Európai Bizottság > EIH > Jogi hivatások > Svédország

Utolsó frissítés: 29-08-2006
Nyomtatható változat Kedvencek közé

Jogi hivatások - Svédország

 

TARTALOMJEGYZÉK

1. Bírák 1.
2. Ügyvédek 2.
3. Ügyészek 3.
4. Bírósági végrehajtók 4.

 

A foglalkozások bemutatása

1. Bírák

A bírák többsége (domare) a rendes bíróságok kétféle struktúrájának valamelyikében dolgozik. A két struktúra a következő: egyrészről a rendes bíróságok (allmänna domstolar), ide tartozik a nagyszámú kerületi bíróság (tingsrättar), hat fellebbviteli bíróság (hovrättar) és a Legfelsőbb Bíróság (Högsta domstolen), másfelől pedig a közigazgatási bíróságok (allmänna förvaltningsdomstolar), amelyek rendszerébe a következők tartoznak: számos megyei közigazgatási bíróság (länsrättar), négy közigazgatási fellebbviteli bíróság (kammarrättar), valamint a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (Regeringsrätten). A bírót (ha nem a bíróság vagy valamelyik bírósági tanács elnöke) a kerületi bíróságon és a megyei közigazgatási bíróságon rådman-nek, a rendes fellebbviteli bíróságon hovrättsråd-nak, a közigazgatási fellebbviteli bíróságon pedig kammarrättsråd-nak hívják. A tanácsvezető bíró megnevezése chefsrådman a kerületi bíróságon és a megyei közigazgatási bíróságon, hovrättslagman a rendes fellebbviteli bíróságon, és kammarrättslagman a közigazgatási fellebbviteli bíróságon. A bíróság elnökét a kerületi bíróságon és a megyei közigazgatási bíróságon lagman-nak, a rendes fellebbviteli bíróságon és a közigazgatási fellebbviteli bíróságon pedig president-nek hívják. A Legfelsőbb Bíróság bíráinak megnevezése justitieråd.

A bírónak svéd állampolgárnak kell lennie. A bírónak svéd baccalaureusi fokozatú jogi diplomával (juris kandidatexamen) vagy jogi szakvizsgával kell rendelkeznie (juristexamen). Bizonyos körülmények között a más skandináv országban szerzett jogi végzettség is az említett fokozatokkal egyenértékűnek minősül. Csődbe jutott személy, illetőleg akinek üzleti tevékenységéhez vagyonkezelőt (förvaltarskap) rendeltek ki, nem lehet bíró.

Lap tetejeLap teteje

A bírót – felterjesztési eljárást követően – a kormány nevezi ki. E rendszer a legmagasabb jogi fórumokra nem vonatkozik. A bírákat alapvetően képességük és szakmai alkalmasságuk alapján nevezik ki. Bírósági felterjesztési bizottság segíti a kormányt a kiválasztásban. A bizottság fő feladata, hogy ajánlásokat tegyen a kormány felé a megüresedett helyekre.

A bírákat az állam alkalmazza; a bírák köztisztviselői jogállásúak. Állásukból kizárólag abban az esetben mozdíthatók el, ha alkalmatlannak bizonyulnak, súlyos vagy ismételt kötelességmulasztást, illetőleg bűncselekményt követnek el, vagy elérik a nyugdíjkorhatárt. Az alkotmány függetlenséget biztosít a bírák részére feladataik ellátása során.

Svédországban a bíró-jelöltek rendszerint szakképzésben részesülnek. A bírói szakképzésben részesült személyek teszik ki a felvett szakképzett bírák legnagyobb hányadát. A képzés hivatalosan nem szükséges. Minden jogi diplomával rendelkező személy jelentkezhet bírónak. Azonban a bíróvá szakosodott jelentkezők általában előnyben részesülnek.

A képzésbe való bekerüléshez a jelöltnek vizsgázónak mind baccalaureusi jogi fokozattal, mind pedig bírósági fogalmazói kinevezéssel (notarie) rendelkeznie kell, ami nagyjából annyit jelent, hogy kerületi bíróságon vagy megyei közigazgatási bíróságon két évi fogalmazói gyakorlatot kellett szereznie. A bírói szakképzésre felvett személy hat havi próbaidőre fellebbviteli bíróságra (rendes vagy közigazgatási) kerül mint beosztott fogalmazó (hovrättsfiskal vagy kammarrättsfiskal). Ha a próbaidő alatt nyújtott teljesítménye megfelelő, a jelöltet mint beosztott fogalmazót véglegesítik az adott fellebbviteli bíróságon. Miután legalább két évet eltöltött ilyen beosztásban, a jelölt valamelyik kerületi vagy megyei közigazgatási bíróságon segédbíróként (tingsfiskal vagy länrättsfiskal) dolgozik további két évet. A segédbíró bírósági bírónak minősül, feladata megegyezik a rendes bírákéval.

Lap tetejeLap teteje

A képzés utolsó szakában a segédbíró visszatér a rendes vagy közigazgatási fellebbviteli bíróságra, hogy ott legalább egy évig bíróként dolgozzon. A szolgálati idő sikeres leteltét követően a jelölt tanácsjegyzői (assessor) kinevezést kap a rendes vagy közigazgatási fellebbviteli bíróságon, és a képzés lezárul.

A rendes bírói kinevezést megszerezni kívánó tanácsjegyző általában a képzés végét követően több évig bíróságon kívüli munkát végez, hogy széles körben szerezzen tapasztalatot, és még inkább alkalmassá váljon a rendes bírói kinevezésre.

A magánszemélyek és a közvélemény jogrendbe vetett bizalmának megőrzése miatt a bírák kötelesek az eléjük kerülő ügyeket a külső, nem a tárgyhoz tartozó megfontolások figyelmen kívül hagyásával elbírálni. A bírákra vonatkozó szabályok számos alapelvet rögzítenek, amelyek a bírák mindennapi életben tanúsított viselkedésére vonatkoznak; tükrözik a bíróval szemben támasztott különféle követelményeket, mint pl. az objektivitás, pártatlanság, illetőleg az egyenlő elbánás megvalósításának képessége. E szabályok között a bírák bizonyos ügyek megítéléséből történő kizárására is találunk rendelkezéseket.

A rendes bíróságokon és a közigazgatási rendes bíróságokon dolgozó bírák nem szakosodnak előírásszerűen, hanem a bíróságra beérkező valamennyi üggyel foglalkoznak.

Amint a fentiekben már említettük, Svédországban a svéd állampolgárság a bírói kinevezés kötelező feltétele. Bírói állás külföldi állampolgár által történő megpályázására nincs jogi rendelkezés.

Lap tetejeLap teteje

2. Ügyvédek

Svédországban valamennyi ügyvéd (advokater) magánpraxist folytat; a korábban létezett állami ügyvédi irodákat (allmänna advokatbyråer) megszüntették. Ellentétben számos más jogrendszerű országgal, Svédországban magánszemélyek számára engedélyezett saját ügyük képviselete a bíróság előtt. A peres fél számára nem kötelező a perbeli képviselet, illetőleg ügyvéd igénybevétele. A felet jogi eljárásban képviselő vagy tanácsadó személynek nem kötelező ügyvédnek lennie. A valamely más személyt bíróságon képviselni kívánó személyre vonatkozólag léteznek bizonyos előírások, azonban ezek között nem szerepel az ügyvédi végzettség: inkább olyasmikről van szó, mint állandó lakóhely, nyelvismeret és alkalmasság. Azonban az ügyvédek bizonyos vonatkozásban előnyt élveznek. Bizonyos kivételekkel pl. kizárólag az ügyvédek járhatnak el kirendelt védőként. Viszont bárki, aki megfelel a jogi képviselővel szemben támasztott követelményeknek, eljárhat az alperes által megbízott ügyvédként. Több más ország álláspontjával ellentétben azonban általánosságban nincs minőségi különbség az alperes által megbízott ügyvéd és a kirendelt védő között, mivel az ügyek túlnyomó többségében mindkét jogász ténylegesen is ügyvédi végzettségű. Svédországban „ügyvéd” (advokat) az a személy, aki a Svéd Ügyvédi Kamara (Sveriges advokatsamfund) tagja. A tagoknak meg kell felelniük bizonyos hivatalos előírásoknak, és rendelkezniük kell a megfelelő hozzáértéssel, gyakorlattal és végzettséggel.

Lap tetejeLap teteje

Az ügyvédi szakképzettséget megszerezni kívánó személyre, azaz arra a személyre, aki felvételt kíván nyerni az Ügyvédi Kamarába, az alábbi kötelező feltételek vonatkoznak:

  • svéd, EU-beli, az Európai Gazdasági Térséghez (EEA) tartozó országbeli vagy svájci állampolgárság;
  • jogi végzettség (baccalaureusi fokozat) vagy jogászi szakvizsga;
  • a jogi végzettség megszerzését követően öt éves jogi munkakörben szerzett gyakorlat, amelyből legalább három év segédügyvédi munka valamely jogi irodánál vagy saját jogászi praxisban;
  • ügyvédi szakvizsga; valamint
  • jó hírnév és alkalmasság minden vonatkozásban az ügyvédi foglalkozásra (a jelentkező nem lehet bíró, ügyész vagy más köztisztviselő), továbbá stabil anyagi helyzet (az a személy nem elfogadható, aki csődbe jutott vagy üzleti tevékenységéhez vagyonkezelőt rendeltek ki).

Az alkalmassági követelmények azt hivatottak biztosítani, hogy akiből ügyvéd válik, az rendelkezzen a szükséges tudással és szakmai alkalmassággal: az ügyvédi cím a minőség garanciája. Aki jogszerűtlenül tünteti fel magát hivatalosan elismert ügyvédnek, pénzbírsággal büntethető bűncselekményt követ el.

Ügyvédi irodát bárki alapíthat. A jogi tanácsadó (jurist) címet bárki – külön képzés vagy gyakorlat nélkül – használhatja, és szakmai alapon jogi tanácsadást kínálhat.

A jogi tanácsadó működésére alkalmazott egyetlen törvényi tiltás olyan személyre vonatkozik, aki a jogi tanácsadás során bűncselekményt követett el (a szabálysértés nem tartozik ide). Az ilyen személy a jogi tanácsadói munka végzésétől legfeljebb 10 évre eltiltható. Az a jogi tanácsadást végző személy, aki munkája során súlyos gondatlanságával más személyt bűncselekmény elkövetésére ösztönöz, pénzbüntetésre, illetőleg legfeljebb két évi szabadságvesztésre ítélhető. Azonban ügyvéd esetében (aki az Ügyvédi Kamara tagja) az említett gondatlanul eljáró védővel szemben kereset kizárólag a Kamarával történt egyeztetést követően nyújtható be.

Lap tetejeLap teteje

Az ügyvédek munkáját elsődlegesen a törvény szabályozza (a Bírósági eljárásról szóló Tv. 8. fejezete). A jogszabály rendelkezik az Ügyvédi Kamarába történő felvétel feltételeiről, a nyilvántartásról, a munkavégzés módjáról, a közös tulajdonú ügyvédi társulásról, a felügyeletről stb. A jogszabályon túl az Ügyvédi Kamara alapszabálya (stadgar) és a Kamara által kiadott irányelvek a megfelelő gyakorlatot is szabályozzák. Az Ügyvédi Kamara alapszabályát a kormány állapítja meg, ami azt jelenti, hogy a Kamara közjogi jellegű magánjogi testület, nem pedig állami hatóság. A Kamara alapszabálya az állami rendeletekkel (förordning) egyenértékű dokumentum.

A joggyakorlatra vonatkozó szabályok egyik sarokköve a függetlenség. A függetlenséget előíró szabályok legfőbb célja a társadalmi érdek védelme, amely a legszigorúbb szakmai titoktartással működő jogi foglalkozás fenntartásához fűződik – olyan foglalkozáshoz, amely a külső körülmények figyelembe vétele nélkül, kizárólag az ügyfél érdekeit szem előtt tartva nyújt jogi tanácsot és biztosít ügyvédi segítséget. Szerteágazó előírások szabályozzák a viselkedés morális vonatkozásait; a meghatározott magas erkölcsi követelmények fenntartása érdekében az ügyvédek foglalkozásuk szerinti felügyelet alá tartoznak. A foglalkozásukat gyakorló ügyvédekre vonatkozó szabályok – különösen a szervezetükre, végzettségükre, szakmai etikára, ellenőrzésre és felelősségre vonatkozó előírások – biztosítják számukra azt a függetlenséget, tisztességet és gyakorlatot, amit a jogi szolgáltatásokat igénybe vevő közönség joggal várhat el, és ami a szilárd igazságszolgáltatás alapfeltétele.

Lap tetejeLap teteje

A legtöbb ügyvéd vagy a magánszemélyek ügyeire (családjog, büntetőjog stb.), vagy a társasági jogra szakosodik. A védőügyvédek gyakran bizonyosfajta büntetőügyre szakosodnak (pl. pénzügyi, kábítószerrel kapcsolatos, nőkkel szemben vagy fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények). Vannak ügyvédek, akik az emberi jogokkal kapcsolatos bűncselekményekre szakosodnak. Az utóbbiak gyakran képviselnek ügyüket az Európai Bíróság elé vivő ügyfelet.

Mivel a képviselet vagy ügyvéd alkalmazása nem kötelező, jogi képviselőt sem kötelező igénybe venni.

Az ügyvéd tevékenységére és ügyvédi iroda működtetésére a 77/249/EGK irányelv vonatkozik, melynek célja az ügyvédi függetlenség biztosítása a szolgáltatások nyújtása során („Irányelv az ügyvédekről”); a 98/5/EK irányelv teszi lehetővé az ügyvédi tevékenység folyamatos gyakorlását a végzettség megszerzésének helyétől eltérő tagállamban („Irányelv ügyvédi iroda működtetéséről”).

Amint látható, az ügyvédi hivatást választó személy, vagyis az a személy, aki az Ügyvédi Kamara tagja kíván lenni, svédországi, EU- vagy az Európai Gazdasági Térséghez (EEA) tartozó országbeli, illetőleg svájci állandó lakhellyel rendelkező olyan személy lehet, aki svéd jogi diplomával (baccalaureusi fokozat) vagy jogi szakvizsgával rendelkezik, ügyvédi vizsgát tett, jó hírnévvel rendelkezik, és minden vonatkozásban alkalmas az ügyvédi hivatás gyakorlására. Aki az ügyvédi hivatáshoz szükséges képzettséget az EU-n vagy az Európai Gazdasági Térségen belül vagy Svájcban szerezte, és Svédországban tett vizsgán bizonyítja a svéd jogi rendszer megfelelő ismeretét, egyenlőnek minősül azokkal, akik a svéd képzésben részesültek és letették a svéd ügyvédi vizsgát, és ha minden más vonatkozásban alkalmasnak bizonyul, tagja lehet az Ügyvédi Kamarának, majd ezt követően a svéd advokat megjelöléssel praktizálhat. Ugyanez vonatkozik arra a személyre is, akit nyilvántartásba vettek az Ügyvédi Kamaránál, majd rendszeresen végzett tényleges ügyvédi munkát Svédországban és elsősorban a svéd joggal foglalkozott, illetőleg egyébként elégséges tudást és gyakorlatot szerzett a kamarai tagsághoz.

Lap tetejeLap teteje

Azon személy végzettségére vonatkozóan semmiféle különleges svéd előírás nincs, aki ügyvédi tevékenységét az anyaországában szerzett megnevezés alatt kívánja folytatni.

Általában nincs akadálya azon külföldi ügyvédek praktizálásának, akik anélkül kívánják gyakorolni tevékenységüket Svédországban, hogy ott irodát nyitnának. Kivételt képez az az eset, amikor a tevékenység valamely fél svéd bíróság előtt történő képviseletét is magában foglalja. Ez azért van, mert a fél képviseletéhez vagy az alperes által megbízott ügyvédként történő fellépéshez bizonyos alkalmassági előírásoknak meg kell felelni, beleértve a jó hírnevet és a svéd jogrendszer ismeretét, az állandó svédországi, Európai Gazdasági Térségbeli vagy svájci lakhelyet. Azok az ügyvédek, akik Svédországban ügyvédi irodát kívánnak nyitni, kötelesek magukat bejegyeztetni az Ügyvédi Kamaránál; a bejegyzéssel a Kamara felügyelete alá kerülnek. Az EU vagy az Európai Gazdasági Térség valamelyik országában, illetőleg Svájcban ügyvédi jogosítványt szerzett ügyvédekre, amikor Svédországban végeznek ilyen tevékenységet, javarészt a svéd ügyvédekével azonos szabályok vonatkoznak.

Ahhoz, hogy egy ügyvéd Svédországban ügyvédi tevékenységet folytasson, nem szükséges Svédországban ügyvédi irodát nyitnia. Azonban azok az ügyvédek, akik más EU-országban szerezték végzettségüket, és – az anyaországukban szerzett megnevezés alatt – állandó jelleggel kívánnak ügyvédi praxist folytatni Svédországban, azaz irodát szeretnének itt nyitni, kötelesek bejegyeztetni magukat a svéd Ügyvédi Kamaránál. Ezzel a Kamara felügyelete alá kerülnek.

Lap tetejeLap teteje

A Svédországban történő praktizáláshoz svéd állampolgárság nem szükséges. Külföldi ügyvéd az anyaországban szerzett megnevezés alatt dolgozhat Svédországban, de az állandó praktizáláshoz be kell magát jegyeztetnie. 2002. július 1. óta nincsen már állampolgársági előírás a kamarai tagsághoz, ami azt jelenti, hogy három év rendszeresen végzett tényleges, elsősorban a svéd joggal foglalkozó ügyvédi tevékenységet követően a svéd ügyvédi kamarai tagsághoz szükséges képzési és gyakorlati feltételek a külföldi részéről teljesítettnek minősülnek, és ha a személy egyébként alkalmasnak bizonyul, felvehető a Kamarába, majd a svéd advokat megjelöléssel praktizálhat.

Külföldi ügyvédi irodák számára a svédországi iroda alapításához semmiféle előzetes engedély nem szükséges.

A jogi gyakorlat folytatásához meghatározott jogi forma felvétele nem szükséges. A társulás igen különböző fajtái léteznek. Valójában a társulásnak nem is feltétlenül kell személyi társulás formát öltenie.

Az a személy, aki még nem praktizáló ügyvéd, de pl. mert segédügyvédként szeretne dolgozni valamelyik ügyvédi irodánál, Svédországban elismert külföldi jogi diplomát kíván szerezni, szaktudását speciális teszten köteles bizonyítani, amennyiben az általa elvégzett képzés időtartamában vagy tartalmában jelentősen eltér a svéd képzéstől.

Ha több ügyvéd társulás formájában együtt dolgozik, társult partner kizárólag ügyvéd végzettségű személy lehet – kivéve, ha az Ügyvédi Kamara az ettől való eltérést engedélyezi (ld. a Bírósági eljárásról szóló Tv. 8. fejezete 4. paragrafusának 2. pontját, valamint a Svéd Ügyvédi Kamara megfelelő ügyvédi gyakorlatról szóló irányelve 3. paragrafusának 4. pontját). Ügyvédet nem ügyvéd magánszemély nem alkalmazhat, kivéve, ha a Kamara elnöksége ezt engedélyezi (a Bírósági eljárásról szóló Tv. 8. fejezete 2. paragrafusának 6. pontja). Ez azt jelenti, hogy a közös tulajdonú társulásra vonatkozik az EU-, Európai Gazdasági Térségbeli vagy svájci állandó lakhely előírása. Azonban állampolgársági előírás nincs, mivel az ügyvédként történő bejegyzéshez már nem fűződik állampolgársági feltétel.

Lap tetejeLap teteje

E szabályokból következik, hogy az ügyvéd más foglalkozású személyekkel (pl. könyvelővel) közös üzleti vállalkozást nem tarthat fenn. A több foglalkozási ágat művelő személyek társulásának tilalmát az Európai Bíróság a Nova ügyben tárgyalta és elfogadta.

3. Ügyészek

Az ügyészek szerepe igen fontos az igazságszolgáltatás rendszerében és a büntetőügyben lefolytatott tárgyalásokon. Az ügyész irányítja a bűncselekmények nyomozását, határoz az eljárás megindításáról, és képviseli az ügyet a bíróság előtt. Alapjában az ügyész ugyanolyan független jogállású, mint a bíró, és személyesen az ügyész dönt pl. a vádemelésről.

Az ügyésznek svéd állampolgárnak kell lennie. Az ügyészi kinevezéshez svéd jogi diploma (baccalaureusi fokozat) vagy szakvizsga, továbbá két év, kerületi bíróságon vagy megyei közigazgatási bíróságon szerzett fogalmazói gyakorlat szükséges. Bizonyos körülmények között a más skandináv országban szerzett jogi végzettség is az említett fokozatokkal egyenértékűnek minősül.

Az államügyészeket a főügyész nevezi ki határozattal.

Az ügyészek kerületekbe szerveződnek; az itt dolgozó ügyészek elnevezése „kerületi ügyész” (kammaråklagare). A kerület vezetője a főügyész (chefsåklagare). A több kerületet magában foglaló állami ügyészi hatóság elnöke a vezető főügyész (överåklagare). Az ország legmagasabb ügyészi méltósága a legfőbb ügyész (Riksåklagaren).

Valamennyi ügyész vádat emelhet mind a kerületi, mind a fellebbviteli bíróságon. Azonban kizárólag a legfőbb ügyész képviselhet valamely ügyet a Legfelsőbb Bíróság előtt.

Lap tetejeLap teteje

Svédországban az ügyész-jelöltek általában szakképzésben részesülnek. Az ügyészek legnagyobb hányadát az ügyészi képzésben részesültek teszik ki. Azonban ez a képzés hivatalosan nem előírás az ügyészi munkát vállalókkal szemben. Bárki jelentkezhet ügyészi munkára, aki jogi végzettségű és bírósági fogalmazóként letöltötte a szükséges szolgálati időt.

A képzésben történő részvételhez a jelöltnek baccalaureátusi jogi végzettséggel vagy jogi szakvizsgával, valamint bírósági fogalmazói gyakorlattal kell rendelkeznie. A felvételt nyert személy ügyész-jelöltként kerül alkalmazásra (åklagaraspirant). A jelöltet ügyészi csoportba osztják be, ahol felügyelet alatt egyszerű feladatokat lát el. 9-12 hónap elteltével a jelölt vizsgát tesz, amelyen eldől, hogy feltételesen kinevezik-e segédügyésszé (assistentåklagare). Két évi segédügyészi működést követően az ügyész-jelölt még egy vizsgát tesz, amelynek sikere esetén kerületi ügyésszé nevezik ki. A valamely bűncselekményfajtára (pl. kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, környezet elleni bűncselekmények, pénzügyi bűncselekmények) szakosodni kívánó ügyészek speciális képzésben is részesülnek.

Az ügyész irányítja az eljárást megelőző nyomozást, dönt a nyomozás vezetésének módjáról, arról, hogy milyen tényeket derítsenek fel, milyen kényszerítő intézkedéseket alkalmazzanak, stb. Fontos, hogy az ügyész függetlenül — az ügy megfelelő kezelésével és szilárd jogi alapokon állva — lássa el feladatait. Az ügyész köteles az előzetes nyomozást objektíven lefolytatni, azaz a gyanúsított javára szolgáló körülményekre is figyelmet fordítani. Szabályok rögzítik a gyanúsított jogait a nyomozati aktákba való betekintésre vonatkozóan. A különféle bűncselekmények kezelésére vonatkozóan a legfőbb ügyész számos irányelvet adott ki. Külön szabályok vonatkoznak az ügyészek bizonyos ügyekből történő kizárására.

Lap tetejeLap teteje

Az állami ügyészi struktúrán belül léteznek bizonyos területekre szakosodott ügyészek (pl. környezet elleni bűncselekmények, pénzügyi bűncselekmények, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények). Legtöbbjük a rendes ügyészi csoportok tagjaként dolgozik. Azonban a pénzügyi bűncselekményekre szakosodott ügyészek külön hatóságnál, a Pénzügyi Bűncselekmények Hivatalánál dolgoznak, ahol erre a területre szakosodott rendőrökkel és közgazdászokkal működnek együtt.

Amint fentebb említettük, Svédországban az ügyészi működés feltétele a svéd állampolgárság. Ügyészi állás külföldi állampolgár által történő betöltésére nincs jogi rendelkezés.

4. Bírósági végrehajtók

A bírósági végrehajtó (kronofogde) állami köztisztviselő, aki a Végrehajtási Irodán (kronofogdemyndighet) dolgozik. Feladatai közé tartoznak a végrehajtási ügyek, rendezetlen magán- és állami követelések (ld. a „Végrehajtás”-ról szóló adatlapot). Továbbá a csőddel, egyezséggel vagy adósság-átütemezéssel kapcsolatos bírósági eljárásban az államot általában a bírósági végrehajtó képviseli.

Előírás, hogy az a személy, aki a Végrehajtási Irodán osztályt vagy részleget vezet, bírósági végrehajtó legyen. Azonban a Végrehajtási Iroda vezetőjének nem kell bírósági végrehajtónak lennie.

A végrehajtók számára külön képzést szerveznek. A képzésre beiratkozni kívánó jelöltnek svéd állampolgárnak kell lennie, baccalaureusi fokozattal vagy ezzel egyenértékű jogi végzettséggel és bírósági fogalmazói minősítéssel kell rendelkeznie. Bizonyosfajta gyakorlat a bírósági fogalmazóság helyett megfelelő lehet, így ez alól felmentés adható.

A képzésre felvételt nyert személyt végrehajtó-jelöltként (kronofogdeaspirant) alkalmazzák. A képzés mintegy 40 hétig tart, elméleti tanulást és gyakorlati munkát egyaránt magában foglal. A jelölt ezt követően vizsgát tesz, majd bírósági végrehajtóvá nevezik ki.

A bírósági végrehajtók bizonyos ügyekből történő kizárására vonatkozó szabályok a bírákra vonatkozó előírásokhoz hasonlóak.

A beszedési csoportban dolgozó végrehajtó nem szükségképpen szakosodott. Azonban a végrehajtók szakosodhatnak is (pl. vagyonértékesítésre vagy csődfelügyeletre).

Amint fentebb említettük, Svédországban a bírósági végrehajtói működés feltétele a svéd állampolgárság. Végrehajtói állás külföldi állampolgár által történő betöltésére nincs jogi rendelkezés.

« Jogi hivatások - Általános információk | Svédország - Általános információk »

Lap tetejeLap teteje

Utolsó frissítés: 29-08-2006

 
  • Közösségi jog
  • Nemzetközi jog

  • Belgium
  • Bulgária
  • Csehország
  • Dánia
  • Németország
  • Észtország
  • Írország
  • Görögország
  • Spanyolország
  • Franciaország
  • Olaszország
  • Ciprus
  • Lettország
  • Litvánia
  • Luxembourg
  • Magyarország
  • Málta
  • Hollandia
  • Ausztria
  • Lengyelország
  • Portugália
  • Románia
  • Szlovénia
  • Szlovákia
  • Finnország
  • Svédország
  • Egyesült királyság