Európai Bizottság > EIH > Alkalmazható jog > Svédország

Utolsó frissítés: 26-03-2009
Nyomtatható változat Kedvencek közé

Alkalmazható jog - Svédország

EJN logo

Az oldal tartalma elavult. Már megkezdtük a szöveg frissítését. Az aktualizált tartalom az európai igazságügyi portálon lesz elérhető.


 

TARTALOMJEGYZÉK

I. A hatályos szabályok forrásai I.
I.1. Nemzeti szabályok I.1.
I.2. Többoldalú egyezmények I.2.
I.3. Kétoldalú egyezmények I.3.
II. A kollíziós szabályok alkalmazása II.
II.1. Kötelesek-e a bíróságok saját kezdeményezésükre alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat? II.1.
II.2. Vissza- és továbbutalás II.2.
II.3. A kapcsoló tényező megváltozása II.3.
II.4. A közrend és a kötelező nemzetközi szabályok II.4.
II.5. A külföldi jog bizonyítása II.5.
III. A jogválasztásra vonatkozó szabályok III.
III.1. Szerződések III.1.
III.2. Nem szerződéses kötelezettségek III.2.
III.3. Személyes jogállás III.3.
III.4. Apaság és örökbefogadás III.4.
III.5. Házasság stb. és tartás III.5.
III.6. A házasfelek vagyona III.6.
III.7. Öröklés, végrendelet III.7.
III.8. Tulajdonjog III.8.
III.9. Fizetésképtelenség III.9.

 

I. A hatályos szabályok forrásai

I.1. Nemzeti szabályok

Svédországban a nemzetközi magánjog csak részben kodifikált, és jogszabályi, valamint esetjogi összetevőkből áll. A törvényi szabályozás legnagyobb része azon nemzetközi egyezmények hatálybaléptetéséről szól, amelyeknek Svédország részese. A főbb jogszabályok a következők:

Házasság és gyermekek

  • A házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 3. fejezetének 4. és 6. szakasza
  • A házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 9., 12. és 13. szakasza
  • Az örökbefogadásra vonatkozó nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1971:796) 2. szakasza
  • A nemzetközi apasági kérdésekről szóló törvény (1985:367) 2., 3. és 6. szakasza
  • A házastársak vagyonára vonatkozó egyes nemzetközi kérdésekről szóló törvény (1990:272) 3–5. szakasza

Öröklés

  • A Svédországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező elhunyt dán, finn, izlandi vagy norvég állampolgárok hagyatékáról szóló törvény (1935:44) 1–5., 7–19. és 21. szakasza
  • Az elhunyt személyek hagyatékával kapcsolatos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1937:81) 1. fejezete

Szerződések és adásvétel

Lap tetejeLap teteje

  • A váltótörvény (1932:130) 79–87. szakaszai
  • A csekktörvény (1932:131) 58–65. szakaszai
  • Az áruk adásvételére alkalmazandó jogról szóló törvény (1964:528)
  • A munkahelyi vezetésben való részvételről szóló törvény (1976:580) 25a., 31a. és 42. szakasza
  • Az egyes biztosítási szerződésekre alkalmazandó jogról szóló törvény (1993:645)
  • A kereskedelmi hajózási törvény (1994:1009) 13. fejezetének 2. szakasza
  • A fogyasztói jogviszonyok szerződéses feltételeiről szóló törvény (1994:1512) 13. szakasza
  • Az üdülési jog megvásárlásával kapcsolatos fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997:218) 18. szakasza
  • A szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogról szóló törvény (1998:167)
  • A távértékesítésről és a háztól házig történő értékesítésről szóló törvény (2005:59) 5. fejezetének 2. szakasza

Kártérítés

  • A közúti balesetekről szóló törvény (1975:1410) 8., 14. és 38. szakasza
  • A Svédország és Norvégia által 1972. február 9-én a rénszarvasok legeltetésével kapcsolatban kötött egyezményről szóló törvény (1972:114) 1. szakasza
  • A Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország által 1974. február 19-én kötött környezetvédelmi egyezményről szóló törvény (1974:268) 1. szakasza

I.2. Többoldalú egyezmények

Svédország az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokat meghatározó alábbi nemzetközi egyezmények részese. Svédország dualista megközelítést alkalmaz a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban, és az említett többoldalú egyezmények hatálybaléptetéséről nemzeti jogszabályok is rendelkeznek: lásd fent.

Lap tetejeLap teteje

Népszövetség

  • 1930. évi egyezmény az idegen és saját váltókkal kapcsolatos egyes kollíziók rendezése tárgyában
  • 1931. évi egyezmény a csekkekkel kapcsolatos egyes kollíziók rendezése tárgyában

Hágai nemzetközi magánjogi konferencia

  • 1955. évi egyezmény az áruk nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról
  • 1961. évi egyezmény a végrendeleti rendelkezések formájával kapcsolatos kollízióról

EU

  • 1980. évi egyezmény a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról

Északi egyezmények

  • A Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország által 1931-ben kötött egyezmény a házassággal, örökbefogadással és gyámsággal kapcsolatos nemzetközi magánjogi szabályok meghatározásáról (legutóbb 2001-ben módosította egy módosító egyezmény)
  • A Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország által 1934-ben kötött egyezmény az öröklésről, a végrendeletekről és a hagyatékok kezeléséről (legutóbb 1975-ben módosította egy módosító egyezmény)
  • A Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország által 1974-ben kötött környezetvédelmi egyezmény

I.3. Kétoldalú egyezmények

  • A Svédország és Norvégia által 1972-ben a rénszarvasok legeltetéséről kötött egyezmény

II. A kollíziós szabályok alkalmazása

II.1. Kötelesek-e a bíróságok saját kezdeményezésükre alkalmazni a kollíziós jogi szabályokat?

A svéd jogban nincs olyan szabály, amely arra kötelezné a bíróságot, hogy saját kezdeményezésére külföldi jogot alkalmazzon. Ezzel a kérdéssel főként az esetjog foglalkozik, és különbség tehető az opcionális eljárások (dispositiva mål) – azaz olyan eljárások, amelyek tárgyában a felek szabadon egyezséget köthetnek egy megállapodással –, valamint a kötelező eljárások (indispositiva mål) között, amelyek ügyében csak a bíróság dönthet. Az opcionális típusú eljárásokban az alkalmazást megelőzően a felek valamelyikének hivatkoznia kell a külföldi jogra. Számos olyan, külföldi elemet tartalmazó ügy volt, amelyben kérdés nélkül a svéd jogot alkalmazták, mivel egyik fél sem hivatkozott a külföldi jogra. Másrészről a kötelező típusú eljárásokban, például az apaság megállapítása esetén, voltak esetek, amikor a bíróság saját kezdeményezésére alkalmazta a külföldi jogot.

Lap tetejeLap teteje

II.2. Vissza- és továbbutalás

A svéd nemzetközi magánjog alapvetően negatívan viszonyul a vissza- és továbbutaláshoz. Van azonban egy kivétel a váltótörvény 79. szakaszának (2) bekezdése és a csekktörvény 58. szakaszának (2) bekezdésében, amely a külföldi állampolgárok jogképességére vonatkozik váltó- vagy csekkügyletek végzésével kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy ezek a rendelkezések nemzetközi egyezményeken alapulnak. További kivételek találhatók az egy másik északi országban bekövetkezett fizetésképtelenség hatásairól szóló törvény (1981:7) 9. szakaszának (2) bekezdésében és az egyes biztosítási szerződésekre alkalmazandó jogról szóló törvény (1993:645) 5–7. szakaszában. Végül pedig a házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 1. szakaszának (7) bekezdése elismeri a vissza- és továbbutalást a házasság alaki érvényessége tekintetében.

II.3. A kapcsoló tényező megváltozása

A svéd nemzetközi magánjog nem tartalmaz általános szabályt a kapcsoló tényező megváltozásának esetére: ezt a kérdést egyedileg rendezik az egyes törvények. Például a házastársak vagyonára vonatkozó egyes nemzetközi kérdésekről szóló törvény 4. szakaszának (1) bekezdése (1990:272) szerint „[h]a az alkalmazandó jogra vonatkozóan nem született megállapodás, az alkalmazandó jog annak az államnak a joga lesz, ahol a házasfelek házasságkötésüket követően szokásos tartózkodási hellyel (hemvist) rendelkeznek”, ugyanezen törvény 4. szakaszának (2) bekezdése szerint pedig „[h]a mindkét házasfél ezt követően másik államban létesített szokásos tartózkodási helyet, és ott legalább két évig éltek, akkor annak az államnak a jogát kell alkalmazni”.

Lap tetejeLap teteje

II.4. A közrend és a kötelező nemzetközi szabályok

A svéd nemzetközi magánjog általános alapelvének tekinthető, hogy nem alkalmazható külföldi jog rendelkezése, ha annak alkalmazása nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne ezen ország jogrendszerének alapjaival. Az erre vonatkozó rendelkezések a legtöbb nemzetközi magánjogi jogszabályban megtalálhatóak. Ebből azonban nem következik az, hogy a közrendre vonatkozó korlátozáshoz jogszabályi alap szükséges. Nagyon kevés olyan ítélet született csak, amely azt mondja ki, hogy külföldi jog nem alkalmazható a közrendre való hivatkozással.

Annak meghatározása, hogy a svéd jog mely szabályai kötelezőek nemzetközileg, általában jogalkalmazási kérdés.

II.5. A külföldi jog bizonyítása

Ha a bíróság nem ismeri azon külföldi jog tartalmát, amelyet álláspontja szerint alkalmaznia kellene, akkor két lehetősége van. Vagy saját maga folytatja le a vizsgálatot, vagy pedig felhívja a felet a szükséges információ beszerzésére. A célszerűség dönti el, hogy melyik lehetőséget választja a bíróság. Ha a bíróság úgy dönt, hogy saját maga vizsgálja meg a kérdést, akkor élhet az Igazságügyi Minisztérium (Justitiedepartementet) által nyújtott segítséggel. Általánosságban a bíróság aktívabb szerepet játszik a kötelező eljárásokban, mint az opcionális eljárásokban (lásd fent); az opcionális eljárásokban a kérdés megvizsgálását általában a felekre hagyja.

Lap tetejeLap teteje

III. A jogválasztásra vonatkozó szabályok

III.1. Szerződések

Svédország részese a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. évi római egyezménynek. Egyes területeken más jogszabályokat kell alkalmazni.

Áruk adásvétele esetén az áruk adásvételére alkalmazandó jogról szóló törvényt (1964:528) kell alkalmazni, amely a nemzeti jog részévé teszi az áruk nemzetközi adásvételére alkalmazandó jogról szóló 1955. évi hágai egyezményt. A törvény a Római Egyezmény szabályain alapul, a fogyasztói szerződésekre azonban nem vonatkozik. A 3. szakasz megengedi, hogy a vevő és az eladó megállapodás útján határozzák meg az alkalmazandó jogot. A 4. szakasz szerint, ha a felek nem választottak alkalmazandó jogot, akkor az eladó szokásos tartózkodási helyének országa szerinti jogot kell alkalmazni. E szabály alól kivételt jelent, ha az eladó a megrendelést a vevő szokásos tartózkodási helye szerinti országban fogadta el, illetve a tőzsdei és az árverésen történő vásárlások esetében.

A római egyezmény szabályai alóli másik kivétel bizonyos fogyasztói szerződésekre vonatkozik. A fogyasztói jogviszonyok szerződéses feltételeiről szóló törvény (1994:1512) 13. szakasza, az üdülési jog megvásárlásával kapcsolatos fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997:218) 18. szakasza és a távértékesítésről és a házhozszállítással történő értékesítésről szóló törvény (2005:59) 5. szakaszának (2) bekezdése különös szabályokat tartalmaz, amelyek célja megvédeni a fogyasztókat a jogválasztó kikötésektől. Ezek értelmében bizonyos körülmények fennállása esetén egy EGT-ország jogát kell alkalmazni, ha az a fogyasztó számára nagyobb védelmet biztosít.

Lap tetejeLap teteje

A váltókra és csekkekre különös szabályokat tartalmaznak a váltótörvény (1932:130) 79–87. szakaszai és a csekktörvény (1932:131) 58-65. szakaszai. Ezek az idegen és saját váltókkal kapcsolatos egyes kollíziók rendezése tárgyában kötött 1930. évi genfi egyezményen és a csekkekkel kapcsolatos egyes kollíziók rendezése tárgyában kötött 1931. évi genfi egyezményen alapulnak.

Bizonyos életbiztosítási és egyéb biztosítási szerződésekre az egyes biztosítási szerződésekre alkalmazandó jogról szóló törvényt (1993:645) kell alkalmazni.

III.2. Nem szerződéses kötelezettségek

A nem szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jog kérdését nem szabályozzák általánosságban jogszabályok. Az NJA 1969 s. 163. sz. ügyben született ítélet szerint a nem szerződéses ügyekben a kártérítési felelősséget azon ország joga szerint kell megállapítani, amelyben a kárt okozó cselekményt megvalósították (lex loci delicti). Az adott ügyben nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a kárt okozó és a kárt elszenvedő személynek ugyanaz volt a szokásos tartózkodási helye. Nincs olyan ítélet, amely arra a kérdésre adna választ, hogy mely ország jogát kell alkalmazni akkor, amikor a kárt okozó cselekményt más országban követték el, mint ahol a közvetlen kár jelentkezett.

III.3. Személyes jogállás

A svéd nemzetközi magánjogban a személyes jogállás megállapítására szolgáló meghatározó kapcsoló tényező hagyományosan az állampolgárság volt. Ma azonban már olyan sok esetet ismerünk, amelyben az állampolgárság helyett a szokásos tartózkodási helyet alkalmazták fő kapcsoló tényezőként, hogy kétséges, beszélhetünk-e még a személyes jogállás esetében egyetlen fő kapcsoló tényezőről. A svéd nemzetközi magánjogban a „személyes jogállás” alatt alapvetően a jogképesség és a név kérdését értik.

Lap tetejeLap teteje

A házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 1. fejezetének 1. szakasza szerint a svéd hatóság előtt történő házasságkötésre való képesség meglétét főszabályként a svéd jog szerint kell megítélni, ha bármelyik fél svéd állampolgár vagy Svédországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik. Az északi országok esetében hasonló szabályokat kell alkalmazni a házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 1. szakasza alapján.

A házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 4. és 5. fejezete, valamint a házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 14–21a. szakaszai szerint a gyámságra és a gondnokságra különös szabályok vonatkoznak.

Az elhunyt személyek hagyatékával kapcsolatos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1937:81) 1. fejezetének 3. szakasza szerint a végrendelkezésre és a végrendelet visszavonására vonatkozó jogképességre annak az országnak a jogát kell alkalmazni, amelynek az örökhagyó az állampolgára volt.

A szerződéskötési képesség tekintetében alkalmazandó jog kérdésében a Római Egyezmény 11. cikke részleges választ ad. A váltó- vagy csekkügyletek végzésével kapcsolatos jogképességre a váltótörvény 79. szakaszában és a csekktörvény 58. szakaszában foglalt különös szabályok vonatkoznak.

Lap tetejeLap teteje

A perlési és a perelhetőségi képesség tekintetében különös szabályt tartalmaz a bírósági eljárás törvénykönyve (rättegångsbalken) 11. fejezetének 3. szakasza, amely szerint az a külföldi, aki saját országában nem rendelkezik perképességgel, perelhet és perelhető Svédországban, ha a svéd jog szerint rendelkezik ilyen képességgel.

A svéd nemzetközi magánjog a név kérdését a személyes jogállás jogához tartozónak tartja. Ez azt jelenti például, hogy ha az egyik házasfél felveszi a másik házasfél nevét, az nem minősül a magánszférában a házasság jogkövetkezményének. A személynevekről szóló törvény (1982:670) 50. szakasza értelmében a törvény nem vonatkozik azokra a svéd állampolgárokra, akik szokásos tartózkodási helye Dániában, Norvégiában vagy Finnországban van; a contrario következtetve ez azt jelenti, hogy a törvény vonatkozik viszont a máshol élő svéd állampolgárokra. Az 51. szakasz szerint a törvényt alkalmazni kell azokra a külföldi állampolgárokra is, akik szokásos tartózkodási helye Svédországban van.

III.4. Apaság és örökbefogadás

A svéd anyagi jog nem tesz különbséget törvényes és törvénytelen gyermekek között, és a svéd nemzetközi magánjog nem tartalmaz egyedi jogválasztási szabályokat annak meghatározására, hogy egy gyermeket házasságon belül vagy azon kívül születettnek kell-e tekinteni, illetve hogy a gyermek ezt követően törvényesíthető-e.

Ami az apaság megállapítására vonatkozó jogot illeti, különböznek a szabályok az apasági vélelem és az apaság bírói megállapítása tekintetében. Az apasági vélelemről a nemzetközi apasági kérdésekről szóló törvény (1985:367) 2. szakasza rendelkezik. Eszerint az a férfi tekintendő a gyermek apjának, aki a gyermek anyjának a férje vagy az volt, amennyiben ezt írja elő annak az államnak a joga, ahol a gyermeknek a születéskori szokásos tartózkodási helye volt, vagy amennyiben a jog senkit nem tekint apának, ha ez a következménye azon állam jogának, amelynek állampolgárságát a gyermek a születésével megszerezte. Ha azonban a gyermek szokásos tartózkodási helye születésekor Svédországban volt, akkor a kérdést mindenkor a svéd jog alapján kell eldönteni. Ha az apaságot bíróságnak kell megállapítania, akkor a bíróság annak az államnak a jogát alkalmazza, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye volt az elsőfokú ítélet meghozatalakor.

Lap tetejeLap teteje

Az örökbefogadással kapcsolatos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1971:796) 2. szakaszának (1) bekezdése értelmében az örökbefogadási kérelmet elbíráló svéd bíróság köteles a svéd jogot alkalmazni. A 2. szakasz (2) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy ha a kérelem 18 év alatti gyermek örökbefogadására irányul, akkor a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a kérelmező vagy a gyermek az állampolgársága, illetve a szokásos tartózkodási helye révén vagy egyéb módon kapcsolódik-e külföldi államhoz, valamint azt, hogy ez várhatóan okoz-e nehézséget a gyermek számára, ha az örökbefogadást nem ismerik el az adott országban.

Ami az örökbefogadás joghatásait illeti, ha a külföldi örökbefogadás Svédországban is érvényes, akkor az örökbefogadott gyermek svéd házasságon belül a szülői felügyelet, a gyámság és a tartási kötelezettség szempontjából az örökbefogadó szülő gyermekének minősül. Öröklés esetén azonban a jog csak akkor írja elő az örökbefogadott gyermekekre és az örökbefogadó szülő saját gyermekeire vonatkozó egyenlő bánásmódot, ha az örökbefogadásra Svédországban került sor. Ha az örökbefogadásra külföldön került sor, akkor az örökbefogadott gyermek öröklési jogát azon jog szerint kell megítélni, amelyik általában szabályozza az öröklésre való jogosultságot, azaz az állampolgárság szerinti jog alapján.

III.5. Házasság stb. és tartás

Ami a házasságkötési képességet illeti, lásd a fenti 3.3. pontot. A házasság formailag akkor tekinthető érvényesnek, ha érvényesnek minősül abban az országban, ahol megkötötték (a házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 1. fejezetének 7. szakasza).

Lap tetejeLap teteje

A házasság joghatásai két fő kategóriába oszthatók: a személyes joghoz és a házasfelek vagyonához kapcsolódó joghatásokra. A személyes jogot illetően a házasság fő hatása az, hogy a házasfeleknek egymással szemben kölcsönös tartási kötelezettségük van. A svéd nemzetközi magánjogban nem minősül a házasság jogkövetkezményének a házasfelek öröklési jogának a kérdése, a másik házasfél nevének a felvételére való jog, illetve a másik házasfél gyermekeinek az eltartására való kötelezettség; az alkalmazandó jogot pedig az öröklésre, a személynevekre stb. vonatkozó jogválasztási szabályok alapján kell megállapítani.

A házastárs eltartására alkalmazandó jog kérdését nem szabályozza jogszabály. Ez idáig a tartásra jogosult házastárs szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogát alkalmazták olyan esetekben, ahol a házasfelek közös szokásos tartózkodási helye a házasság ideje alatt szintén az adott országban volt. A Legfelsőbb Bíróság még nem döntött abban a kérdésben, hogy melyik jogot kell alkalmazni, ha a tartásra jogosult személy másik országba költözött, vannak ellenben olyan fellebbviteli bírósági döntések, amelyek szerint készség mutatkozik azon ország jogának az alkalmazására, ahová az adott személy költözött. Az alkalmazandó jogra vonatkozó megállapodást tiszteletben tartották azokban az esetekben, amikor a megállapodást a vita kezdete után kötötték meg.

A válással kapcsolatos kérdésekben a házasságra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1904:26 s. 1) 3. fejezete 4. szakaszának (1) bekezdése szerint a svéd bíróságok a svéd jogot alkalmazzák. A 4. szakasz (2) bekezdése kivételt tesz, amennyiben mindkét házasfél külföldi állampolgár, és egyikük sem rendelkezik legalább egy éves szokásos tartózkodási hellyel Svédországban.

Lap tetejeLap teteje

A svéd anyagi jog nem foglalkozik az életközösség megszüntetésének és a házasság érvénytelenítésének jogintézményével, és nincsenek az ilyen esetekre általánosan alkalmazandó jogválasztási szabályok. Ami az északi országokat illeti, a házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) 9. szakasza szerint az életközösség megszüntetése esetén a bíróságnak a saját jogát kell alkalmaznia.

A bejegyzett életközösségekről szóló törvény (1994:1117) 3. fejezetének 1. szakasza szerint az azonos nemű személyek közötti életközösség joghatásai megegyeznek a házasságéval. A 3. fejezet 4. szakasza azonban kivételt tesz a már említett rendelet alkalmazásának esetén (a házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429)).

III.6. A házasfelek vagyona

A házasfelek vagyonára alkalmazandó jogot a házastársak vagyonára vonatkozó egyes nemzetközi kérdésekről szóló törvény (1990:272) szabályozza. A törvény 3. szakasza lehetővé teszi, hogy a házasfelek vagy házasulandók írásbeli megállapodást kössenek arról, hogy házastársi vagyonjogi helyzetükre azon ország jogát kelljen alkalmazni, amelyben egyikük szokásos tartózkodási helye van, vagy amelynek állampolgára a megállapodás megkötése idején.

Ha a házasfelek nem kötöttek érvényes jogválasztási megállapodást, akkor az alkalmazandó jog a törvény 4. szakasza szerint annak az országnak a joga, amelyben a házasságkötés után szokásos tartózkodási helyük volt. Ha ezt követően mindkét házasfél másik országban szerez szokásos tartózkodási helyet, és ott legalább két évig élnek, akkor az utóbbi országnak a jogát kell alkalmazni. Ha azonban a házasság ideje alatt már mindkét házasfél szokásos tartózkodási helye az említett államban volt, vagy ha mindketten annak az államnak az állampolgárai, akkor az adott állam jogát kell alkalmazni attól a pillanattól fogva, hogy ott szokásos tartózkodási helyet létesítettek.

Lap tetejeLap teteje

A törvény 5. szakasza kimondja, hogy a jogválasztó megállapodás akkor érvényes, ha összhangban áll a házasfelek vagyona tekintetében alkalmazandó joggal a megállapodás megkötése idején. Ha a jogválasztó megállapodást a házasságkötés előtt kötik meg, az akkor minősül érvényesnek, ha összhangban áll azzal a joggal, amely a felek házasságkötése után lesz alkalmazandó. A jogválasztó megállapodás formailag akkor érvényes, ha megfelel a megkötése szerinti állam vagy a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga alaki előírásainak.

A házasságra, az örökbefogadásra és a gyámságra vonatkozó egyes nemzetközi jogviszonyokról szóló rendelet (1931:429) különös szabályokat tartalmaz az északi államok tekintetében.

III.7. Öröklés, végrendelet

Az elhunyt személyek hagyatékával kapcsolatos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1937:81) 1. fejezete 1. szakaszának (1) bekezdése kimondja, hogy az öröklésre való jog csak azon ország joga szerint értékelhető, amelynek az elhunyt személy elhalálozásakor az állampolgára volt. Ez az a jog, amely szabályozza, hogy ki és milyen részben jogosult az öröklésre, valamint hogy van-e köteles rész. Szintén az öröklési jog szabályozza azt, hogy egy örökös jogosult-e tartásra az örökrészén felül.

Az elhunyt személyek hagyatékával kapcsolatos nemzetközi jogviszonyokról szóló törvény (1937:81) 1. fejezetének 8. szakasza szerint, azt a kérdést, hogy egy ajándék az örökségből megelőlegezett juttatásnak tekinthető-e, azon ország joga szerint kell eldönteni, amelynek az elhunyt az ajándékozáskor az állampolgára volt. A törvény 7. fejezete hasonlóképpen úgy rendelkezik, hogy a jövőbeli öröklés tárgyában az elhunyttal kötött megállapodások, valamint a halálra való tekintettel adott ajándékok kötelező erejének a kérdését szintén azon ország joga szerint kell eldönteni, amelynek az elhunyt a jogügylet megtételekor az állampolgára volt.

Lap tetejeLap teteje

A törvény 1. fejezetének 9. szakasza kimondja, hogy a személy állampolgársága szerinti ország joga alapján kell eldönteni azt a kérdést, hogy meddig terjed egy személy öröklési képessége.

A törvény 1. fejezetének 3. szakasza szerint a végrendelet megtételére vagy visszavonására való képességet azon ország joga szerint kell elbírálni, amelynek az elhunyt a jogügylet megtételekor az állampolgára volt.

Az 1. fejezet 4. szakasza értelmében a végrendelet akkor tekinthető alakilag érvényesnek, ha megfelel az azon hely joga szerinti formai követelményeinek, ahol végrendelkeztek, vagy amely helyen az örökhagyó a végrendelet megtételekor vagy halálakor állampolgársággal rendelkezett. Amennyiben a végrendelet ingatlant is érint, alakilag akkor is érvényesnek minősül a végrendelet, ha megfelel azon hely joga szerinti formai követelményeinek, ahol az ingatlan található. Ugyanez vonatkozik a végrendeletek visszavonására is. Ez a rendelkezés a végrendeleti rendelkezések formájával kapcsolatos kollízióról szóló, 1961. évi hágai egyezményt hajtja végre.

A törvény 1. fejezetének 5. szakasza kimondja, hogy a végrendelet tartalmi érvényességét azon ország joga szerint kell elbírálni, amelynek az örökhagyó a halálakor az állampolgára volt. A törvény 1. fejezetének 6. szakasza szerint ugyanez vonatkozik azon kérdésekre is, hogy a végrendelet érvénytelen-e beszámíthatatlanság, megtévesztés, tévedés, kényszerítés vagy más jogtalan befolyásolás miatt.

A Svédországban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező elhunyt dán, finn, izlandi vagy norvég állampolgárok hagyatékáról szóló törvény (1935:44) különös szabályokat ír elő az északi országok tekintetében.

Lap tetejeLap teteje

III.8. Tulajdonjog

A tulajdonjog csak a hajókat, légi járműveket, pénzügyi eszközöket és a jogtalanul elszállított kulturális tárgyakat érintő egyes esetekre, illetve az Északi Csődegyezményben és az EK fizetésképtelenségi rendeletében szabályozott bizonyos helyzetekre vonatkozóan tartalmaz írott jogválasztási szabályokat.

Az ingó vagy ingatlan vagyontárgy megvásárlásának vagy jelzáloggal való megterhelésének tulajdonjogi hatásait például azon ország joga szerint kell elbírálni, amelyben a vagyontárgy a vásárlás vagy a jelzáloggal való megterhelés időpontjában található. Ez a jog határozza meg a tulajdonra vonatkozó bármely jogosultság jellegét, az ilyen jogosultság kezdetének és megszűnésének módját, azt, hogy adott esetben milyen alaki követelményeknek kell megfelelni, és hogy a tulajdonjog harmadik személyekkel szemben milyen jogosultságokat eredeztet.

Ami a külföldi biztosítékokra vonatkozó jogokat illeti, az esetjogban az alakult ki, hogy ha a biztosítékra vonatkozó jog felmerülése idején az eladó tudta, hogy a vagyontárgyat Svédországba hozzák, és a biztosítékra vonatkozó jog Svédországban nem érvényes, akkor az eladónak e helyett olyan biztosítékot kell beszereznie, amely megfelel a svéd jog követelményeinek. Ezen túlmenően a külföldi biztosítékra vonatkozó jognak nem lehet joghatása, ha azóta, hogy a vagyontárgyat Svédországba hozták, eltelt bizonyos idő, azaz megítélés szerint a külföldi hitelezőnek volt ideje arra, hogy friss biztosítékot szerezzen be vagy behajtsa a tartozást.

III.9. Fizetésképtelenség

Svéd fizetésképtelenség esetén a svéd jogot kell alkalmazni magára az eljárásra, valamint a fizetésképtelenséggel összefüggő egyéb kérdésekre, mint például az eljárás megindításának a feltételeire.

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000 rendelet különös szabályokat tartalmaz azon ügyekre, amelyek más EU-tagállamokat is érintenek.

« Alkalmazható jog - Általános információk | Svédország - Általános információk »

Lap tetejeLap teteje

Utolsó frissítés: 26-03-2009

 
  • Közösségi jog
  • Nemzetközi jog

  • Belgium
  • Bulgária
  • Csehország
  • Dánia
  • Németország
  • Észtország
  • Írország
  • Görögország
  • Spanyolország
  • Franciaország
  • Olaszország
  • Ciprus
  • Lettország
  • Litvánia
  • Luxembourg
  • Magyarország
  • Málta
  • Hollandia
  • Ausztria
  • Lengyelország
  • Portugália
  • Románia
  • Szlovénia
  • Szlovákia
  • Finnország
  • Svédország
  • Egyesült királyság