Stratégiai tervezési és programozási ciklus

A Bizottság minden évben az ún. „stratégiai tervezési és programozási ciklus” alapján tervezi meg munkáját, illetve számol be tevékenységéről.

A ciklus a következő főbb szakaszokból áll:

  • A Bizottság elnöke értékelő beszédet mond az Unió helyzetéről, amelyben meghatározza a következő évre szóló prioritásokat és stratégiai célkitűzéseket.
  • A Bizottság éves munkaprogramot készít – a Bizottság és az Európai Parlament között folyó párbeszéd alapján.
  • Az EU többi intézménye és a nemzeti parlamentek is megfogalmazzák a programmal kapcsolatos észrevételeiket.
  • A Bizottság szervezeti egységei (főigazgatóságai) irányítási terveket készítenek, amelyekben leírják, hogyan fognak hozzájárulni a Bizottság prioritásainak megvalósításához, és egyértelmű célokat és mutatókat határoznak meg a nyomon követéshez és a jelentéstételhez.
  • A Bizottság szervezeti egységei minden fontosabb jogalkotási és szakpolitika-alakító kezdeményezés esetében hatásvizsgálatot végeznek a javaslatok várható gazdasági, környezeti és társadalmi hatásainak elemzése céljából.
  • A Bizottság tervezett kezdeményezéseinek listáját és a Bizottság elfogadott kezdeményezéseinek listáját az intézmény rendszeresen frissíti és elküldi a többi uniós intézménynek, hogy azok könnyebben meg tudják szervezni saját tevékenységeiket.
  • A költségvetési év végén minden szervezeti egység éves tevékenységi jelentést készít arról, milyen mértékben sikerült teljesítenie célkitűzéseit.
  • Ezeknek a jelentéseknek az összegzésével készül az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak (azaz a tagállami minisztereknek) szóló összefoglaló jelentés.

Kontrasztos megjelenítés Normál betűméret Legnagyobb betűméret Küldje el az oldalt ismerősének Oldal nyomtatása

 
Kapcsolódó weboldalak
Segítsen tökéletesíteni honlapunkat!

Megtalálta-e a keresett információt?

Igen Nem

Milyen információt keresett?

Van-e észrevétele vagy javaslata a honlappal kapcsolatban?