Fontos jogi nyilatkozatok
   
Kapcsolat | Keresés az EUROPA szerveren  

Állami támogatások   függleges vonal  

Állami támogatások: Bevezetés

A mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak három feltételrendszert kell teljesíteniük. Elször is meg kell felelniük a versenypolitika alapelveinek. Másodszor összhangban kell lenniük a Közösség közös agrárpolitikájával, valamint az uniós vidékfejlesztési politikával. Végezetül pedig összeegyeztethetknek kell lenniük a Közösség nemzetközi kötelezettségeivel, különös tekintettel a mezgazdaságról szóló WTO-megállapodásra.

E szempontok néhány olyan jogi eszközt eredményeztek, melyek hatálya egyedül a mezgazdasági ágazatra terjed ki. A mezgazdasági ágazat a meghatározások értelmében a Szerzdés I. mellékletében felsorolt termékek kereskedelmét és elállítását foglalja magában. Ugyanakkor azonban a közösségi versenypolitika néhány általános jogi eszköze nem vonatkozik a mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatásokra. Ide tartoznak többek között a csekély összeg (de minimis) támogatásokkal kapcsolatos szabályok.

Ezen az oldalon azok a hatályos szövegek olvashatók, melyek a mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatási eszközökrl tájékoztatnak. Ezeken kívül a témával kapcsolatos más weboldalakra és az Európai Bizottság állami támogatásokkal kapcsolatban hozott határozatainak szövegére mutató linkek is megtalálhatók itt.

Állami támogatások: Háttér

Az Európai Közösség egyik alapelve, hogy az Unió területén szabad és torzulásmentes versenynek kell érvényesülnie. Az állami támogatásokkal kapcsolatos közösségi politika szabad versenyt, hatékony forráselosztást és a közösségi piac egységét hivatott biztosítani, egyidejleg azonban meg kíván felelni az Európai Unió nemzetközi kötelezettségeinek is.

A Szerzdés 33. cikke meghatározza a közös agrárpolitika célkitzéseit. A közös agrárpolitika és az alkalmazásához szükséges különleges módszerek kidolgozása során figyelembe kell venni a mezgazdasági tevékenységnek a mezgazdaság társadalmi szerkezetébl és a különböz mezgazdasági régiók közötti szerkezeti és természeti egyenltlenségekbl adódó sajátos természetét, a megfelel kiigazítások fokozatos megvalósításának szükségességét, valamint azt a tényt, hogy a mezgazdaság a gazdaság egészéhez szorosan kapcsolódó ágazat.

Az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatálybalépése új kezdeményezést hívott életre. Ez azon szabályok felülvizsgálatára, korszersítésére és egységes szerkezetbe foglalására irányult, melyeket a Bizottság a mezgazdasági ágazatban nyújtandó állami támogatásokkal kapcsolatos tagállami pályázatok értékelésekor, illetve az EK-Szerzdés 87. cikkének (2) és (3) bekezdésében meghatározott mentességek alkalmazásakor követett. 2006-ban a tagállamokkal folytatott többoldalú konzultációkat követen a Bizottság új, átfogó közösségi iránymutatásokat fogadott el a mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatások vonatkozásában. Az iránymutatások 2007. január 1-jén léptek életbe.

Az iránymutatások, melyek világos keretrendszerbe foglalják az engedélyezett állami támogatások különböz típusait, kiemelt figyelmet szentelnek a mezgazdasági politika legfrissebb fejleményeinek. Számolnak azzal is, hogy az agrárpolitikai tevékenységnek éppúgy javítani kell a mezgazdasági termékek minségét és el kell segíteni értékesítésüket, mint ahogy biztosítania kell környezetünk és természeti örökségünk védelmét.

Az új iránymutatások alapjául az az elv szolgál, hogy a mezgazdasági ágazatnak nyújtott állami támogatásoknak minden esetben összeegyeztethetknek kell lenniük a Közösség közös agrárpolitikájával és vidékfejlesztési politikájával, továbbá az Unió nemzetközi kötelezettségeivel, különös tekintettel a mezgazdaságról szóló WTO-megállapodásra. E tekintetben kiemelten fontos, hogy a piac közös szervezésével kapcsolatos mechanizmusokat akadályozó állami támogatások minden formája tilos. A tagállamok ugyanis a piac közös szervezésérl szóló rendeletek elfogadásakor úgy döntöttek, nem tesznek lehetvé olyan egyoldalú támogatási intézkedéseket, melyek beavatkoznak a termékárak közösségi támogatásába.

Ezenfelül, összhangban a Bíróság által megállapított elvekkel, az állami támogatásoknak ténylegesen hozzá kell járulniuk bizonyos gazdasági tevékenységek, illetve régiók fejlesztéséhez. Azok az állami támogatások, melyek kizárólag a kedvezményezett anyagi helyzetén kívánnak javítani, s ennek fejében nem részesülnek ellentételezésben a kedvezményezettl, semmiképpen nem tekinthetk összeegyeztethetnek az EK-Szerzdés rendelkezéseivel.

A fenti alapelvek figyelembevételével az iránymutatások ismertetik azokat a fbb támogatási típusokat, melyeket a Bizottság jóváhagyhat, továbbá meghatározzák a támogatásnyújtás feltételeit. Ezek a következképpen foglalhatók össze:

  • a gazdaságokban megvalósítandó beruházások támogatása rendszerint a támogatható költségek 40%-áig megengedhet, vagy – a hátrányos helyzet területek esetében – a támogatható költségek 50%-ig; egyes esetekben ennél magasabb arányban támogathatók azok a beruházások, melyek a hagyományos tájjelleg megrzésére, a gazdasági épületek közérdekbl történ áthelyezésére, vagy a környezet, az állatjóllét, illetve az állathigiénia javítására irányulnak;
  • a mezgazdasági termékek feldolgozása és értékesítése terén megvalósítandó beruházások támogatását a jövben az ipari ágazatban nyújtott állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések szabályozzák, a támogatásintenzitás azonban általánosságban meghaladja majd az iparban nyújtott támogatások intenzitását;
  • gazdálkodók által tett agrár-környezetvédelmi kötelezettségvállalásokért cserében biztosított támogatások és más környezetvédelmi támogatások;
  • a hátrányos helyzet területek kedveztlen adottságainak ellentételezését szolgáló támogatások;
  • a fiatal mezgazdasági termelk tevékenységének megkezdését segít támogatások;
  • a korai nyugdíjba vonulásra, a gazdálkodási tevékenységek megszüntetésére, illetve a termelési, feldolgozási és forgalmazási kapacitás megszüntetésére irányuló támogatás;
  • a termeli csoportok létrehozására irányuló támogatások;
  • a természeti csapások vagy rendkívüli események, kedveztlen idjárási viszonyok, illetve állat- vagy növénybetegségek által a mezgazdasági termelésben vagy a mezgazdasági termeleszközökben okozott károk megtérítésére irányuló támogatások, valamint a felsorolt kockázatok elleni biztosítás megkötését szorgalmazó támogatások;
  • a minségi mezgazdasági termékek elállítását és forgalmazását, a termelk tevékenységét támogató technikai segítségnyújtás biztosítását, valamint az állatállomány genetikai minségének javítását ösztönz támogatások;
  • a legküls régiók és az égei-tengeri szigetek részére biztosított egyedi támogatások;
  • Natura 2000 kifizetések és a 2000/60/EK irányelvvel kapcsolatos kifizetések;
  • az elírások betartására irányuló támogatás;
  • a mezgazdasági termékek reklámozására irányuló támogatás;
  • az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezésérl szóló 2003/96/EK irányelvben megállapított jövedékiadó-mentességgel összefügg támogatások;
  • az erdészeti ágazat részére nyújtott támogatások.

A fenti támogatástípusokon kívül, melyekre konkrétan kitérnek az iránymutatások, támogatás nyújtható más közösségi dokumentumok alapján kutatási és fejlesztési célokra, a nehézségekkel küzd gazdaságok megmentésére vagy szerkezetátalakítására, valamint a foglalkoztatás javítására.

A gyakorlatban a mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatos egyedi esetek kezelése az Európai Bizottság szintjén a Mezgazdasági Figazgatóság feladatkörébe tartozik.

A mezgazdasági ágazatban nyújtott állami támogatások alatt azon állami támogatások – köztük az adójelleg terhek révén finanszírozott támogatási intézkedések – értendk, melyeket a mezgazdasági termékek elállításával, feldolgozásával és értékesítésével kapcsolatos tevékenységekkel összefüggésben nyújtanak.

A „mezgazdasági termék” kifejezés jelentése: a Szerzdés I. mellékletében felsorolt termékek, a 4502, a 4503 és a 4504 KN-kód alá tartozó termékek (parafatermékek), feldolgozott mezgazdasági termékek, melyek esetében a feldolgozás eredményeként keletkez termék ugyancsak mezgazdasági terméknek minsül, valamint a tejet és tejtermékeket utánzó vagy helyettesít termékek, a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezésérl szóló, 1999. december 17-i 104/2000/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó termékek kivételével.

  függleges vonal  

Bevezetés

Jogszabályok

Formanyomtatványok

Bizottsági határozatok

1857/2006/EK mentesít rendelet

Új tagállamok: létez támogatási intézkedések

Állami támogatások nyilvántartása

Állami támogatások összegzése

vízszintes vonal

Lásd még:

Európai Bizottság – Versenypolitika

Európai Bíróság

vízszintes vonal

További tájékoztatásért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot.

E-mail cím:
AGRI-STATE-AIDS@ec.europa.eu
Fax:
++32 2-2962151
Tel:
++32 2-2965725


Mezgazdaság és vidékfejlesztés I Az oldal tetejére