országok megtegyék a pénzügyeik és gazdaságuk rendbetételéhez szükséges lépéseket. A szolidaritás tehát a stabilitás és a fizetőképesség megőrzését és javítását szolgálja, ez pedig mindannyiunk közös érdeke.

Az euróövezetbe belépő országok közötti pénzügyi kapcsolatok szorosabbá váltak a közös valuta használatának következtében. Ez azzal jár – ahogy a pénzügyi válság során is láthattuk –, hogy ha az egyik országban pénzügyi nehézségek jelentkeznek, azok más országokban, sőt akár az euróövezet egészében komoly gondokat okozhatnak. Ha tehát segítünk stabilizálni a bajba jutott ország pénzügyi helyzetét, az más euróövezeti országoknak is a hasznára válik, az ő pénzügyi stabilitásukat is javítja.

A pénzügyi segítség olyan eszköz, melyet csak végső esetben lehet igénybe venni annak érdekében, hogy a baj ne terjedhessen át más országokra, s így meg lehessen őrizni az euróövezet egészének pénzügyi stabilitását.

Tudva, hogy mások majd a segítségükre sietnek, amikor rosszra fordulnak a dolgok, nem fognak-e az országok potyázni, azaz a lehetőséggel visszaélni?

Ezt az ún. erkölcsi kockázatot korlátok közé szorítják azok a szigorú feltételek, amelyeket teljesíteniük kell a pénzügyi segítségben részesülő országoknak.

Először is a pénzügyi támogatást kérő tagállam nem vissza nem térítendő támogatást, hanem kölcsönt kap, melyet teljes egészében, kamatokkal együtt vissza kell fizetnie. A kamatlábat úgy állapítják meg, hogy hatékony pénzügyi segítséget biztosítsanak a kérdéses országnak, egyúttal viszont arra ösztönözzék, hogy mihamarabb újra a pénzpiacokról finanszírozza magát.

Másodszor, csak az a tagállam juthat kölcsönhöz, amelyik vállalja, hogy hatékony reformokat hajt végre, melyeknek segítségével rendbe tudja tenni a pénzügyeit, és sínre tudja állítani gazdaságát.

Harmadszor, a hitelezők szorosan nyomon követik, hogy az adott ország a vállaltaknak megfelelően véghez viszi-e a kérdéses reformokat. Tekintettel arra, hogy a kölcsön folyósítása részletekben történik, a pénzügyi segítségnyújtást bármikor fel lehet függeszteni, illetve le lehet állítani, ha a kedvezményezett ország nem teljesíti vállalt kötelezettségeit.

Végezetül szeretnénk elhárítani azt az érvet is, miszerint a pénzügyi segítségnyújtást szolgáló alapok megléte arra ösztönözheti a tagállamokat, hogy igénybe vegyék a támogatást, ha könnyen pénzhez juthatnak ily módon. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kormányok nem szívesen vonnak be külső szakértőket a szakpolitikai döntéshozatalba, és csak végső esetben kérnek külső segítséget. Mindez azt jelenti, hogy a korábban említett erkölcsi kockázat korlátok közé szorítható.

Mit tett az Európai Unió a gazdasági és monetáris unió működésének javítása érdekében?

2010 óta az euróövezet több intézkedést is hozott a költségvetési és gazdasági szakpolitikai koordináció megerősítése céljából.

Megerősítést nyertek az eurózónára vonatkozó költségvetési szabályok is. Ma már a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak az idejekorán, még a bajok bekövetkezte előtt elvégzett megelőző intézkedések, így például a kiadások kordában tartása, illetve a kormány költségvetési politikáját felügyelő független tagállami szervek létrehozása.

Új szabályok bevezetésére is sor került a makrogazdasági egyensúlyhiányok – ingatlanbuborék, tartós versenyképesség-romlás stb. – észlelése és korrekciója céljából, ezek ugyanis alááshatják a gazdaság stabilitását, és az euróövezetet alkotó többi országba is továbbgyűrűzhetnek.

A pénzügyi válság nyilvánvalóvá tette, hogy javítani kell a bankszektor szabályozását és felügyeletét. Ezért 2010-ben az Európai Bizottság csaknem 30 új jogszabályjavaslatot dolgozott ki annak érdekében, hogy a pénzügyi intézmények, termékek és piacok megfelelő szabályozásáról és felügyeletéről gondoskodjon.

A válság arra is rávilágított, hogy ördögi kör jöhet létre a bankszektor és az államháztartások között. Az EU ezért határozott lépéseket tesz a tényleges bankunió kiépítése felé vezető úton.

Végezetül az EU erős pénzügyi tűzfalat is létrehozott Európai Stabilitási Mechanizmus néven, mely a komoly nehézségekkel küzdő tagállamoknak hivatott vészhelyzetben pénzügyi segítséget nyújtani. A segítségért cserében az érintett tagállamok vállalják, hogy reformokat hajtanak végre a tartós gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítása érdekében.

Eleget tett-e az EU azért, hogy az euróövezetre vonatkozó szabályok hiányosságait orvosolja?

Az EU erőteljes és határozott intézkedéseket hozott azért, hogy javítsa az euróövezet stabilitását és hitelességét, de még nagyon sok mindent lehet tenni az ügy érdekében. Az Európai Bizottság több javaslatot is kidolgozott erre vonatkozóan a ténylegesen és szorosan integrált gazdasági és monetáris unó kialakításáról szóló tervezetben (A valódi, szoros gazdasági és monetáris unió tervezete, 2012. november). A dokumentum lépésről lépésre ismerteti, milyen lépésekre van szükség rövid, közép- és hosszú távon. Lásd erről a vonatkozó sajtóközleményt és feljegyzést.

Jelenleg az egyes számú célt a bankunió kiépítése jelenti, mert így biztosítani tudjuk, hogy a bankfelügyelet és -szanálás egységes szabályok alapján, megfelelően menjen végbe, és el tudjuk kerülni azokat a hibákat, amelyeket egyszer már elkövettünk. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy a bankszektor iránti bizalom helyreálljon, és hogy a családok, illetve a kis- és középvállalkozások olcsóbban hitelhez juthassanak.

Szükség van-e arra, hogy az euróövezetbe tartozó országok mind egységes, közös gazdaságpolitikát folytassanak?

Nem. Olyan mechanizmusokat kell életbe léptetni, amelyek biztosítják, hogy az egyes tagországok saját költségvetési és gazdaságpolitikájuk kialakítása során számolnak azzal, milyen hatást gyakorolnak döntéseik a közös valutát használó többi euróövezeti országra. Ezt a célt szolgálta a gazdasági kormányzás megerősítése.

Az euró jövője szempontjából elengedhetetlenül fontos, hogy elmélyítsük az euróövezeti integrációt, de ezt a már korábban életre hívott demokratikus eljárások és az európai uniós intézmények révén kívánjuk megvalósítani annak érdekében, hogy a folyamatban lehetőleg minden EU-ország részt tudjon venni, azok is, melyek nem vezették be az eurót.

Melyek voltak az euróövezetre vonatkozó eredeti szabályok hiányosságai?

Az euróövezet 1999-ben jött létre. Az övezetbe belépő országok között teljes monetáris unió alakult ki, melyben a kamatlábakat a zóna egészére vonatkozóan az Európai Központi Bank határozta meg. Ugyanakkor azonban a tagországok között nem jött létre átfogó gazdasági unió – az országok saját maguk alakították ki költségvetési és gazdaságpolitikájukat, és azt csak korlátozott mértékben hangolták össze egymással. A válság során nyilvánvalóvá váltak a rendszer hiányosságai.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy az eurózónát alkotó országok szakpolitikái idővel közelíteni fognak egymáshoz, a gyakorlatban azonban egyes országok olyan szakpolitikai döntéseket hoztak, amelyek hozzájárultak a makrogazdasági egyensúlyhiányok kialakulásához. Ezen túlmenően túl gyengék voltak azok a szabályok, amelyek a költségvetési politikák rendezettségét voltak hivatottak biztosítani, és a tagországok túl gyakran figyelmen kívül hagyták őket.

További problémát jelentett, hogy a pénzügyi felügyelet országról országra különbözött, annak ellenére, hogy a pénzügyi ágazat egyre inkább „európaivá” vált, mivel több bank is nagyszabású pénzügyi műveleteket kezdett más országokban végrehajtani.

Amikor a válság során felszínre kerültek ezek a hiányosságok, a befektetők kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, megfelel-e a rendszer alapstruktúrája a szükségleteknek. Az EU az események nyomán határozott lépéseket tett és tesz azért, hogy szilárdabb alapokra helyezze a közös valutát, és megoldást találjon a felmerült problémákra.

Nem lehetett előre látni az euróövezet eredeti szabályozásában rejlő hiányosságokat?

A közös valutáról készített összes jelentés (így pl. a Werner-jelentéspdf és a Delors-jelentéspdf is) kiemelte a gazdasági koordináció megerősítésének és a tagállami költségvetések szabályozásának szükségességét. Ezek a kérdések kezdettől fogva figyelmet kaptak a gazdasági és monetáris unió megtervezése és kialakítása során. Az európai kormányok azonban vonakodtak attól, hogy teljes mértékben összehangolják egymással gazdaságpolitikai döntéseiket, ez pedig oda vezetett, hogy a gazdasági unió kiépítése a vártnál lassabban haladt előre. Tény továbbá az is, hogy nem mindegyik tagállam tartotta be a költségvetésre vonatkozó szabályokat.

Az euró bevezetése csak egyes országok számára bizonyult előnyösnek, másoknak pedig a kárára vált, ugye?

Annak a néhány országnak az esetében, amelyek a legutóbbi időben gazdasági sikereket tudtak felmutatni, azt láthattuk, hogy gazdasági sikereiket az euró bevezetésével párhuzamosan érték el. A legsikeresebbeknek azonban azok az országok bizonyultak, amelyek érdemi reformokat hajtottak végre, s ennek köszönhetően alkalmazkodni tudtak a globális gazdasági változásokhoz. Hasonlóképpen az is elmondható, hogy azok az országok küszködtek komoly nehézségekkel az utóbbi években, amelyek nem vittek végbe reformokat. Napjainkban a nehéz gazdasági helyzetben lévő országokban mindenütt ugyanolyan jellegű változásokra van szükség, függetlenül attól, hogy euróövezeten belüli vagy kívüli országról van-e szó.

Milyen jövő vár az euróra, ha a kormányok között nem születik megállapodás további intézkedések bevezetéséről?

Az Európai Unió nem hagyott kétséget afelől, hogy a legteljesebb mértékben elkötelezte magát az euró mellett. Komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy az eurót stabilabb alapokra helyezze, s ezáltal biztosítsa, hogy a közös valuta bevezetése az euróövezetbe belépő országok mindegyike számára előnyöket – pénzügyi stabilitást, valamint kiegyensúlyozott, fenntartható növekedést és munkahelyteremtést – biztosít. A munka még nem zárult le, és a következő évek során is folytatódni fog. A ténylegesen és szorosan integrált gazdasági és monetáris unió kialakításáról szóló tervezetben (lásd: „a valódi, szoros gazdasági és monetáris unió tervezete”) az Európai Bizottság nagyon világosan felvázolta, hogy megítélése szerint mi jelenti a helyes irányt a jövőre nézve.

Hogyan működik az Európai Stabilitási Mechanizmus?

Az Európai Stabilitási Mechanizmus rendeltetése az, hogy különböző pénzügyi segítségnyújtási eszköz révén támogatást nyújtson azoknak az euróövezeti tagállamoknak, amelyek súlyos pénzügyi problémákkal küzdenek, illetve amelyek pénzügyi stabilitása komoly veszélyben forog. A mechanizmus révén mobilizálni lehet a pénzpiaci forrásokat, mégpedig a következő pénzügyi eszközök segítségével:

  • kölcsönök nyújtása a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országoknak;
  • a mechanizmusban részt vevő ország kötvényeinek megvásárlása az elsődleges és a másodlagos állampapírpiacokon;
  • elővigyázatossági pénzügyi támogatás biztosítása hitelkeret formájában;
  • a pénzintézetek feltőkésítésének finanszírozása a kormányoknak nyújtott kölcsönök útján.

A tagállamoknak biztosított pénzügyi támogatás minden esetben ésszerű feltételekhez van kötve. Az Európai Stabilitási Mechanizmus megfelelő finanszírozási stratégiát alkalmaz annak érdekében, hogy a finanszírozási források széles körét igénybe tudja venni, és a tagállamoknak a legkülönbözőbb piaci viszonyok között is pénzügyi segélycsomagot tudjon biztosítani.

Ki irányítja az Európai Stabilitási Mechanizmust? Hogyan történik a döntéshozatal?

Az Európai Stabilitási Mechanizmus élén a Kormányzótanács áll, melynek (szavazati joggal rendelkező) tagjait az euróövezetbe tartozó tagállamok pénzügyminiszterei alkotják, de amelynek ülésein a gazdasági ügyekért, a monetáris politikáért és az euróért felelős biztos, illetve az EKB elnöke is részt vehet megfigyelőként.

A Kormányzótanács kölcsönös megállapodás alapján hozza meg a legfontosabb döntéseket. Ezek közé tartoznak a mechanizmusban részt vevő országoknak nyújtott pénzügyi támogatás odaítéléséről, a vonatkozó feltételekről, valamint a segítségnyújtás eszközének megválasztásáról hozott döntések.

A Kormányzótanács ügyvezető igazgatót nevez ki, akinek az Európai Stabilitási Mechanizmus napi irányítása a feladata. Az ügyvezető igazgató elnököl az Igazgatótanács ülésein, és ő áll a mechanizmussal kapcsolatos aktuális feladatok ellátásáért felelős vezető testület élén is. Az ügyvezető igazgató kinevezése 5 évre szól. Megbízatása egy alkalommal megújítható.

Milyen szabályok határozzák meg, hogy mennyi euróérmét bocsáthatnak ki a kisméretű nem uniós országok?

Az eurót törvényes fizetőeszközként használó kisméretű nem uniós országok általi euróérme-kibocsátásra vonatkozó szabályok az érintett országok és az Európai Unió között létrejött kétoldalú szerződéseken – az ún. monetáris megállapodásokon – alapulnak.

A monetáris megállapodásokkal összhangban a kisméretű nem uniós országok szabadon választhatják meg, milyen címletekben bocsátanak ki euróérméket (azaz hogy az összes létező címletben, néhány címletben vagy egyáltalán nem vernek euróérméket). A kisméretű nem uniós országok által kibocsátott euróérméknek minimumkövetelményként meg kell felelniük a forgalomba hozatalhoz szükséges műszaki előírásoknak, ezen túlmenően pedig eleget kell tenniük a 729/2014 tanácsi rendeletben meghatározott egyéb műszaki előírásoknak. Az országok ennél jobb minőségű (tartásfokú) érméket is kibocsáthatnak. Példaként említhető a verdefényes (brilliant uncirculated, BU, azaz csillogó, forgalomba nem került), a tükörveretes vagy tükörfényes (proof, PP, azaz polírozott lapkára vert), valamint az utóbbihoz közelítő kivitelben kibocsátott (proof-like) érme.

További információk a témával kapcsolatban: http://ec.europa.eu/economy_finance/euro/cash/commemorative/faq/faq_en.htm

További eszközök

  • Nyomtatható változat 
  • Szövegméret csökkentése 
  • Szövegméret növelése